Hát-tér-kép

Azért született eme bűvös, felszabdalt cím, mert rettegek tőle, hogy egyszer ugyanolyan címet adok egy blogbejegyzésemnek, amilyen régebben már volt, és ettől összeomlik az adatbázis. Például pont tegnap állt le negyed órára a honlapomnak tárhelyet szolgáltató cég összes szervere, én meg csak néztem ki hülyén a fejemből, és úgy éreztem, mintha a saját életem omlott volna össze, de aztán rájöttem, hogy az már régebben is megtörtént, ráadásul nem is egyszer, úgyhogy gond egy szál se, és erre a felszabadító gondolatra úgy röhögtem fel, mint Filkor százados a legutóbbi fejezetben.

Na, szóval…

Mondom, hogy mi van.

Merthogy közeledik az év vége, ilyenkor mégiscsak meg kell mondani, hogy mi van. Bár ez a blogbejegyzés még nem egy évvégi összefoglaló.

Most, hogy egy kicsit jobban vagyok, elhatároztam, hogy átfésülöm a honlap blogbejegyzéseit, és minden negatív kicsengésű posztot törlök, hacsak nem tartalmaz nélkülözhetetlen információkat. Pusztuljon az összes panaszkodás, picsogás, nyivákolás, hát ne ilyesmit találjon már az az olvasó, aki még csak most nyitja rá a kaput az Osmosisra! Nem lesz egyszerű, de megküzdök érte.

Na, milyen vagyok? Pedig engem nem is cseszett le Filkor százados, mint a pöttöm kis Benurt, rágjam meg a mutyulóját, bármit is jelentsen ez.

Egyébként azt vettem észre, drága szíveim, hogy bármennyire is próbáljátok titkolni, sokkal jobban érdeklődtök az olyan fejezetek iránt, amelyekben valamiféle övön aluli tevékenykedés van. Ha értitek, mire gondolok. Nem baj ez, csak úgy mondom. Én lényegében azért dolgozom, hogy kiszolgáljam az igényeiteket. Olyasmiket írjak, amiknek olvastán jobban érzitek magatokat, kiszabadultok a mindennapos taposómalomból, elrévedeztek némely mondatokon, meg más ilyenek. Ez volna ennek az egész honlapnak a lényege.

Más.

Beindítok egy harmadik novellát is a honlapon, utána meg közzéteszek majd egy szavazást, hogy melyiket szeretnétek leghamarabb befejezve látni, mert mindent az olvasóért. Nyilván itt is csak a legkedvesebb olvasóim fogják tudatni velem a véleményüket, az inaktív kilencvennégy százalék rettegni fog, hogy ha rányom bármelyik válaszra, akkor letörik a körme, vagy bezuhannak a részvényei, mittudomén. De azt is elhatároztam, bár még nincsen semmiféle újévi fogadalom, hogy innentől kezdve csakis az elkötelezett olvasóimnak fogom szentelni az időmet, a többi nem érdekel. Vagy csak pont annyira, amennyire én és a történeteim érdeklik őket.

Más.

Az a kedves olvasóm, aki már korábban is abajgatott, most újra megtalált, és elküldött engem a morva anyukámba, ezúttal egy másik profilról, de ezt is letiltottam. Közlendőjének lényege az volt, hogy szerinte továbbra is egy beteg lelkű pedó vagyok, mert aki olyanokat ír, mint én, az csakis egy beteg lelkű pedó lehet. Ha valaki nem volna képben, mindez a Rés a kerítésen című Osmosis-novella fülledt jelenetei ürügyén történik velem.

Most direkte az ő kedvéért célirányosan rákerestem, és azt javaslom neki is, hogy kérdezze meg például a Mesterséges Intelligenciát, hogy mikor lettek nagykorúak az emberek az ókorban, illetve mikorra esett az ivarérettségük, hány évesek voltak akkor. Továbbá megígérem, hogy ezzel a kötözködő, vádaskodó, gyűlölködő, nyomorult faszkalappal többé semmilyen formában nem fogok foglalkozni. Tanuljon meg nélkülem élni.

Más.

