Osmosis – 1. fejezet

Előhang

1. kötet – A hívószó

Minden valamirevaló férfi felismeri azokat a jeleket, amelyek egy kocsmában arra utalnak, hogy hamarosan verekedés lesz. Húszéves kora ellenére hősünk, Mario is ezen tapasztalt férfiak közé tartozott. És már csak azért is könnyű dolga volt, mert ő maga szerette volna kiprovokálni a csetepatét.

Kiszemeltjei a fejedelem katonái voltak, akik már félrészegen mulatoztak a kocsmában. Egyikük odament a pultnál álldogáló Marióhoz, és elbődült:

– Éljen Kalrund fejedelem!

Nyilván azt várta, hogy a suhanc majd iszik vele egyet az uralkodó egészségére, esetleg ő is megéljenzi a fejedelmet, de nem ez történt. Hősünk szemtelen érdeklődésbe fogott:
– Miért kívánod, hogy éljen? Talán már meghalt?

A részeg katona elsápadt ilyen fokú pimaszság hallatán.
– Mit makogsz, öcsém? Azonnal éljenezd meg a fejedelmet, vagy leváglak!

Mario csöppet sem rettent meg a fenyegetés hatására:
– Ja, már értem! Nem halt meg, hanem még nem él. Esetleg még meg sem fogant, ezért kell azt kívánni, hogy éljen! De miért engem macerálsz a fogantatás ügyében? Talán inkább a leendő fejedelem apját meg anyját noszogasd, hogy tegyék össze, amijük van.

A katona most már skarlátvörös fejjel húzta elő a kardját:
– Kiontom a beled, te fattyú!

És hogy mennyire komolyan gondolta a fenyegetést, az nyomban ki is derült, mert a következő pillanatban olyan erővel döfte hasba Mariót, hogy a kard markolatig beleszaladt hősünk testébe, és hátul a veséje tájékán bukkant elő.

Csakhogy az események nem várt fordulatot vettek. Mario továbbra is mosolyogva álldogált a pult mellett, mintha mi sem történt volna. És ami még ennél is furcsább volt, a döfés helyén egyetlen csepp vér sem serkent.

A részeg katona elhűlve bámult a fiú arcába, és igencsak fakó hangon kérdezte meg:
– Ki vagy te?

Mario immár nem mosolygott. A szeme tűzben égett, miközben ijesztően nyugodt hangon azt felelte:
– A legrosszabb rémálmod.

Aztán egyszerűen hátralépett kettőt, azaz lényegében kigyalogolt a kardból, majd megfordult, és gyors léptekkel elhagyta az ivót. Mire a fejedelem halálra vált arcú katonái felocsúdtak, már rég felpattant a lovára, és elvágtatott dél felé, maga mögött hagyva a hitvány kocsmai népséget, akik még sokáig találgatták, ki lehetett ez a sebezhetetlen suhanc.

Már lenyugodni készült a nap, amikor Mario odaért a fogadóhoz, amelynek egyik emeleti szobájában lakott mostanság. Bort rendelt a tulajdonostól, aztán felment a szállására, és magára zárta az ajtót. Az asztalhoz ült, töltött magának némi italt egy fakupába, majd kisimított maga előtt egy pergament, és egy szénceruzával a következőket írta le:

Szép, kerek jubileum a mai. Pontosan tizedik alkalommal próbáltam meg magam mögött hagyni ezt az emberi ésszel felfoghatatlan világot, és visszatérni a Föld nevű bolygóra, de most sem sikerült. Lehet, hogy ideje lesz megbarátkoznom a gondolattal: immár örökre itt ragadtam. És még az is elképzelhető, hogy a szó legszorosabb értelmében örökre. Mivel ebben a világban, úgy tűnik, halhatatlan vagyok.

Mit lehet ilyenkor csinálni? A magam részéről ma iszonyúan be fogok rúgni, hogy megpróbáljam elejét venni elmém megbomlásának. Talán holnap ki fogok találni valami újat. Vagy választ kapok a tengernyi kérdésem közül legalább egyre. Sőt, titokban még abban is reménykedem, hogy amikor magamhoz térek, akkor újra otthon találom magamat… Hát akkor lássunk neki! Szerencsére itt ugyanolyan finomak a borok, mint a Földön.