A Kormányzói Hivatalban az olimpia megnyitójának délelőttjén lassacskán mindenki összegyűlt, aki számított. Dariosz és Mario mellé először a két anagur törzsfő ült le az ovális asztalhoz, aztán visszaérkezett az Orgil-birtokról Guzel és az öreg Baskír, végül pedig Nihuc vezérezredes csatlakozott a jelenlévőkhöz.
– Mielőtt ideértetek volna, mi, itt négyen már tanácskoztunk egy bizonyos dologról – tájékoztatta a kormányzó a három androidot. – Ennek során arra jutottunk, hogy nem vagyunk hajlandóak úgy folytatni ezt az egész… nem is tudom, minek nevezzem… küldetést, hogy nem áruljátok el nekünk, mi a célja a színjátéknak, és honnan kapjátok az utasításokat.
Rövid, de annál súlyosabb csönd telepedett a helyiségre. Szubotáj legfőképpen a metamorfot vizslatta szúrós szemmel, de a többiek is meglehetősen elszánt arckifejezéssel ültek az asztalnál. Talán véletlen volt, talán nem, de valahogy mégis úgy alakult, hogy a földi emberek foglaltak helyet egymás mellett az ablak felőli oldalon, a három nem emberlény pedig a túlfélen.
– Ha úgy gondoljátok, hogy kell egy kis idő, amíg megbeszélitek egymás között ezeket a… – próbálta oldani a feszültséget Dariosz, de a mellette ülő tatár rátette a kezét a kormányzó alkarjára, és közbevágott:
– Te szegény huszonegyedik századi ember, próbáld már megérteni, hogy ők folyamatosan kommunikálnak egymással, és ezt te soha nem fogod érzékelni.
– Igaza van pilóta barátunknak – szólalt meg Guzel a rá jellemző higgadt és szenvtelen módon. – Ha velem beszélsz, mindhármunkkal beszélsz. Még akkor is, ha csak az egyikünk van jelen.
Dariosz kissé zavarba jött, mert nem volt igazán hozzászokva, hogy a saját hivatalában állítják róla – még ha áttételesen is –, hogy elmaradott és beszűkült gondolkodású. Kissé fel is mérgelte magát, nem utolsósorban az alváshiány miatt, így hát nem csoda, hogy már a beszélgetés ezen pontján kifakadt:
– Na, éppen ez az a dolog, ami totálisan kiakasztó! Hát nem bírjátok felfogni azzal a kurva nagy intelligenciátokkal? Empátiát nem programoztak belétek azok a nemtudjukkik? Nyögjétek már végre ki, hogy mi a célja ennek az egész színjátéknak! Egy emberkísérlet részesei vagyunk? Vagy ez itt a Föld kettő pont nulla? Mert az első próbálkozás kudarcba fulladt? Vagy mi a jó franc folyik itt? Jogunk van megtudni, ha már mi visszük vásárra a bőrünket egy olyan városban, amelyik hajnalra porig fog égni!
– Nem fog porig égni – szólalt meg Nihuc. – Megmondtam már neked, hogy ha nem bízol bennem, akkor…
– Leszarom, hogy mit mondtál a fürdőkádam mellett! – pattant fel a helyéről Dariosz, és bár a két kezével még mindig az ovális asztalra támaszkodott, jól érzékelhető volt, hogy sok mindenkit képes lenne most megfojtani azzal a két kézzel. – Nem várhattok tőlünk semmiféle további együttműködést, ha nem mutatjátok jelét annak, hogy emberszámba vesztek minket! Értitek? EMBER-számba! – hangsúlyozta a kormányzó. – Olyan nincs, hogy egy parancsnok kiküldi a terepre az embereit, de nem mondja meg nekik, hogy ott mi vár rájuk! Olyan meg pláne nincs, hogy egy eligazításon az elöljáró nem árulja el, hogy mi a kibaszott feladat! Legyen szó akár a drogdílerek begyűjtéséről, akár a stricik, kurvák, illegális szállásadók lefüleléséről, akár a…
– Higgadj le, melbourne-i rendőr – javasolta Guzel, és olyan átható pillantást vetett Darioszra, hogy az egyből visszaereszkedett a székébe.
– Megértjük, hogy sok minden még nem világos számotokra – vette át a szót az öreg Baskír. – A legfontosabb, amit tudnotok kell, hogy mindannyian a jó oldalon állunk. Ti is és mi is. Aki most itt ül, ezen asztal körül, az mindenképpen a jó oldalon áll. Aki pedig most meg fog érkezni a körünkbe, hát ő meg aztán nagyon is!
A talányos kitételt kopogás követte, és az ajtónálló arról tett jelentést, miszerint a kormányzó titkára, Trin kér bebocsáttatást.
