Igazam volt, bejött a rossz sejtésem. Tényleg a nulláról kell indulnom. De semmi gond, hát ha egyszer így alakult, akkor így alakult.
Akkor most elkezdem szépen elölről. Mint négy éve. A honlap elindításakor, a történet elindításakor. Csak most a hangoskönyvekkel lesz így.
Remélem, több variációval már nem próbál meg az Isten. Mert több ötletem egyelőre nincs.
A hangoskönyveimet pont ugyanazok osztják meg, pontosan ugyanazok próbálnak segíteni, akik már eddig is a legaktívabbak és leglelkesebbek voltak. Mérhetetlenül hálás vagyok nekik. De nincs mese, az Isten pénzét is el kell égetnem hirdetésekre, hogy mérhető legyen valamiféle fellendülés. Hogy egyáltalán remény legyen egy későbbi felfutásra.
Valamiért folyton Van Gogh jut eszembe, aki mindössze két képet adott el életében.
Kicsit még az is eszembe jutott, hogy minden számlálót le kéne nullázni a honlapon. Elvégre a nulláról indulok újra, ki tudja, már hanyadszor. Na jó, az Osmosis életében nem sokszor, de a saját életemben azért mégis. Sokadszor.
Aztán az is eszembe jutott, hogy nem kéne itt frenkizni ezzel a kurva Osmosissal. Hát hány ember lehet, akik időről időre kénytelenek újraindítani az életüket, odaállni a motor mellé, és újra berúgni, húzni azt a kibaszott gázkart, újratervezni, újraindítani, újra megteremteni mindent, ami egy normális élethez kell, újra felépíteni egy elfogadható egzisztenciát? Újra felülni arra a kurva motorra, és elhajtani a végtelenbe? Hátrahagyni családot, elvált feleséget, gyerekeket, miliőt, mindent. Úgyhogy én csak fogjam be a pofámat.
Be is fogom. És újrakezdem én is. És nem fogom feladni soha, amíg élek.
Nekem az Isten azt parancsolta, hogy írjak mindenféle olyasmit, ami szórakoztatja az embereket, időnként elgondolkodtatja, netán önvizsgálatra készteti őket, talán meg is ríkatja, aztán pedig, ha úgy alakul, talán meg is nevetteti. Hát én meg ennek próbálok megfelelni, már sok éve. És bármennyire öreg is vagyok, még csak az út elején járok. Mert azt is parancsolta az Isten, hogy engedjek el minden haragot, gyűlöletet, bosszúvágyat, de én ennek még soha nem tudtam megfelelni, legfeljebb ideig-óráig. Ezért járok az út elején. És azt sem tudhatom, mennyi időm lesz rá.
Sejtelmem sincs, mit hoz a jövő, de amíg tudom, hogy ti ott vagytok a túloldalon, és hallgatjátok ezeket a történeteket, addig érdemes folytatni. Köszönöm, hogy vagytok – kezdjük el együtt az utazást újra.