Azt hiszem, semmi csodálni való nincs azon, hogy kimondottan morcos hangulatban voltam, amikor Hayba kapitány hajnalban fölébresztett. Igencsak rosszul esett ott hagyni a sátor melegét, és elhatároztam, hogy Szenyor Leplez nyomdokaiba lépve magam is meg fogom dézsmálni az expedíció whiskykészletét. Nem is kellett töprengenem, hogyan tehetnék szert a hőn áhított italra, mert Zoran Gutanovics épp ebben a tárgykörben tartott előadást a nagysátor előtt tudóstársainak, akik a műszakváltás kapcsán egy rövid cigarettaszünetet engedélyeztek maguknak.
– Kénytelen voltam kijönni levegőzni, mert e mellett a spanyol mellett lehetetlen hosszú távon megmaradni – fejtette ki az antropológus. – Olyan piabűz van odabent, mint valami lebujban. És a szellőztetéssel sem megyek semmire, mert Szenyor Leplez szinte menetrendszerűen felkel óránként, az ágya alá nyúl az üvegért, és mint valami orvosságot, beveszi az esedékes whiskyadagját. Komolyan mondom, szerintem ez a fickó a gödénytől származik.
– Esetleg a búvárvöcsöktől – tette meg szakmai jellegű hozzászólását az ornitológus.
Jack Pot, Phil O’Dendron és az állatorvos egyetértően bólogattak.
– Hol van Möszjő Citokceau és japán barátja? – érdeklődtem az uraktól.
– Ők már elfoglalták az őrhelyüket a lányok mellett.
Egyedül Stramm Tockostad maradt, akinek pillanatnyi tartózkodási helyéről nem volt tudomásom.
– Már nyugovóra is tértek Hayba kapitánnyal – tájékoztatott a matematikus, majd kajánul hozzátette: – A derék norvég módfelett bosszúsnak látszott. Valószínűleg nem sikerült tompaszögbe állítania a csillagász lány lábait, mert azt dörmögte az orra alatt, hogy ez a Kukkole biztosan nem könyvtár-széttár szakon végzett.
– Nekem viszont minden okom megvan az örömre, ugyanis sikerült megúsznom, hogy maga alá gyűrjön ez a kiéhezett matróna Csuhajlova – mesélte dr. Ragtapasz. – Pedig higgyék el, uraim, eleinte komoly veszélyben forgott a testi épségem.
– Szent egek! – hördült fel Phil O’Dendron, majd rögtön meg is magyarázta, konkrétan mit ért ez alatt: – Atyaúristen! Jézus Máriám! – jajongta falfehéren, és mellesleg teljes joggal, hiszen ő volt Miapanasz váltótársa. – Ha maga is alig úszta meg, doktor Mullpólya, akkor nekem semmi esélyem! Már úgy értem, hogy Sejehajlova testi fölénye…
– Ne aggódjon, Phil – vágta hátba somolyogva a görög –, akkora adag altatót kevertem a teájába, ami egy kisebb jakcsordának is elég lett volna. Nyugodtan lefekhet mellé – biztatta a megszeppent botanikust, aki ezen bejelentés hatására némileg megnyugodva indult el Ihajla sátra felé.
– Nos, nekem már korántsem volt ilyen sikeres az éjszakám – vette át a szót Jack Pot. – Bár én egész más szempontok alapján értékelek, mint maga, doki. Én bizony szerettem volna elnyerni Zima kegyeit, de be kell vallanom férfiasan: csődöt mondtam. Végig úgy éreztem, mintha egy szabályos kúp alakú jéghegyet kellene megmásznom, és folyton lecsúsznék a palástján – mondta szomorúan, majd rövid merengés után megdicsérte magát a remek hasonlatért: – Igen, azt hiszem, módfelett stílszerű voltam, amikor Frigorjevát megközelíthetetlen jéghegyként aposztrofáltam. Ha arra kérne valaki, hogy határozzam meg ennek a nőnek a libidóját egy tízes skálán, bizonyára a nullához konvergáló tört számot adnék meg… sőt, az elé is negatív előjelet biggyesztenék. Meggyőződésem, hogy a szép meteorológusnőre a lehető legjobb hatással lenne, ha átmenne rajta néhány melegfront.
Az érzelmeiben nem is olyan rég vérig sértett Gutanovics egyetértően bólogatott a hallottak nyomán, majd kifejtette azt a kétes értékű evolúciós elméletét, miszerint annak idején Frigorjeva egyik felmenője valószínűleg igen intim kapcsolatot tarthatott fenn egy jegesmedvével.
– Én sem jutottam semmire – ismertem be –, pedig igyekezetben nálam sem volt hiány, azt hiszem, ezt aligha kell bizonygatnom, uraim. De hát, hiába… szerintem ez a kislány meg van róla győződve, hogy az emberiség osztódással szaporodik.
Feye van der Uth lesajnáló pillantást vetett rám:
– Na, majd én megtanítom ezt a kis szende szüzet, hogy nem a gólya hozza a gyereket – jelentette ki lelkesen. – Megyek, megnézem, ott van-e még a tojáshéj a fenekén.
