Örvendés van. Tudom, tudom, már az újságíró-iskola első foglalkozásán tanítják, hogy nem ismételjük meg a címet, de ezt nem tudom másképp kifejezni: világraszóló örvendés van.
Az Osmosis online regény 816. napján megszületett az a hozzászólás, amilyenről mindig is álmodtam.
A kérdezősködő, vitató, esetleg belekötő, helyreigazító hozzászólás. Az olyan komment, amelyik más kommenteket is indukálhat. Az olyasféle hozzászólás, amelynek nyomán egyfajta vita alakul ki, vagy legalább egy olyan beszélgetés, amely jelzi az ide betévedő új látogatóknak, hogy jó helyen járnak, mert itt élet van.
Itt nem az szokott történni, hogy az író közzéteszi az újabb és újabb fejezeteket, és aztán síri csönd, hullaszag és kriptahangulat, mint valami rég elhagyott, pókhálóval benőtt, szánalmas elhagyatott helyen, hanem az van, hogy az olvasók ezeket a folytatásokat véleményezik. Negatívan vagy pozitívan, az lényegében teljesen mindegy, csak véleményezik.
Elmondják például, hogy mi tetszik nekik ebben a történetben, és mi nem. Megfogalmazzák, hogy mely szereplők, esetleg azon szereplők mely döntései rokonszenvesek számukra, és melyek nem. Kifejezik azon igényüket, hogy milyen irányba menjen tovább a történet, és mik azok az irányok, amelyek totál zsákutcába vezetnek.
Valami ilyesmi volt az álmom, amikor 816 nappal ezelőtt útjára bocsátottam az Osmosist. Nem volt olyan reményem, hogy még abban az évben megkapom az irodalmi Nobel-díjat, vagy hogy megvásárolja a sztorit Hollywood, de hogy ekkora űrbéli csönd lesz a történetem körül, még a saját honlapomon is, azt azért nem gondoltam volna.
Amit életem legnagyobb, végső dobásának szántam, az lett az elképzelhető legnagyobb kudarc. Sőt, az elképzelhetetlen is. És ebben a sivatagban nincsen elérhető oázis.
Hát ezért örülök annyira, hogy 816 nap után megszületett végre az a hozzászólás, amit én eredetileg 16 napra, vagy mondjuk 81 napra tettem előzetesen.
És nem, nincsen már olyan várakozásom, hogy ettől majd megváltozik valami, és innentől úgy mennek majd a dolgok, ahogy én azt szeretném. Nem fognak úgy menni.
Csakhogy ez engem már egy ideje nem motivál. Írom, amit szeretek írni, és közreadom, tudomásul véve a következményeket.
Sajnálom.
Siránkozás helyett írhatnád tovább, mert engem pölö érdekelne, hogy hogy tudott öt éven át észrevétlen maradni egy néger Osmosison. Meg annyi kérdésem lenne még! Csak félek feltenni, nehogy úgy tűnjön,… Tovább »
Köszönöm! Fel ne tegyél egyáltalán semmilyen kérdést! Ez az igazi segítség a szerzőnek! 🙂 Még a végén megtudná, hogy mi foglalkoztatja az olvasóit. Még a végén megtudná, hogy a több… Tovább »
Jó. Érdekelne, hogy ott a rózsaszín zászlós házban mi történik a gyermekekkel. Érdekelne, hogy Mario hogy ismerte meg azt a kisfiút, akit örökbe akar fogadni. És lehet, hogy elkerülte a… Tovább »
Hidd el, én csak félek, hogy hülyeséget kérdezek.
Semmi sem történhet velük, ugyanis Osmosis területén rózsaszín zászlós házba gyereknek belépni szigorúan tilos.
Ezt mindenki megtudhatja, aki megvásárolja majd a Mario első éve című előzménytörténetet.
Mikor tudom megvenni?
Azt megelőzően, hogy megírtam volna, biztosan nem lesz eladó. 🙂
De hidd el nekem, észre fogod venni ezen az oldalon, amikor megkezdődik az árusítása.
Nagyon várom…A legszimpatikusabb szereplő nekem Mario.
Mario nem mondta el Emmának, hogy nekik nem lehet közös gyermekük? Ha nem, miért nem? Nem mondta el neki. Egyszer állítólag elképzelte, milyen lenne, ha azt mondaná Emmának, hogy ő… Tovább »
Hogyan működik az űrlift? A vezérsugár nevű energianyaláb mentén közlekedik függőleges irányban az űrállomás és a bolygó felszíne között. Lehet, hogy még mindig ott van a francia? Az űrliftben biztosan… Tovább »
De akkor hol van? Hogy tudott színes bőrűként észrevétlen maradni?
Maradj velünk, és akkor biztosan megtudod, hogy van-e egyáltalán valahol.
Legyen…😜
„Az űrliftnek ugyanis nyitva van az ajtaja, így találtak rá a pilóták.” Ezt eddig „nem vettem észre”. Ennyire felületesen olvasnék? Vagy ennyire feledékeny vagyok? És ha már nyitott ajtóval találták,… Tovább »
Ezt én sem értem. Valamint azt sem, hogy hova szublimált Tiago.
Csak annyit mondok, nem te olvastál figyelmetlenül. 😉
Egyébként olyan vagy néha…