Mario megsértődött. Nehezen lehetne más szavakkal jellemezni az olasz fiú lelkiállapotát. Még hajnalban is azt hitte, bizalmi embere lett a kormányzónak, erre tessék! Dariosz úgy hajtotta el maga mellől, mint valami szemtelen piaci legyet.
Hősünk egy kiálló sziklaszirtről nézte végig, ahogy a Neridea Ezred ráront az orzókra. A csata kimenetele egy pillanatig sem volt kérdéses. Mario hamar el is veszítette minden érdeklődését. Dacosan úgy döntött, hogy ha egyszer itt nincs rá szükség, ráadásul a látvány sem köti le különösebben, akkor ő most szépen hazamegy a kedveséhez.
Ellovagolt a nyugati kijáróhoz, de ott útját állták a kormányzói testőrség jeles tagjai. Ám amikor felmutatta a jelvényt, amelyet Dariosztól kapott, azonnal továbbengedték.
Végigvágtatott a nyugati úton, és közben egyfolytában dúlt-fúlt magában. Úgy érezte, nem ért már semmit. Sem azt, ami vele történik, sem pedig azt, ami körülötte. Momentán egyetlen vágya volt csupán, mégpedig az, hogy mihamarabb Emma megnyugtató közelségében legyen. Csakis őt kívánta most maga mellett tudni.
Az Orgil-birtokhoz érve azt látta, hogy minden a megszokott rendben halad, a főváros környékén történteknek még csak a szele sem ért el idáig. A napszámosoknak éppen az egyik intéző tartott eligazítást, a birtokfelügyelő pedig megkezdte körútját, és hátratett kézzel, akkurátus léptekkel elindult az ültetvények felé.
Mario úgy gondolta, ha már annak idején az ablakon át távozott a kedvese mellől, akkor úgy is fog visszaérkezni a közös lakosztályukba. Felállt hát a nyeregben, és úgy kapaszkodott fel a ló hátáról az erkély kiszögellésébe, a hátasát maga mögött hagyva, hogy még csak az sem érdekelte, mi lesz a jószág sorsa, megköti-e valaki, gondjaiba veszi-e egy szolga ezen a korai órán.
Csöndesen érkezett meg a helyiségbe. Az ágyon ott pihent Emma, az oldalán fekve, egyenletesen szuszogva. A nagy melegre való tekintettel csak egy vékony takaró fedte meztelen testét.
Mario gyorsan ledobálta magáról a ruháit, és odabújt a kedvese mellé. Jó darabig csak nézte némán, azzal a mosolygós révülettel, ahogy csak a legrajongóbb szerelmesek tudnak imádottjukra tekinteni. Gyönyörködött a lány nyugodt arcának békéjében, lehunyt szempilláinak álmot elfedő titkában, alabástrom bőrének érintésre hívogató fényében, szabadon hagyott melleinek pihegő ragyogásában. Bár elcsigázottnak érezte magát, mégis feltört benne a vágy, és a keze megindult Emma arca felé. Nagyon óvatosan és végtelenül gyöngéden csak egy kósza szőke tincset simított félre a lány homlokán.
– Édes kincsem, én úgy imádlak… – suttogta átszellemülten, mire Emma, anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, pusztán a hangjára reagálva boldogan magához szorította:
– Annyira hiányoztál, Mario úrfi!
Hősünk most még az utált úrfi megszólítást is figyelmen kívül hagyta, és megkönnyebbülve ölelte át kedvesét, aztán az alvó női test melegétől és semmivel össze nem hasonlítható illatától megrészegülve bebújt a pihekönnyű takaró alá, és elhalmozta csókjaival Emma finom bőrét, a hasától és csípőjétől lefelé kalandozva egészen a térdéig, majd immár egészen céltudatosan a lány belső combján haladt felfelé az ajkaival, és végül földöntúli örömökben részesítette Emmát.
Ööö…. Ezt a „szex”-et szülted eddig?? 😱 Legalább az emlékeid meglennének… 😂😂😛