A „Z” akta – 8. rész
Hamarosan már Kispesten jártunk, szürke panelházak között, a fiúka pedig jó navigátor módjára irányított, hogy mikor merre forduljak. Már majdnem megérkeztünk, amikor riadtan kiáltott fel:
– Inkább mégse álljon meg, menjen tovább! Gyorsan! – Ezzel egy időben pedig láthatóan szeretett volna belesüppedni az anyósülésbe, és kaméleon módjára beleolvadni a huzat mintázatába.
Persze nem kerülte el a figyelmemet az egyik lépcsőház bejáratánál álldogáló nagyarab fickó, és nem okozott gondot összeraknom a képet. Közben pedig az járt a fejemben, hogy az esti lottóhúzásig valahol vennem kéne egy szelvényt. Már összeszámolni sem tudtam, hányszor volt oltári mázlim az előző este óta ebben az ügyben.
– Idefigyelj, Balázs! –szóltam oda neki, miután újra ki merte húzni magát. – Én most visszaviszlek a Király utcai kis lakásomba, és megbeszélünk még egy pár dolgot. Valószínűleg teszek neked egy ajánlatot.
Oda sem kellett néznem, szinte éreztem, hogy felderül a képe, és mintha a kezét is az ölébe ejtette volna hirtelen.
– Na, el ne kezdd itt nekem morzsinkálni a mogyoróidat! – hűtöttem le a kedélyeket. – Teljesen más jellegű lesz az ajánlat, mint amilyet te tettél nekem tegnap éjjel, gyakorlatilag folytatólagosan.
– Kár – nyögte bánatosan, és nem tudtam eldönteni, ez most szerepjáték–e. – Egészen megkedveltem magát az utóbbi órákban, és szerintem megint ugyanúgy kívánom, mint tegnap éjjel.
– Hát, ez tényleg nagy kár! – nevettem fel. – Remélem, most nem az jön a szövegkönyvben, hogy „Ó, bögyös néni! Hadd keféljem már meg magát mégis! Naaa, csak egy kicsit! Játszásiból!”
Most viszont már nem hagytam ki, és oldalra pillantottam. A látványtól még inkább röhögnöm kellett. Szegény fiúka olyan elárvult, tanácstalan fejjel bámult ki a szélvédőn, mint aki nem tudja eldönteni, hogy ez még a színészi vizsgája, és éppen újabb kizökkentős motívummal kínálták meg gyomorszájilag, vagy csak simán lealázta egy középkorú nőci őt, a kis óvodást. Hihetetlenül jól szórakoztam.
Miután felértünk a lakásomba, persze rögtön elővettem a komolyabbik énemet. A legkomolyabbikat.
– Nézd, Balázs! Igaz, hogy még huszonnégy órája sem ismerlek, de azért elég intenzív napot töltöttünk együtt ahhoz, hogy megtudjak rólad jó pár dolgot. Szíves engedelmeddel elmondom, milyennek látlak.
Nem túl nagy meggyőződéssel bólintott, majd keresztbe rakta a lábait, miközben hátradőlt a fotelemben, és várta a „kinyilatkoztatást”. Magabiztosnak próbált látszani, de azért tapintható volt, hogy tart is a szavaimtól.
– Azt gondolom, hogy te egy értékes fiatalember vagy, aki roppantul tehetséges. Mármint ami a színészetet illeti. Ha én lennék az anyád, örülnék neki, hogy azt a pályát választottad, amelyik a leginkább illik hozzád, amelyikben tényleg nagy sikereket érhetsz el, ha szorgalmasan és kellő alázattal viszonyulsz hozzá.
Ismét jól helyeztem el a szavaimat, látszott a srácon, hogy ez a felütés megágyazott a későbbi közlendőimnek.
– Útkereső fiatalembernek látlak – folytattam. – És nemcsak azért, mert még piszkosul fiatal vagy. Nem is azért, mert lényegében minden fiatal színész egyben útkereső is. Neked a magánéleted is az útkeresésről szól ezekben a hetekben. Az ismert okok miatt hirtelen elbizonytalanodtál, lényegében az egész identitásod megkérdőjeleződött. Legalábbis a saját szemedben. Mert másokéban nem. Te a Zielinszky házaspárnak mindig is a szeme fénye, az egyetlen kisfia maradsz, még akkor is, ha elköveted azt a világraszóló ostobaságot, hogy örökre kizárod magadat az életükből. Vagy őket a saját életedből, ahogy tetszik.
