– Miért mondtad azt nekem, hogy „na látod”? – kérdezte a kormányzó.
– Hogy micsoda? – pislogott oldalra értetlenül Szubotáj.
– Tudod, még az előző repülésünk idején. Amikor elhagytuk a híd környékét, és a régi Aréna felé fordítottad a gépet. Akkor mondtad, hogy na látod.
– Ja, igen, már emlékszem. Nem sokkal az után történt, hogy meghallottuk Raudona hangját. Arra utaltam azzal a „na látod”-dal, hogy lám, nem a fekete doboznak beszélek, valakikhez mégiscsak eljutott, hogy mit csinálunk itt, a Golub fedélzetén.
Közben elhagyták Osmosis szigetének partjait. Szubotáj babrált valamit a kijelzőjénél, aztán megragadta a botkormányt, és igazított némileg a haladási irányon. Dariosz tudta, hogy nyugatnak repülnek, hiszen jól látta a lenyugodni készülő Napot a szélvédőn keresztül.
A kormányzó most oldalra fordította a fejét, jelesül jobbra, és hosszasan rajta felejtette a tekintetét a csodás panorámán. Milyen nyugodt és békés felülről nézvést ez a varázslatos, azúrkék vízfelület! Egy gyanútlan ember nem is gondolná, hogy miféle parázs ellentétek, hatalmi játszmák és háborús készülődések jellemzik a Belső-tenger medencéjének festményekre kívánkozó tájait. Pedig sajnos pontosan ez a helyzet. És ki tudja, mit hoznak a következő napok és kvinták?
– Én is kérdeznék valamit – zökkentette ki merengéséből a pilóta megjegyzése. – Nemsokára odaérünk Aldea szigetéhez. Nem lesz baj?
– Hogy érted ezt? – hunyorított értetlenül Dariosz.
– Tudod te azt jól – erősködött a tatár. – Szóval, nem lesz baj? Már csak azért kérdezem, mert egy ideje teljesen világos számomra, hogy engem itt most valakik pilótaként és katonaként is tesztelnek. Gondolom, ezt nem kell különösebben magyaráznom.
– Arra célzol, hogy nem fogok-e sírógörcsöt kapni? – vigyorodott el Dariosz, bár kényszeredetten. – Mitől tartasz? Hogy hisztériás roham vesz erőt rajtam, és dühömben szétverem a műszerfalat magam előtt? Esetleg feltépem a fülke ajtaját, és kivetem magam a nyíláson, amikor Aldea fölé érünk?
– Kérlek, ne csinálj ebből viccet – halkította le a hangját Szubotáj. – Tudod, hogy katona vagyok, és mint ilyen, igyekszem a legnagyobb hatékonysággal végrehajtani minden bevetést, amiben részt veszek. Lényegében gyerekkorom óta beivódott minden sejtembe, hogy száz százalékosan kell teljesítenem a parancsot, amivel megbíztak.
– Hidd el, én ezt egyrészt megértem, másrészt pedig tiszteletben is tartom – próbálta megnyugtatni földi társát a kormányzó.
– Ráadásul azt is tudod rólam, hogy aszexuális vagyok – folytatta Szubotáj. – Sejtelmem sincs róla, milyen lehet például egy szerelmi csalódás, és olyankor mit éreznek azok az emberek, akik ebből a szempontból teljesen mások, mint én.
– Örülhetsz neki – sóhajtott Dariosz, és a hangjában enyhe gúny vegyült némi valósnak tűnő irigységgel.
– Egyébként honnan tudtad meg? – kíváncsiskodott a tatár.
– Micsodát? Hogy Sztavrila éppen Aldea szigetére hajózott? – élénkült fel kissé a kormányzó. – Guzel árulta el, még délelőtt.
– És amúgy miért nem mindegy neked, hogy a görög nő éppen melyikre húzott el a hét közül?
– Milyen hét közül?
– Hát nem hét nagy szigetállama van a Belső-tengernek?
Dariosz most már felnevetett:
– De igen, hét nagy szigetállama van, ám ezek közül az egyik éppen Osmosis. Ha valaki Osmosisról Osmosisra megy, azt ugyebár nem nevezhetjük menekülésnek. De kiesik a szórásból Neridea is, amely éppen az orzók uralma alatt áll. Ha Sztavrila pont ezt a megszállt országot szemelte volna ki a menekülése célállomásaként, akkor azt kellene hinnem szegénykémről, hogy nem teljesen normális.
Immár, még ha haloványan is, de Szubotáj is elmosolyodott. Ezt az enyhe fölényességgel kioktató Darioszt sokkal jobban kedvelte, mint a busongó hősszerelmest, és az átmenet eléréséhez mindössze egy ártatlannak tűnő, de meglehetősen buta kérdést kellett feltennie.
