Április 18., 9 óra 46 perc
Ezen a napon is vigasztalanul esett az eső. A Nyaraló népe reggeli után a nappaliban ejtőzött, s éppen azon tanakodtak, mivel kellene elfoglalniuk magukat.
– Játsszuk Amerikából jottem! – javasolta Odeba. Néhány hónapja tanulta meg ezt a kisiskolások körében méltán népszerű passziót, és rögtön meg is kedvelte, legfőképpen azért, mert a játék során bemutatandó pantomim szegről-végről rokonságban állt az ő szakterületével, a tánccal.
Demeter bácsi nem mulasztott el egy jelentőségteljes pillantást vetni Archibaldra. Ugye, hogy neki volt igaza? Amerikából jött ez a fiú, most is bevallotta!
Odeba javaslata nem aratott osztatlan sikert a lakótársak körében.
– Inkább játsszunk ország-várost! – javasolta Nusi.
– Sajnos ehhez nem áll a rendelkezésünkre megfelelő mennyiségű írószer, kisasszony – mutatott rá Archibald. – Mindössze egyetlen toll és egy kockás füzet van a birtokunkban, amelyek az élelmiszer-rendelés leadására szolgálnak.
– Nem baj – legyintett az örömlány. – Majd akkor úgy játszunk, hogy mindenki csak egy kategóriát kap, és a megadott betűvel egy perc alatt annyi szót kell felsorolnia, amennyit csak tud.
Azzal hozzá is fogott az előkészületekhez. Kitépett egy füzetlapot, és tíz kis cetlire szakította, amelyekre sorban felírta: ország, város, fiú, lány, növény, állat, fogalom, tárgy, híres ember, játékvezető. Ez utóbbi szerep Archibaldnak jutott, aki el is helyezkedett az egyik fotelben, és elővette zsebóráját, készen állva arra, hogy mérje az időt, és a térdére fektetett füzetben dokumentálja a pontverseny állását.
Bárányné ült a szófa bal szélén, kezében a „tárgy” feliratú cetlivel. Tőle indult a játék.
– Mondom az ábécét, kedves Piroska – jelentette be az inas, majd a házmesterné harsány „Stop!” kiáltása után közölte: – Az ön betűje az F.
– Felmosórongy, felmosóvödör, felvonó – tette közzé megoldásait Bárányné. Hirtelenjében ennyi tárgy jutott eszébe F betűvel, de látszott az arcán, hogy további szavakon töri a fejét. Töprengéséből Bulcsú reklamálása zökkentette ki:
– Piroska néni, le tetszett maradni. Most nem Amerikából jöttemet játszunk, úgyhogy ne a mestersége címereit sorolja fel!
Odeba is élénken érdeklődött, hogy vajon az igekötős megoldások elfogadhatóak-e a szabályok szerint?
– A felelet minden tekintetben elfogadható, és három pontot ér – szögezte le határozottan Archibald –, feltéve, ha Piroska asszony nem óhajtja kiegészíteni a listát. A közbeszólásokat is figyelembe véve tudniillik rendelkezésére áll még tizenhárom másodperc.
Piroska asszony, a rendelkezésre álló tizenhárom másodperc dacára, nem óhajtotta kiegészíteni a listát. Rosszul estek neki a reklamációk, úgyhogy átadta a képzeletbeli stafétát Lenke néninek. Az öregasszony a lányneveket húzta, és az I betűnél stoppolt. Lelkesen rákezdte:
– Ilonka, ő a Korpa Jancsinak volt a felesége, aztán Irénke és Irma, ők testvérek voltak, de nem álltak szóba egymással, mert az Irmuska elszerette az Irénke férjét, a Józsit, csak az volt az érdekes, hogy Irénke utána az agronómus Ferihez ment hozzá, aki a Józsi öccse volt, így aztán a végén már azt sem tudták, ki milyen sógora a másiknak, mert hát ugye…
A nehezen követhető szóáradatnak Archibald vetett véget:
– Sajnálattal kell közölnöm, asszonyom, hogy letelt az egy perc. Három pontot írok jóvá önnek. Mister Mbapasi következik.
A néger bártáncos szerencsétlenségére a W-nél stoppolta le a játékvezetőt. Archibald úgy vélte, ez a betű minden más kategóriában jelentősen csökkentette volna a megoldás esélyeit, a híres emberek között azonban jócskán akadnak olyanok, akiknek W-vel kezdődik a nevük. Meglepődve vette hát tudomásul, hogy Mr. Mbapasi aggodalmaskodó arccal reagált a bejelentésére. Ennek okára nemsokára fény derült:
– Ghandabuktuban nem ismernek W betu. Yutapa nyelv ábécé benne nem van W – közölte szomorúan. – Én nem tudja mondani híres ember. Inkább mondja Archibald másik betu.
