Gyerekember

Kedves olvasóm, Krisztina ugyan a Lelle férje ötödik része alatt szólt hozzá, de a gondolatai az Osmosis nagy egésze, azaz vezérfonala körül járnak. A következő kérdést fogalmazta meg:

Az jutott eszembe,hogy a ”Terv„ miből gondolja, hogy attól a kortól kell változtatni dolgokon ahhoz, hogy az emberiség más úton haladjon?

Azt hiszem, ez nem olyan kérdés, amit ne válaszolhatnék meg máris anélkül, hogy komolyabb spoilerezésbe bocsátkoznék. Olyasmit egy normális szerző nem csinál, de itt most ilyen veszély nem fenyeget, sőt! Talán jobban érthető lesz a tisztelt olvasóközönség számára is, ha egy alacsony súlyozású „titkot” felfedek. Mármint a történet, a mozgatórugók, Nihuc agyának programja és effélék vonatkozásában.

Ráadásul magamnak is segítek, mert ha odaérek a sztoriban a kérdéses jelenethez, akkor ezt a pár bekezdést már csak be kell másolnom a szövegbe. Még nem tudom, melyik szereplő fogja mondani melyik földi embernek, de a monológ így fog szólni:

Ugyanazt a hibát már nem fogjuk elkövetni, mint a Földön. Az anyabolygótokon a hosszú évezredek alatt bebizonyosodott, hogy az emberiségre, bármely lakott bolygó emberiségéről is beszéljünk, hasonlóképpen kell tekintenünk, mint egy kisgyermekre. A gyermek még nevelhető, alakítható, tanítható. Sokkal jobban, mint egy felnőtt. Az a tanítás, amit gyerekkorban bevésünk, egész életünkben velünk marad. Éppen ezért a kritikus időszak nem a felnőttkor, amikor a beidegződések már szinte megváltoztathatatlanok, hanem a formálódás kora. Ha egy civilizáció fejlődésének ívét nézzük, a Terv pontosan felismerte: az igazi fordulópont az az időszak, amikor egy faj először kezd el gondolkodni saját magáról, a helyéről a világban, amikor kialakulnak az első etikai rendszerei, amikor döntéseket hoz arról, hogyan viszonyul a természethez, a tudáshoz, a másik emberhez. Ez az a bizonyos „gyermekkor”, amikor még bármilyen irányba el lehet terelni a fejlődést.

A Terv számára azért vált kulcsfontosságú ez a korai korszak, mert Evilág emberisége most fogékony a leginkább. A későbbi korokban az emberiség már olyan, mint a megszilárdult jellemű felnőtt: lehet rá hatni, de a világképének alapjait, a mély beidegződéseket, a kultúra fundamentumait, a komplett karaktert már csak nagyon nehezen, évszázados léptékben lehet megváltoztatni. Ha egyáltalán.

A Terv tehát a lehető legnagyobb hatékonysággal azt az időablakot keresi, amikor még nem dőlt el semmi. Amikor a civilizáció lelke még gyurma, és nem márvány. És pontosan azért döntött úgy, hogy ebben a korban avatkozik be, mert később az emberiség már a saját lábán, a saját, gondosan elültetett értékrendje mentén fog haladni tovább. A Terv célja annak biztosítása, hogy az emberiség egyáltalán jó irányba induljon el.