Elhamarkodott randevú (4/1. rész)
A vasárnapi ebéd után ezúttal Dóri bontott asztalt. Pontosabban szólva nem is várta meg az ebéd végét, hiszen már akkor felmentést kért a mosogatásban való segédkezés alól, amikor anya tájékoztatta, hogy a desszert még hátra van.
– A desszertet ma kivételesen házon kívül fogyasztom el, ugyanis Herceg Miki meghívott fagyizni – újságolta nem kis büszkeséggel a hangjában a kislány.
– Na végre! – kommentálta az elhangzottakat epésen Gergő, fel sem nézve a képregényéből. – Már azt hittem, a királyfit várja hófehér paripán.
– De hiszen hercegről van szó, nem hallottad? – jegyezte meg mókázva apa, majd hosszadalmas kultúrtörténeti elmélkedésbe bocsátkozott arról, hogy amióta a technikai és társadalmi fejlődés kiszorította a hófehér paripákat a közlekedésből, a koronás főket pedig az uralkodásból, a szerepüket a hófehér sportkocsik, valamint a filmszínészek, futballcsillagok és rocksztárok vették át.
– Reméljük, ezzel a Herceggel több szerencséje lesz, mint annak idején Gróf Bandival – csatlakozott az élcelődéshez Ákos is.
– Kár gúnyolódnotok – kelt a lánya védelmére anya, – ez a Herceg Miki állítólag az osztály leghelyesebb, legsármosabb fiúja – tájékoztatta családja viccelődő férfitagjait. Mégis ő volt az, akinek a véleménye a leghamarabb megváltozott a fiatalemberről, mégpedig alig két nappal később, amikor is Herceg Miki moziba vitte a kislányt.
Mozi után Dóri kipirultan, boldog mosollyal az arcán érkezett haza. A vak is láthatta rajta, milyen remekül sikerült a délutánja, és hogy mennyire szerelmes. Úgy érezte, meg kell osztania valakivel nagy-nagy boldogságát, meg aztán kíváncsi is volt, mi a véleménye a fiúról az édesanyjának, hiszen több mint háromnegyed órán keresztül volt alkalma beszélgetni vele, amíg ő a fürdőszobában készülődött a randevúra, s általában anyának ennyi is elég volt, hogy kiváló emberismerete birtokában véleményt alkosson valakiről. Anya csak hosszas unszolás után volt hajlandó nyilatkozni:
– Nézd, kislányom, nem akarom elrontani az örömedet, de nekem erről a fiatalemberről nincsenek valami kedvező benyomásaim.
Dóri nem is próbálta leplezni csalódottságát:
– Mégis, mi kifogásod van ellene? Nem fejtenéd ki bővebben? – kérdezte, miután némileg összeszedte magát első megdöbbenése után.
– Tudod, mit szoktam mondani. Egy férfinak három dologgal kell rendelkeznie: legyen jelleme, kelleme és szelleme.
– És szerinted Miki híján van ennek a te híres „szentháromságodnak”? – vágott közbe udvariatlanul a kislány.
– Nos, talán a kellemmel kapcsolatban nem küszködik semmiféle hiányossággal, mert azt kár lenne vitatni, hogy igen csinos, jóképű fiú. De a másik két ismérvvel, azt hiszem, komoly bajok vannak nála.
– És mindezt néhány perces ismeretség után sikerült megállapítanod? – kérdezte haragosan Dóri.
Anya nem zökkent ki nyugalmából, hosszan a lánya szemébe nézett, majd csöndesen visszakérdezett:
– Mondd csak, akkor is a szememre vetnéd az elhamarkodott véleményalkotást, ha csupa jót mondtam volna az udvarlódról?
Dóri visszanyelt néhány sértőnek szánt kijelentést, aztán duzzogva elvonult a szobájába. Sokáig nem hagyták nyugodni édesanyja szavai, még másnap, iskolába menet is azon gondolkodott, vajon előfordulhat-e, hogy ez egyszer anya tévedett egy illető megítélésében?
Nos, erre a kérdésre az élet igen hamar és igen fájdalmasan választ adott. Dóri már az első órák alatt úgy tapasztalta, hogy osztálytársai furcsán, sőt egyesek kifejezetten megvetően néznek rá, a szünetben pedig, ha el nem is húzódnak tőle, de bizonyos távolságtartással viselkednek vele szemben. Egészen a nagyszünetig nem tudta mire vélni a dolgot, akkor azonban hirtelen minden megvilágosodott előtte.
Véletlenül fültanúja lett ugyanis egy beszélgetésnek, ami Herceg Miki és egy nagy csapat fiú között zajlott a folyosó egy félreeső sarkában. Az osztálytársai nem vették észre, hogy ő a közelükben áll, úgyhogy fesztelenül hallgatták Miki meséjét az előző napi randevúról illetve az azt követő eseményekről. Dóri először nem akart hinni a fülének, aztán hirtelen remegés lett úrrá rajta, és úgy érezte, menten összecsuklik.