Meghalt az öreg Jóska bácsi Dágványhupákon. A temetésén szomorú arccal gyülekeztek a szerettei, az elkeseredett rokonok pityeregve hallgatták a megható gyászbeszédet a ravatal mellett.
Aztán elindult a menet a sírgödör irányába. Nagyon lassan, mert még az egyébként életerős férfiembereket és a tenyeres-talpas asszonyokat is úgy megviselte a haláleset, hogy alig bírták egymást támogatni, egyesek szinte már csak vonszolni bírták magukat nagy nekibúsulásukban és megrendültségükben.
Ekkor már nemcsak szipogás, hanem hangos sírás is föl-fölverte a gyászmenet méltóságteljes csendjét. Sőt, amikor később a koporsó a mélybe ereszkedett, egyesek hangos jajveszékelésbe, mások hisztérikus zokogásba fogtak. Még egy kívülálló is tisztán érezhette, hogy Jóska bácsi elvesztését szinte lehetetlen elviselni.
A temetés után a gyászoló rokonok Jóska bácsi házikójához siettek, ahol egészen elképesztő jelenetek sorozata kezdődött el.
Nem lehetett tudni, hogy miért… talán a kisöreg portája árasztott valamiféle delejes életerőt, vagy tán a közeli erdő felől fújdogáló friss szellő okozta, mindenesetre az alig fél órája még keservesen sírbakoló, megrendülten támolygó rokonok szinte varázsütésre felpezsdültek, és új erőre kaptak.
A tenyeres-talpas asszonyok a tyúkokat kezdték hajkurászni az udvaron. A legkíváncsibb egyének a szekrényekben és a párnacihákban motoztak, az elektrotechnikai érdeklődésű rokonok meg a villanykapcsolókat és konnektorokat szerelték ki. Egy termetes pacák felkapaszkodott a háztetőre, és a cserepeket adogatta le fiainak szorgosan. A kertben fekete kosztümös úrhölgyek húzkodták fel a répát és a karalábét, mások a tűzifát adogatták kézről-kézre csatárláncban. Egy fürge atyafi pedig addigra már a kerítés túloldalán szaladt, hátán egy gázpalackkal.
A hagyatéki tárgyaláson már semminemű probléma nem akadt Jóska bácsi ingóságait illetően, mert addigra a portából nem maradt semmi, csak a házikó négy sívó, puszta fala.
A jelenség szomorú, de a leírás miatt jár az 5 csillag.