Elkezdett nagyokat nyelni, és mintha közbe is szeretett volna vágni, de nem az a nőszemély vagyok, aki ilyenkor nem tud egyetlen pillantással rendre utasítani egy mindenáron nyafogni vágyó kispaskót. Különben is, a javát még csak ez utánra tartogattam:
– Elszabadultál otthonról, belevetetted magad a nagybetűs életbe, de van egy kis gáz. Telnek a hónapok, neked alig van melód, alig van pénzed, és egyre kevésbé tudod, hogy mit kéne most csinálni ahhoz, hogy ne kelljen feladni az álmaidat. Folytatni akarod a színitanodát, kéne már valami értelmes kecó is, nem mellékesen egy kis lóvét is jó lenne keresni, közben meg csak a tartozásaid gyűlnek, és olyasféle alakok várnak rád a kapualjban, akik nem úgy festenek, mint akik a határidőn túli anyagi tartozásokhoz jó képet szoktak vágni.
Ezen a ponton a fiúka nagyjából akkorára nyitotta a szemeit, mint hajnalban, a kilátó padlózatán kuporogva.
– Maga valami boszorkány? – kérdezte fojtott hangon, és nem lehetett tudni, hogy ezt csak afféle szófordulatként alkalmazza, vagy tényleg kinézi belőlem, hogy bármin tudok lovagolni, beleértve a seprűnyelet is.
– Megmondom, hogy ki vagyok, Balázs – néztem mélyen a szemébe. – Az a nő vagyok, aki az összes gondodat megoldja, amelytől most éppen szenvedsz. Elmondom, hogy mi az ajánlatom, oké?
– Oké – bólintott.
– Átmenetileg itt maradhatsz, ebben a kecóban. Nem velem, ne örülj. A néni igazából máshol lakik életvitelszerűen. Szóval, bekuckózol itt szépen, amíg nem találsz valami jobbat. A cuccaidat a régi helyről majd egy arra alkalmas időpontban elhozzuk. És biztosítani fogom, hogy senki ne vadásszon le téged semmiféle adósság miatt. Ne kérdezd, hogy hogyan, nem szeretem az idétlen és bizalmaskodó kérdéseket. És hogy egy kicsit máris fölserkentsem a végleges lakhely megkeresése iránti vágyadat, biztosítalak, hogy itt semmiféle szex nem lesz, sem velem, sem más nőkkel, mert ide nem hozhatsz fel a világon senkit. Itt csak olyan szex lehet, amilyet csöndes magányodban gyakorolhatsz, de legalább nem kell arra figyelned, hogy a partnered közelít–e már a csúcshoz, mivel pont egyszerre fogsz elmenni vele. Ha érted, mire gondolok.
Kissé elpirulva bólintott, hogy érti.
– Kettes pont. Mától a csapatom tagja vagy, mint próbajátékos. Ez volna az az ajánlat, amit már a kocsiban is említettem. Az Amelie Secretnek pont szüksége van egy fiatal színészre a jövőbeni céljai eléréséhez, és erre nálad alkalmasabb figurát egyelőre nem hozott elém a sors. Ne kérdezz semmit! Idejében meg fogod tudni, hogy mikor és mihez kell adnod a tehetségedet, egy–egy jó ügy érdekében. De ez korántsem jelent semmiféle vakon elfogadott elköteleződést. Én alkalomadtán felhívlak majd, vázolom a feladatot, te meg eldöntöd, elvállalod–e. Annyit azonban mondhatok, hogy a díjazásod nem lesz hétköznapi. Alaposan befektethetsz a saját jövődbe, ha úgy döntesz, hogy a próbaidő után az Amelie Secret kötelékébe lépsz.
(A sorozat a kedvezőtlen olvasói fogadtatás miatt egyelőre nem folytatódik.)