Gronyár és Berzenke még kiskrampók voltak, amikor Debrecenben vendégszerepelt egy vándorcirkusz. A két ifjú legényke szombat délelőtt a cirkusz környékén sertepertélt, amikor is egy nagydarab zsonglőr néni odakiáltott nekik:
– Gyerekek! Gyertek csak ide, hé!
Ilyen szíves invitálásnak nem lehet ellenállni, a két kölök tehát odabotladozott a ketrecek és ponyvatartó cölöpök között a lakókocsihoz, amelyiknek a lépcsőjéről a kövérkés díva óbégatott.
– Van itt a környéken nyitva valami bolt? – kérdezte a néni.
– Van – bólogatott szolgálatkészen a pöttöm kis Berzenke.
– Akkor hozzatok nekem két doboz joghurtot. De alacsony zsírtartalmút ám! – adta ki a parancsot a néni, miközben a pénztárcájában kotorászott, és bosszankodva látta, hogy csak ezrese van. Sebaj, a fiúk kezébe nyomta.
– Aztán siessetek nekem! – kiáltott utánuk, és még technológiai leírást is mellékelt, hogy ezt konkrétan hogyan is érti: – Egyik lábatok itt, a másik ott!
A két kis rövidnadrágos cimbora el is sietett a nem túl messze lévő vegyesboltba, ahol is a pöttöm kis Berzenke nyomban tanulmányozni kezdte a különböző joghurtféleségek zsírtartalmát.
– Hát te meg mit csinálsz, papesz? – vonta kérdőre az akkor még szintén pöttöm kis Gronyár.
– Hogyhogy mit? Azt mondta a néni, hogy alacsony zsírtartalmút vigyünk!
– És ki nem szarja le?
– E?
– Figyelj, Berzenke! Ez a néni tudja a nevünket?
– Nem.
– És azt tudja, hogy hol lakunk?
– Azt sem.
– Akkor meg mit érdekelnek téged a joghurtok?
Hát így történt, hogy azon a délelőttön Gronyár és Berzenke inkább csokit, cukrot, nyalókát és kólát vett, de joghurtot egyet sem, és előzetes terveikkel ellentétben, valami kideríthetetlen ok miatt a cirkusz esti előadását sem tekintették meg ők.
