A sors kegye folytán az első körbe kerültem, Jack Pottal és Miapanasz Ragtapasszal. Mi húzhattunk először a három orosz nő nevét tartalmazó papírcetlik közül. Nem mondhatnám, hogy lelkes izgalom járta át a bensőmet, de azt hiszem, ilyesmi nem is várható el egy egészséges férfiembertől, ha egy tenyerestalpas matróna, egy két lábon járó jégcsap és egy tapasztalatlan szűzlány alkotják a kínálatot.
A görög állatorvos arcán is az tükröződött, hogy a favorit kiesése után már nem izgatja különösebben az egész ceremónia, és Jack barátomnak is valami hasonló járhatott a fejében, mert észrevétlenül odasúgta, amikor elsőként az urnához járultam:
– Ez aztán az orosz rulett, igaz-e, cimbora?
Fortuna mellém szegődött, mert a három variáció közül a legkisebb rosszba sikerült beletrafálnom: Balganaiva jutott hálótársamul. Dr. Ragtapasz és Jack Pot a maradék érdeklődésüket is elvesztették. Magam sem tudtam eldönteni, melyikük járt jobban. Az állatorvosnak jutott Csuhajlova, matematikus barátomnak pedig a meteorológusnő.
Következett a második forduló. Én és Puja az ornitológust kaptuk ki, Jack és Frigorjeva a japán vallástörténészt, Miapanasz doktort pedig Phil O’Dendron volt hivatva váltani Ihajla oldalán. Viszont, mivel Tockostad nem merte vállalni a felelősséget, hogy Zoran Gutanovicsot is beossza valamelyik nő mellé, vagy őrszolgálatba, a külső ügyelethez egyedül Hayba kapitány állt rendelkezésre, akinek természetesen nem tetszett a dolog:
– Ez nem van jól. Én fogok megfagyódni kint, mire a Nap felébredik. Én nem bírom ébren lenni teljesen egész éjjelt képező tartam of idő! – panaszolta, és láthatóan elsősorban a matematikustól várt megoldást: – Miszter Pot csinálja már valami! Osztani be nekem is részemre váltója a társnak.
– Kedves Hayba kapitány, mint tudja, jómagam matematikus vagyok, ne várja hát tőlem, hogy éppen én tegyek erőszakot a tudományom szabályszerűségein. És ne gondolja, hogy azért nem szegem meg a matematika törvényeit, mert attól tartok, hogy ilyen jellegű kihágásom miatt is megbüntet 100 rúpiára, hanem azért, mert ez egyszerűen lehetetlenség: kilenc embert nem oszthatok be tíz helyre. Tíz nem osztható kilenccel maradék nélkül.
– Én vállalom a másik külső műszakot – vetettem véget a huzakodásnak, hogy végre nyugovóra térhessünk, de ezen utolsó napirendi pontunk megvalósítása elől egyelőre nem hárult el minden akadály. Kutatomuki láthatóan nem volt elégedett a sorsolás eredményével, mert elszántan kapacitálta Jacques-ot:
– Tieda zivatari rima, enyima suomipuni!
– Mit hablatyol ez a kis sárgaborsó? – kérdezte bosszúsan Tockostad.
– Mindenáron el akarja cserélni velem a beosztást – magyarázta a nyelvész. – Ő akar a csillagász kisasszonyhoz kerülni, és azt mondja, aludjak én Zima Frigorjevával.
– No, abbul nem eszik! – szögezte le határozottan a hegyi vezető. – Értesse meg véle, Citokceau úr, hogy a sorsolás eredményin nem változtathatok. Ha változtatnák, akkor veszélybe vóna a biztonság, mer megincsak nem tunnánk, hogy ki, mikor, kivel van.
Más választás nem lévén, mindenki kénytelen volt megbarátkozni a helyzettel, így hát elindulhattunk végre lefeküdni, Hayba kapitány vigyázó tekintetétől kísérve.
Ekkor már hatvanhét órája nem voltam nővel, ennek függvényében, azt hiszem, érthető, hogy nyomban heves ostrom alá vettem Balganaivát:
– Ugye magának sincs még kedve aludni, Puja? – érdeklődtem negédesen, és magam is meglepődtem a szerfölött kecsegtető válaszon:
– De nem ám! – rikkantotta pajkosan az orosz kislány, s közben kibújt élénkpiros pulóveréből.