– Miféle nyelv ez a yutapa? – dörmögött Bulcsú. – Nincs benne se Ö, se Ü, se W? Hallod, nem lehetett valami vastag az ábécéskönyved első osztályos korodban!
Mások is értetlenségüknek adtak hangot, egyedül Demeter bácsi mutatott némi segítőkészséget:
– Winnetou – súgta oda a néger fiúnak, és közben újabb jelentőségteljes pillantásokkal bombázta az inast, de az nem kaphatta el a kisöreg tekintetét. Épp az ábécét mormolta magában, és az esetleges újabb felszólamlásokat megelőzendő ezúttal csukott szemmel tette.
– G – közölte, amikor Odeba megállította.
Ez a betű már szemmel láthatóan a kedvére való volt a fekete fiúnak, villámsebesen hadarni kezdte:
– Gulu Gindzsebulu, Gopapu Gumbabata, Gidanbutu Gegeku, Gelele Gulupulu…
Ezúttal Zöld Taksonyon volt a reklamálás sora:
– Állj már meg egy percre, haver! Ez most valami yutapa mondóka? Híres emberekről volt szó, nem nyelvtörő versikéről!
– Ez van mind híres ember – bizonygatta elszántan a néger. – Gindzsebulu híres futballos játékos yutapa válogatottban, Gumbabata népi dalos énekes, Gidanbutu Gegeku pedig van…
Egyelőre nem derülhetett rá fény, hogy Gidanbutu Gegeku milyen tevékenységgel alapozta meg a hírnevét, a szőnyegen trónoló hajléktalan ugyanis újfent belefojtotta a szót a bártáncosba:
– Ez marhaság! – legyintett fölényesen. – Akkor én meg bemondom Fehér Botondot, az egy aluljárószerte híres vak bendzsóművész… Ne haragudj, Rózsa – szólt hátra –, nem téged akartalak cikizni.
– A magam részéről hajlok rá, hogy elfogadjam Mr. Mbapasi megoldásait – vetett véget a vitának a játékvezető –, feltéve, hogy Zöld úr visszavonja a vétóra vonatkozó indítványát.
A hajléktalan nem gördített akadályt a döntés elé:
– Bánom is én! Vésse fel neki a pontokat – legyintett unottan. – Felőlem Csingacsgukot is hozzáírhatja.
Eme közismert vadnyugati név hallatán Demeter bácsi újabb kaján pillantást vetett Archibaldra, és módfelett örvendezett afölött, hogy végre találkozott a tekintetük.
Rózsa, aki Orgaz Nusi jobbján foglalt helyet, kis híján megint elszólta magát, hogy „Állat”, de aztán eszébe jutott, hogy ha kimondaná ezt a kifejezést, legfeljebb saját magára vonatkoztathatná, hiszen az örömlány nem Braille-írással jegyezte fel a szóban forgó témakört a papírdarabjára, következésképpen neki egyelőre fogalma sem lehet, hogy melyik témakörben kell majd domborítania. Megkérte hát Nusit, hogy olvassa fel, mi áll a cetlijén. Miután választ kapott, az Ö betűnél sikerült lestoppolnia az inast.
– Ökör, ökörszem… – kezdte a felsorolást, de itt egyelőre meg is akadt, és nemcsak azért, mert elfogytak a tippjei, hanem azért is, mert Emőke tudálékosan reklamálni kezdett:
– Ez így nem ér! Mi az, hogy ökörszem? Fel akarod sorolni az ökör összes testrészét? Megértem, hogy ennyire érzékeny vagy a szemekkel kapcsolatban, de hát ez így akkor sem szabályos.
– Kedvesem, az ökörszem nagyon is szabályos, ugyanis… – próbálta megmagyarázni a dolgot Nusi, de a szöszke méltatlankodva közbevágott:
– Óóó, ne mááár! Így könnyű nyerniii! Ökörszem, ökörfül, ökörszáj, ökörhas… a végén még a felsál meg a bélszín is szabályos lesz szerintetek.
– Meg a lóhere! – rikoltotta vihogva a hajléktalan.
– Az ökörszem egy madár – szögezte le ellentmondást nem tűrően Demeter bácsi. – Én csak tudom, gyerekkoromba’ még fogtam is egyet az erdőbe’!
– Én vagyok egy madár, ha ezt elhiszem! – duzzogott a kebelcsoda, de aztán kénytelen volt meghátrálni, Archibald ugyanis természetesen elfogadta a megoldásokat, sőt, az örvös medve miatt plusz egy pontot írt jóvá Rózsának.