– El kell keserítsem – próbáltam lelombozni a hollandot. – A csajnak a közös tudományos téma a heppje, és ha az ornitológiát és a parapszichológiát vesszük, őszintén szólva kevés érintkezési pontot találhatunk.
– Bízza csak ide, Lesbie. Kapásból tudok ilyen közös témát említeni: ott van például a paradicsommadár – jegyezte meg bizakodva, és sebesen el is indult Puja sátra felé.
Jack Pot kajánul vigyorogva nézett utána:
– Hát, ha ez a madárijesztő azt hiszi, hogy egy szűzlánnyal fog együtt aludni, akkor nagyon téved… És Lesbie, öreg cimbora, bizony te is alaposan félreismerted a kis Puját – hunyorított rám sejtelmesen, amikor kettesben maradtunk.
Elképedve bámultam rá:
– Hát te honnan tudod, hogy…? Úgy érted… szóval, azt akarod ezzel mondani, hogy…?
– Úgy bizony, öregem, nekem már Kajmánoduban, a szállodában megvolt a kiscsaj – bólogatott büszkén.
– Na de hát… miféle közös témátok akadhatott nektek?
– A paralelogramma – vágta ki magától értetődő természetességgel matematikus barátom, majd egy vigasztalónak szánt hátbavágás után elvonult aludni.
Mondanom sem kell, ez a kis közjáték csak mélyítette kedélyállapotom immár órák óta tartó válságát. Bementem Szenyor Leplez sátrába, elkoboztam a priccse alatt talált fél üvegnyi whiskyt, majd – tekintettel Zoranra – a szabad levegőn jó nagyot kortyoltam a palack tartalmából. Jólesően átmelegített ugyan, de egyelőre nem hatott gyógyírként a bosszankodásomra.
Dühösen fújtatva indultam el, hogy megkezdjem őrjáratomat a tábor körül, különös tekintettel a női szakaszra.
Az első sátornál nem tapasztaltam semmi rendkívülit. Jacques Citokceau egyenletes hortyogása úgy hatott ebben a rideg, titokzatos, rettenetes himalájai éjszakában, mint valami megnyugtató melódia.
A második sátorból, amelynek tetején ismerős dudorszerű kitüremkedés éktelenkedett, evőeszközök csörömpölése hallatszott ki, jelezvén, hogy a bentiek még csak az előjátéknál tartanak.
A harmadiknál már érdemes volt kissé elidőzni. Roppant érdekes párbeszéd volt kibontakozóban az angolt csak ugató Hanuka Kutatomuki és a japánul egy szót sem tudó Zima Frigorjeva között. Bár az én jártasságom is legfeljebb vázlatosnak volt nevezhető a felkelő nap országának nyelve terén, annyit mindenesetre sikerült kihámoznom, hogy a felajzott vallástörténész arról akarja meggyőzni a meteorológusnőt, hogy az éjszakát az alvásnál sokkal szórakoztatóbb dolgokkal is el lehet tölteni:
– Yomuria picsipacsi! Kutatomuki maga adina mikabika, temega csudacsini punimaca cukiszuka. Nosza meheta buja hejehuja! Induyona banzay! Nukutabu csake rotika!
– Egy szót sem értek abból, amit összezagyvál, de az a gyanúm, talán jobb is így.
– Uccu lefele hacuka, mucika! (Vetkőzz le, szépségem!)
– Meg ne próbáljon nyúlkálni, mert eltöröm a kezét!
– Minekeza tikitaki taktika? Pepitaya pizsama tunika? (Most mit kéreted magad? Tán szégyelled az alsóneműdet?)
– Ne fárasszon már, egyáltalán nincs kedvem egy mikroorgazmushoz.
– Minimuki – megarudi, micubisi! (Kis ember nagy bottal jár, cicuskám!)
– Vegye úgy, mintha férjes asszony volnék, és az uram bármelyik percben ránk törhetne. Úgyhogy hagyjon békén.
– Odaseneki. Habefu rakodi kamuki: yoko ono. (Annyi baj legyen, ha netán idejönne, majd lelövöm a férjedet.)
– Hagyjon már békén! Aludni akarok!
– Nuku tibicsoki, csinipuni! (Ne keseríts el, angyalom!)
– Hagyjon már békén!
– Origami, origami… Kiacsu damaga? Zalat naicini? Katamarán? (Mindig csak ezt hajtogatod… Nem vagy te apáca? Vagy talán a lányokat szereted?)
– Na, jó éjt! – vágta el a meddő vita fonalát Frigorjeva, és ha ezen szavak nem is, de a hálózsák cipzárjának zizzenése valószínűleg ráébreszthette Hanukát, hogy fölösleges tovább próbálkoznia.
A második sátorra visszapillantva, tekintettel a jellegzetes kitüremkedésre a tetőponyván, konstatálhattam, hogy ornitológus kollégám még mindig üldögél a tojásain, így hát a negyedik sátor felé indultam, hogy megbízatásomhoz híven ott is ellenőrizzem, nem forog-e veszélyben valamelyik lakója.
Hát bizony forgott.