– Kár is lenne még ágyba bújni – jegyeztem meg, miközben Puja levette lila garbóját –, illetve hálózsákba – helyesbítettem, mialatt a parapszichológus megszabadult citromsárga pulcsijától is –, mármint külön-külön – magyaráztam, kigúvadt szemekkel bámulva, hogyan kerül le előbb a világos- majd a sötétkék kardigán.
– Olyat mutatok most magának, Lesbie, amit még biztosan nem látott – jelentette ki sokat ígérően, miután levette méregzöld szvetterét, ami alatt egy narancssárga póló lapult.
– Nem kétlem – nyögtem, abban bizakodva, hogy mivel a felsőruházati cikkek tekintetében kipipálhattuk a szivárvány valamennyi színét, nem kerül sor a köztes árnyalatokra is.
– Olyan élményben lesz most része, amilyet biztosan nem élt még át sohasem – búgta igéző hangon, és a narancssárga pólótól megszabadulván ott állt előttem egy szál melltartóban. Kíváncsian vártam, vajon miféle színorgiát vonultat fel a jégeralsók terén, azonban ekkor váratlanul félbeszakadt a mindeddig ígéretes sebességgel haladó sztriptíz. Balganaiva előkapta a hátizsákját a priccse alól, és mindenféle evőeszközöket, villáskulcsokat és egyéb fura szerszámokat emelt ki belőle.
– Most figyeljen, Lesbie! Megállnak a testemen a fémtárgyak! – jelentette be olyan hangon, ahogy a porondmesterek szokták a világszámokat a cirkuszi publikumnak. És valóban, sorban felpakolászta magára a hátizsákból elővarázsolt kanalakat, villákat és egyéb holmikat, amelyek tényleg nem mutattak hajlandóságot lepottyanni a testéről.
Csalódottságom nem ismert határokat. Bár mindig is büszke voltam színészi képességeimre, ezúttal nem voltam képes palástolni érzéseimet, így aztán Puja is rögvest észrevette, hogy nem hoz lázba a produkciója. Épp ellenkezőleg, kifejezetten csillapítólag hat végletekig felcsigázott belső hevületemre.
– No mi az, magát nem is érdekli ez a páratlan mutatvány? – kérdezte sértődötten.
– Nem – vágtam rá hebehurgya módon. – Illetve… nem úgy értem, hogy kategorikusan…
– Ne folytassa – szólt közbe ridegen, és egymás után visszavette a pulóvereit –, ha nem, hát nem. Eszem ágában sincs untatni magát.
– Jaj, ne duzzogjon már, kislány, nem akartam én megbántani, csak hát, ugye, jelen helyzetünkben jómagam egész másfajta produkcióra gondoltam, amiben mindketten részt vehetnénk, a magunk és a másik örömére – kezdtem a magyarázkodást, amit még közel negyed órán keresztül folytattam, egyre félreérthetetlenebb utalásokat téve arra nézvést, hogy véleményem szerint mi az, aminek egy férfi és egy nő között meg kellene történnie, ha egyedül maradnak egy jó meleg sátorban.
Fáradozásom a legcsekélyebb eredménnyel sem kecsegtetett. Balganaiva olyan fokú értetlenséget tanúsított szavaim iránt, hogy egészen komolyan megfordult a fejemben, vajon egyáltalán a méhekről illetve a virágporról van-e bárminemű fogalma ennek a kislánynak?
Miután kifogytam a szóból, a szexhez, mint olyanhoz mindössze a következő hozzászólni valója akadt:
– Nézze, Lesbie, nekem olyan férfi az ideálom, akivel közös a tudományos érdeklődési körünk, de mivel én nem vonzódom a bogarak iránt, maga pedig láthatóan nem sokra becsüli a parapszichológiát, köztünk szó sem lehet bármiféle közeledésről – nyilatkoztatta ki, majd tüntetőleg befordult a priccsén, és többé egy mukkot sem szólt.
Megsemmisülten üldögéltem a tábori ágyamon, s még sokáig töprengtem az elmúlt percek eseményein. Egyszerűen nem fért a fejembe, miféle belső kényszer indíthat egy látszólag teljesen egészséges, fiatal nőt arra, hogy egy harminchat és fél celsius fokos, pompás férfitest helyett mindenféle hideg vasakat vegyen magára. Mivel nem volt rá sok esély, hogy választ adhassak a magamnak feltett kérdésre, jobbnak láttam, ha én is befészkelem magam a hálózsákomba, és legalább egy üdítő alvással kihasználom azt a néhány órát, ami a külső szolgálatomig hátra van.