Fájdalmasan kevesen kattintottak rá az Idővonal, a Jelképek és a Novellák bemutatása menüpontokra. Tanácstalan vagyok, mint oly sok esetben. Nem tudok ennél több segítséget adni, gyerekek. És ezt most általános értelemben írom. Kezdettől fogva elutasítom, hogy az Osmosis honlapon például felugró ablakok legyenek, meg más olyasmik, amiket én magam is utálok, ha máshova megyek. Ne zavarítsatok meg, hát ha valamit nem találtok, vagy nem világos bármi ezen a honlapon, akkor szóljatok!

Ettől is szenvedek, hogy totál egyedül vagyok minden feladatra, és soha, semmiféle visszajelzés nem érkezik a kedves olvasóktól, nekem kell kitalálni mindent, a menürendszertől kezdve, a nyitóoldalon át, az összes linkelésig, mert nem fordulhat elő olyan eset, hogy a látogató mutasson rá bármiféle hiányosságra, kényelmetlenségre, bármire. Én azért dolgozom, hogy nektek a lehető legkomfortosabb legyen ezt a honlapot használni, bebarangolni, átolvasni, de ha nem kapok segítséget ebben sem, akkor csakis magamra vagyok utalva, ami azért nem egy ideális állapot, mert én tudom, hogy mi hol van, elvégre én csináltam, mindent megtalálok, de nem magamnak írom ezt a honlapot, és nem az én szememmel kell nézni!

Más.

Szubotáj még nincs ott az anagurok között. Már hogy is lenne? Attila sincs ott. Nyilván ők együtt érkeztek. Eleve leírom, hogy Zsujta a neve az aktuális törzsfőnek, amikor a Lelle férje című novella játszódik, és maga Lelle is egy fiatal lány. Nem értem, miért keresik többen is a tatárt meg a magyart a történetben. Hát hol lennének? Otthon, a Földön. Még nem értek ide. De az anaguroknak addig is volt életük, nem akkor termettek Evilágra, amikor Szubotáj és Attila megkezdték a landolást.

Nem, és nem, és nem fogom elárulni, hogy mi lesz a tatárral meg Lellével a jövőben. Ez majd valamelyik könyvből kiderül. Szerintem a tizedik kötetben, de addig még sok a dolgom, és addig még rengeteg esemény fog történni. Már mondtam: az a leghülyébb író, aki a saját regényét szpojlerezi el. Én ilyet nem fogok csinálni.

Más.

Miért nincs folyamatjelző az Osmosis-novelláknál, ahogy azt már a többi sorozatnál megszokhattuk? – kérdezi valaki, nyilván egy olyan olvasó, akit már régóta itt üdvözölhetek a honlapomon, és nagyon hálás is vagyok neki a hűségéért. De nem tudok a kedvére tenni, később sem lesz folyamatjelző az Osmosis-novelláknál, ugyanis ezek nem előre megírt, fix hosszúságú történetek, tehát fogalmam sincs, hogy éppen hány százaléka jelent meg egy-egy novellának. A Rés a kerítésent például négy részesre terveztem, most meg már a kilencediknél jár. Na, ez milyen már?

Ezek a dolgok nem úgy működnek, hogy előre a fejemben van bármi, hanem úgy, hogy amikor kedvem, időm, indíttatásom, kínzó kötelességtudatom, jó egészségi állapotom van, akkor nekiülök, és írok egy új fejezetet. És az esetek többségében a leghalványabb fogalmam sincs, hogy annak a folytatásnak mi lesz a vége. Persze a távlati befejezést, a sztori nagy egészét tudom és ismerem, már idejekorán elterveztem, meg minden, de hogy addig mi fog történni, az még számomra is rejtély. Ha hiszed, ha nem. Ebben áll az online írás varázsa. Bárcsak több segítséget, impulzust, visszajelzést, hozzászólást kaphatnék a kedves olvasóktól! És megint csak nem tudok eléggé hálás lenni azoknak, akik rendszeresen megörvendeztetnek ilyesmivel. Szerintem fogalmuk sincs, mennyit jelent ez egy alkotónak. Vagy éppen az aktuális történetnek. Ezúttal is nagyon szépen köszönöm az aktivitásukat! Ők tartják életben ezt a honlapot, nem én. Nélkülük semmi értelme nem lenne az online írásnak.