Ezek után a legfrappánsabb megoldás következett. Nusi furfangos módon azonnal leállította az inast, amint az belekezdett az ábécébe, aztán felsorolta az összes A betűs férfit, akivel valaha is dolga volt. Nem kevesebb, mint tizenhat nevet említett meg az Adalberttől az Andoron át egészen az Attiláig.
Mindenki el volt ájulva Nusi teljesítményétől, kivéve Bulcsút, aki egykedvűen várta, hogy F betűvel kezdődő fogalmakat sorolhasson fel.
– Felakasztás, felkoncolás, felnégyelés, főbelövés… – kezdte szenvtelen hangon, de most megint Taksony szólt közbe:
– Álljon meg a menet! Mi a te foglalkozásod, haver? Tán állami ítéletvégrehajtó vagy?
– Munkanélküli vagyok – jegyezte meg Bulcsú tárgyilagosan.
– Naná! – bólogatott a hajléktalan. – Mostanában kicsit kevés a kivégzés, mi?
Lenke néni tájékoztatta a lakótársait arról az érdekességről, hogy az ő falujukban is lakott egy ítéletvégrehajtó, úgy is hívták, hogy Bakó Feri.
Odeba most már nem állhatta meg, hogy ne intézzen heves kirohanást az átkozott igekötők ellen, majd amikor némileg lehiggadt, sportszerűen azt javasolta, hogy Bulcsúnak is adjanak lehetőséget új betűt választani. Az indítványt egyöntetű helyeslés fogadta, így hát a szomorú tekintetű fiatalembernek néhány pillanat múlva a H betűvel kellett megbirkóznia. Csakhamar kiderült, hogy ez a betű még annyi kihívást sem jelent számára, mint az F.
– Halálhörgés, halálfélelem, halálbüntetés, halálhír, halálsápadt, haláltánc, halálugrás, haláleset, halálküzdelem, halálnem, hullaboncolás, hullaégetés, hullaszag, hullarablás, hullagyalázás, hullamerevség.
A társaság elhűlve hallgatta a „halál-listát”, persze nem elsősorban azért, mert Bulcsú az elért pontok tekintetében beérte Orgaz Nusit. Alig várták, hogy a következő játékosra kerüljön a sor, de amikor ez megtörtént, ismét csak kitört a perpatvar. Demeter bácsinak ugyanis Ö betűs növényeket kellett volna mondania, de amint megemlítette az ökörfarkkórót, Emőke idegesen felcsattant:
– Jaj, Demcsi bácsi, ne kezdje már maga is ezt az ökörködést!
– Rajtad kívül itt nem ökörködik senki – jegyezte meg epésen Bulcsú, majd biztatni kezdte a kisöreget: – Folytassa csak nyugodtan, papa! Ne törődjön senkivel!
Farkas bácsi nagyon szívesen folytatta volna, de egyetlen további megfejtés sem jutott az eszébe, így a bajuszát pödörgetve várta, amíg leperegnek a másodpercek.
Csecs Emőke következett az országnevekkel. Neki is a H betű jutott, akárcsak Bulcsúnak.
– Mi az, Archibald? Maga csak az F, a H meg az Ö betűt ismételgeti magában felváltva? Még a végén kiderül, hogy nem is ismeri az ábécét – vihogott a hajléktalan, aztán Emőkéhez fordult: – Na, mókusfalat, most mutasd meg, mit tudsz!
A szöszke lány rettenetes agymunka árán a következőket bírta kinyögni a rendelkezésére álló egy perc folyamán:
– Honolulu…, Hungary…, Hottentottia.
Taksony dörgedelmes hahotával jutalmazta a produkciót:
– Egyáltalán nem volt igaza Bulcsú barátunknak, amiért az előbb ökörködéssel vádolt – röhögte fulladozva –, ez több annál, sokkal több!
– Naaa, most mi vaaan? – értetlenkedett a kebelcsoda.
– Mi lenne? Nulla pontod – magyarázta neki Bulcsú. – Honolulu ugyanis egy város, a Hungary nem magyarul van, Hottentottia pedig nem létezik.
– Már hogyne létezne? – háborodott fel a szöszke. – Hiszen azoknak a szegény hottentottáknak is kell lakniuk valahol, nem igaz?