– Szóval, nem lesz baj? – firtatta továbbra is.
– Nem, nem lesz baj – szögezte le a kormányzó. – Különben is, mi baj lehetne? Ilyen magasságból nyilvánvalóan fel sem ismerném azt az álnok nőt, hiába repülnénk el fölötte.
– A repülési terv szerint Aldea szigeténél negyven méteres magasságra kell ereszkednem – mutatott rá Szubotáj.
– Na és? Engem már se negyven méterről, se negyven centiről nem érdekel az a nő. Persze nem azt mondom, hogy a vele kapcsolatos érzelmeim úgy szálltak ki a lelkemből, mint valami kalitkából kiengedett madarak. De hát meg akart ölni! Ellenem szövetkezett másokkal! Megbízást fogadott el valakiktől az elveszejtésemre! Mit kéne szeretnem egy ilyen nőszemélyen?
– Mintha kezdenéd mégis felgerjeszteni magad…
– Hát nem érted, amit mondok? Megtudtam, hogy végig szerepet játszott! Semmi más célja nem volt, mint a bizalmamba férkőzni, aztán engem kiiktatni, likvidálni, eltenni láb alól, vagy nem tudom, milyen szófordulatot használjak, hogy végre megértsd!
– Csak nyugalom, nagyon is jól értem, amit mondasz – intett oldalra Szubotáj –, egyvalamit kivéve. Ő is nagyon jól tudta, hogy egyszer már, úgymond, visszajöttél a halálból. Akkor mégis hogy gondolta, hogy neki majd sikerülni fog kiiktatni téged?
Dariosz zavartan túrt bele a hajába, és őszintén bevallotta:
– Ezt az egyet én sem értem egész pontosan. És amikor Guzellel vagy Nihuccal beszéltem ilyesmikről, az mind olyan pillanat volt, hogy gyorsan el kellett indulni valami nagyon fontos eseményre, így hát valójában még senkivel nem tudtam alaposan kitárgyalni ezt az egészet. Mármint olyannal, aki választ is tudott volna adni a kérdéseimre.
– Márpedig erre senki más nem lenne alkalmasabb, mint maga a görög nő – vetette közbe provokatívan a pilóta. – Talán még az androidoknál is többet tudna mesélni erről, már ha feltesszük, hogy őszinte akarna lenni veled.
– Ugyan már! – legyintett Dariosz. – A nők meg az őszinteség… Ilyesmit sem a Földön, sem pedig itt, Evilágban nem tapasztaltam. A nők egyszerűen manipulátorok. Soha nem tudod megfejteni, hogy mire gondolnak, azt meg pláne nem, hogy amikor mondanak valamit, az vajon mit jelenthet az igazság nyelvén.
Hosszas csönd telepedett a Golub vezetőfülkéjére. Csak nagy sokára jegyezte meg Szubotáj:
– Ha nem tévedek, ebben a kijelentésben azért benne volt az összes földi csalódásod.
– Meg még az itteniek is – tette hozzá nyomban a kormányzó, és elfordította a fejét. Megint jobbra, az azúrkék tenger varázslatos panorámájára tekintett, és örömmel vette volna, ha a földi társa most egy ideig nem szólal meg.
Nem volt ilyen szerencséje, Szubotáj ugyanis új témát talált magának:
– Na és Oleszja? Vele mi a helyzet?
– Mi lenne? – húzta fel a szemöldökét Dariosz, miközben rosszat sejtve visszafordult.
– Csak úgy kérdezem – vonogatta a vállát a pilóta. – Ő nem elég jó nő neked?
Az ausztrál legszívesebben a kezébe temette volna az arcát, de pontosan érzékelte, hogy a helyzet semmiképpen sem kívánja az ilyesféle színpadias reakciók alkalmazását. Így hát visszafogta magát, nyelt egy nagyot, és a lehető legtárgyilagosabban kijelentette:
– Ha Oleszja nem jó nő, akkor senki sem az.
– Akkor meg…?
– Mit akkor meg? – hergelte fel magát Dariosz. – Hát az ember nem attól lesz szerelmes egy nőbe, mert az csinos vagy szép! Ha ez így lenne, akkor az ember nem tudna úgy végigsétálni az utcán, hogy közben húsz-harminc alkalommal ne legyen szerelmes! Elhiszem, hogy nem érted ezt az egészet, mert távol áll tőled a szex is, meg a szerelem is, de az ég áldjon meg, hát ne tegyél már úgy, mintha egy másik bolygóról jöttél volna!…
Nagyon nagy csönd keletkezett a Golub pilótafülkéjében eme szavak elhangzása után. Nagyon nagy, de szerfölött rövid. Aztán a két férfi egymásra pillantott, és úgy elkezdtek röhögni, hogy Szubotáj kis híján lefejelte a botkormányt.
