Az a kedves olvasóm, akit a honlap látogatói Pityubá néven ismerhetnek a kommentszekcióból, szívmelengető üzenettel lepett meg a minap. Azt írta, az alábbi levelet körbeküldte az ismerőseinek, és felhatalmazott rá, hogy az ominózus üzenetet közzétegyem:
![]()
Az AI-narrációval készült hangoskönyveké a jövő?
Azt vettem észre, hogy a digitális technika és a mesterséges intelligencia ilyen mértékű elterjedése miatt gombamód szaporodnak a digitális narrációval készült hangoskönyvek. Ezek olyan virtuális élményt nyújtanak, amit egy könyv elolvasása nem tud előidézni.
Erre ráérezve néhány éve elkezdtem kisregényeimet és novelláimat hangoskönyv-formátumba áttenni. Ezeket feltöltöttem YouTube-csatornámra:
Persze digitális lehetőségeim e téren korlátozottak, hiszen csak ingyenesen elérhető narrációk, hangeffektek és grafikák állnak rendelkezésemre.
Bogdán Szabolcs íróval még 2022-ben találkoztam a Facebookon. Számomra ingyen letölthetővé tette az OSMOSIS regénysorozat minden addig megjelent kötetét. No de korom miatt gyengülő szemeimmel már nem tudtam fáradás nélkül olvasni, ezért a telefonomra telepített e-book- és PDF-felolvasót használtam.
Itt jött számomra a felismerés, hogy a jövő ebbe az irányba fog elmozdulni, vagyis a regények és novellák meghallgatása felé.
Megjegyzem: még abban az évben elhagytam a Facebookot, azonban Szabolccsal megmaradt a kapcsolatom.
Nem, nem kell szemeiteket fárasztva OSMOSIS-regényeket olvasnotok. Hiszen a könyveket és novellákat korszerű hangoskönyv-formátumban, remek narrációval, hangeffektekkel, valamint képi illusztrációkkal kiegészítve hallgathatjátok és nézhetitek.
Jószívvel ajánlom néktek Bogdán Szabolcs író folytatásos regényeit, novelláit és egyéb írásait. Tekintsétek meg YouTube-csatornáját!
Pityubá – 2026.
![]()
Nagyon szépen köszönöm a segítséget, Pityubá!