– Arra a kérdésre, hogy vajon mely államok területén élnek a hottentották, nyomban hiteles választ kaphatunk, hiszen a körünkben tartózkodik egy olyan illető, aki igazán kompetensnek tekinthető a témában – mutatott rá az inas, majd kérdően tekintett Odebára. A néger, miután valaki lefordította neki, hogy tulajdonképpen mit is akar tőle megtudni Archibald, tárgyilagosan közölte:
– Botswana, Namíbia, South-Africa.
Archibald fölényes pillantást vetett Demeter bácsira, majd közölte játékvezetői ítéletét Emőkével:
– Egy pontot írok jóvá az ön neve mellé, kisasszony. Úgy vélem, a Hungaryt elfogadhatjuk, hiszen Mr. Mbapasi esetében is ponttal honoráltuk az idegen nyelvű megoldásokat, nem lenne hát méltányos, ha önnel szemben ellenkezőleg járnánk el.
Emőke ekkorra már végleg felhagyott azzal az igyekezetével, hogy bebizonyítsa, tulajdonképpen ő egyáltalán nem egy butuska teremtés. Úgy döntött, támadásból védekezésbe vált át, s innentől kezdve, ha úgy érezte, folt esett a szellemi képességeinek megítélésén, mentegetőzésképpen azt hajtogatta:
– Jól van na! Én hét hónapra születtem, nem vághat olyan gyorsan az agyam, mint nektek!
Utolsó résztvevőként Taksony következett, aki előrebocsátotta, hogy ha ő is a H, az F vagy az Ö betűt kapja, akkor megóvja az egész vetélkedőt, mert bizonyítottnak fogja venni, hogy a játékvezetőnek hiányosak az ismeretei az ábécét illetően. Archibald sértődötten fogott hozzá az ábécé mormolásához, és magában azt kívánta, bárcsak a Q-nál, az X-nél vagy az Y-nál hangzana el a Stop felkiáltás, de a hajléktalan nem várt olyan sokáig.
– M, mint Mária – közölte a játékvezető, aki persze megtehette volna, hogy az előbb említett nehéz betűk valamelyikét jelöli meg, de ez ellenkezett volna a fair play szellemével, amelyet Archibald mindig is nagyra tartott, és önmaga elé mint követendő magatartásmintát állította.
Taksony bezzeg mit sem törődött a fair play szabályaival, ez már a listája első harmadánál kiderült:
– Miskolc, Monor, Mátrafüred, Mátraháza, Mátratüskevár, Mátrarekettye, Mátradödölle, Mátrapitypang, Mátracibere, Mátralepcsánka, Mátraböhönye, Mátraparittya, Mátrabürgönye, Mátracapcara, Mátracsuhajja, Mátranyihaha-alsó, Mátranyihaha-felső.
A hallgatóság az egy perc letelte után nem tudta eldönteni, hogy most sírjon vagy nevessen.
– Az eleje még csak hagyján, de hol a búbánatban van, teszem azt Mátraböhönye? – fintorgott Bulcsú. – Soha életemben nem hallottam még róla.
Taksony nem tartott rögtönzött földrajzórát, inkább általános érvekkel védekezett:
– Csak azért, mert te sosem hallottál róla, még létezhet, nem igaz? Ahogy elnézlek, Boldogfalváról se sokat hallhattál, pedig az is létezik. Különben is, az én listám is van olyan jó, mint az Odebáé! – zárta le a vitát, miközben feltápászkodott a szőnyegről, és elindult a konyha felé. – Tizenhét! Ez aztán a nyerő! Kivágtam a tizenhetet, mint a huszonegyet! Én győztem! Megérdemlek egy jó hideg nagyfröccsöt! – rikoltozta lelkesen, és ostrom alá vette a hűtőszekrényt.
– Archibald! – kiáltott fel Nusi, miközben a késő bánat jelei mutatkoztak az arcán. – Pont a maga nevét felejtettem ki! – csapott bosszúsan a tenyerébe. – Pedig akkor most holtversenyben első lehetnék! No sebaj, jó nekem a dobogó második foka, ott úgyis jobb a társaság – vetett sokatmondó pillantást Bulcsúra, de aztán gyorsan lehangolódott, a fiú ugyanis a plafont bámulta egykedvűen, és semmi jelét nem mutatta, hogy különösebben érdekelné a játék végkimenetele.