– Öngyilkos lett? Vagy baleset történt? – érdeklődött részvétlen hangon Morgan, mert – bár nem volt szép dolog – némileg fellélegzett, amikor meghallotta a nagybácsi halálhírét. Minél többet gondolkozott ugyanis a dologról, annál kevésbé volt ínyére, hogy ilyen hirtelen módon kiszolgáltassa találmányát egy igazi vegyésznek. – Esetleg valaki szántszándékkal mérgezte meg?
– Egyelőre nem tudni. Sok ellensége volt, a szakmában és a magánéletben egyaránt – mesélte Kowalski szomorúan, majd minden átmenet nélkül kiborult: – De a fenébe is, miért pont most?! Miért nem történhetett ez egy pár nappal később?! – tette fel szinte üvöltve költői kérdéseit, amiből sejteni lehetett, hogy ő sem szeretve tisztelt családtagját gyászolja a tragikus eset kapcsán. Ekkor már az addig nyugodtan viselkedő John sem bírta türtőztetni magát:
– Egy vegyész, akit méreg öl meg! Hát ez kolosszális! Komolyan mondom, ez ko-losz-szá-lis! – szótagolta idegesen, mint egy neuraszténiás logopédus, majd fel-alá kezdett járkálni a szobában, s közben feldúltan példálózott: – Ez éppen olyan, mintha egy mozdonyvezetőt elgázolna egy vonat. Vagy egy oroszlánszelídítőt megvacsoráznának az állatai. Vagy egy péket…
– Dugulj el, Johnny, nagyon kérlek – fojtotta belé a szót a kis lengyel, megfosztva ezzel a társaságot attól, hogy megtudják, milyen halálnemet minősített volna kolosszálisnak morózus sofőrjük pékek esetében. – Egyébként sem értem, mit lovagolsz ezen a mérgezésen. Azzal sem lennénk előrébb, ha történetesen felakasztja magát, vagy ha májrákban hal meg.
– Most mi a búbánatot csináljunk? – töprengett hangosan Morgan. – Én másik vegyészben nem bízom meg – jelentette ki határozottan, egyúttal kissé álszent módon, hiszen tudjuk, hogy már a néhai nagybácsi iránt sem viseltetett feltétlen bizalommal. Kowalski válasz helyett rosszalló pillantásokkal és apró, ideges fejmozdulatokkal jelezte neki, hogy ezt a dolgot mégsem a nő előtt kellene megbeszélniük. Bill diszkréten megkérte csinos útitársukat, hogy üssön össze valami egyszerű vacsorát a számukra, ha már John szóba hozta ezt a bizonyos főétkezést az oroszlánszelídítővel kapcsolatban. Rebecca tapintatosan át is vonult a parányi főzőfülkébe.
Amint magukra maradtak, a három szomorú szélhámos összedugta a fejét egy gyors tanácskozásra.
– Srácok, minél hamarabb ki kell találnunk valamit – suttogta titokzatosan Kowalski. – Akinek eszébe jut bármilyen használható ötlet, az rögtön szóljon.
– Rendben – válaszolták izgatottan a cimborák. Ezután háromnegyed órán keresztül néma csendben ültek a szobában.
Mialatt Rebecca vacsoráját fogyasztották, még melankolikusabb hangulatba kerültek, de tapintatosan eltitkolták a nő elől, milyen kritikán alulinak értékelik gasztronómiai képességeit.
Csinos útitársnőjüknek ennek ellenére feltűnt, hogy Bill és Tadeusz is olyan komor arccal falatoznak, mintha John Smily vér szerinti rokonai lennének. Egyelőre azonban nem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak.
Meglehetősen leverten készülődtek a lefekvéshez, reggel azonban különös események zökkentették ki őket letargiájukból.
Először is hátborzongató sikításra ébredtek, amelyet rémült kiáltozás és hangos lábdobogás követett, néhány pillanattal később pedig egy lövés is eldördült.
– Mi a fenét lövöldöznek itt? – méltatlankodott Kowalski leragadt szemmel. – Tudtommal ez nem Bronx, de még csak nem is Csikágó!
– Biztosan egy vadászra lőnek – jegyezte meg cinikusan John. – Ebben a városban, ahol a vegyészeket megmérgezik, bizonyára vadászokat és tüzéreket nyírnak ki golyó által.
Mire elég bátorságot gyűjtöttek ahhoz, hogy kimerészkedjenek a szobájukból, már a rendőrség, a mentők, sőt, a tűzoltók is a helyszínre érkeztek.
Egy idős hölgy feldúltan mesélte az egyik rendőrtisztnek, hogy éppen a közös mellékhelyiségek felé indult, amikor a férfimosdónál megpillantott egy gorillát. Az ő sikítására aztán a többi szobából is kirohantak a vendégek, mire az állat megriadt, és elmenekült. Többen határozottan állították, hogy a gorilla fürdőnadrágot viselt, és egy törölköző volt a vállára vetve. Emiatt egyesek arra tippeltek, hogy bizonyára cirkuszi majomról van szó. Azzal kapcsolatban viszont nem tudtak egyértelmű felvilágosítással szolgálni, hogy milyen irányban menekült az állat.
A rendőröket eléggé elkedvetlenítették az egymásnak ellentmondó válaszok, ekkor azonban jelentkezett egy középkorú hölgy, aki fontosnak tartotta közölni, hogy rövid ideig a divatszakmában tevékenykedett, majd magabiztosan állította, hogy ő mindent pontosan megfigyelt. Ezután kimerítő leírást adott a fürdőnadrág anyagáról, szabásáról, színéről, továbbá hogy mely években volt divatban. Kissé zokon vette, hogy a frottírtörölközővel kapcsolatos vallomására a nyomozók már nem tartottak igényt.
Egy szívpanaszai miatt nyugalmazott vadőr büszkén vallotta, hogy ő lőtt a gorillára, de további tájékoztatással nem tudott szolgálni, mert saját elmondása szerint a lövést követően elveszítette az eszméletét. A rendőrök a puskát lefoglalták, de a fegyvertartási engedélyre vonatkozó kérdéseiket már nem volt módjukban feltenni, mert az alélt vadőrt a mentők elszállították.
Közben megérkezett a helyszínre egy tévéstáb, s ez volt az a pillanat, amikor Kowalskiék úgy érezték, jobb, ha visszahúzódnak a szobájukba, mielőtt belekeverednének az ügybe. Odabenn Morgan izgatott hangú bejelentése várta őket:
– Srácok, Rodrigó szőrén-szálán eltűnt!
