Osmosis

Amikor a két ünnep között rátaláltam, abba sem tudtam hagyni az olvasást. Ki sem keltem addig az ágyból, amíg már nem volt muszáj.

Érdekes kérdést feszeget az Osmosis vezérmotívuma. Vajon ha az emberiség újrakezdhetné a történelmet, akkor is így elrontanánk mindent?

Annyira lebilincselő, hogy tűkön ülve várom az újabb folytatást. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a vége, ugyanakkor remélem, hogy jó sokára lesz vége.

Az első fejezet után nehezen vettem rá magam, hogy a másodikra is rákattintsak. Azt hittem, ez is egy szokványos fantasy lesz. Nagyot tévedtem.

Kedvelem a rövid fejezeteket. Amúgy is vizuális típus vagyok, a jelenetek hatására úgy pereg le előttem a történet, mint egy film.

Az Osmosist olvasni olyan, mintha egy "másik" emberiség korai történelmét olvasná az ember, csak persze sokkal bennfentesebb módon, belátva a kulisszák mögé.

Ez a történet teljes mértékben kiszámíthatatlan. A szó legjobb értelmében véve. A szereplők egyszerűen sosem azt csinálják, amit az ember várna tőlük.

Mivel a szerző más műveit már ismertem, az elején több humort vártam volna, de ahogy fejlődött a történet, szépen megérkezett az is.

Ez a történet tényleg pörög. Három-öt perc alatt kivégezhető fejezetekből áll, váltott nézőpontból láttatja az eseményeket, melyek fokozatosan szövődnek egy közös pont felé.

Az író remekül vegyíti a humort, a sci-fi-t, a fantasy-t és még megannyi stíluselemet.