Az ominózus telefonhívás után nem sokkal Ákos már a magánnyomozó irodájának ajtaján kopogtatott.
– Parancsoljon, foglaljon helyet, Almási úr – invitálta a detektív, majd hellyel kínálta, ő pedig letelepedett az íróasztal másik oldalán. – Számomra rendkívül fontos, hogy az ügyfeleim maradéktalanul megbízzanak bennem, ezért is szorgalmaztam a mihamarabbi személyes találkozást – magyarázta.
– Biztosíthatom, hogy megbízom magában, viszont a családban olyan körülmények merültek fel, melyek szerint… – próbálta megindokolni jelenlétét Ákos, de a vendéglátója félbeszakította:
– Szükségtelen szabadkoznia, Almási úr. A céljaink fedik egymást. Már elő is készítettem a szükséges dokumentumokat.
Aztán belekezdett a jelentésbe:
– A szóban forgó személy Almásiné Detki Anna, a megbízás az illető vér szerinti édesapjának felderítésére vonatkozott, pontosabban a jelenlegi tartózkodási helyének meghatározására. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a szóban forgó férfi már elhalálozott, mégpedig egy büntetés-végrehajtási intézetben. Na már most, az esetleges félreértést mi is okozhatta? Rögtön rátérek. Sajnálatos módon Almásiné Detki Anna édesanyja, bizonyos Krecz Amália ellen a kislánya születése előtt kilenc hónappal bűncselekményt követtek el…
Ákos ereiben meghűlt a vér. A kilenc hónap említése miatt nem okozott neki nehézséget, hogy levonja a következtetést:
– Úgy érti, hogy…
– Igen, sajnos ez a helyzet. Krecz Amália nemi erőszak áldozata lett. Miután a hölgy a katolikus vallás követője volt, számára az abortusz szóba sem jöhetett, így a kislányt megszülte. Mindazonáltal az esetről csak a bizalmát élvező Detki házaspár tagjait tájékoztatta, akik később Anna nevelőszülei lettek.
– Ne haragudjon, hogy közbevágok, de ha Krecz Amália valóban csak a Detki házaspár tagjainak mesélte el ezt a szomorú esetet, akkor ön hogyan értesülhetett róla? Tudomásom szerint nem járt Mátraszederkényen, és nem beszélt velük.
– Igaza van, Almási úr, pontatlanul fogalmaztam – szabadkozott a magánnyomozó. – A sértett annak idején feljelentést tett a rendőrségen, így lehetőségem nyílt rendőrségi és bírósági archívumokban kutatást végezni. Ennek részleteiről azonban nem áll módomban felvilágosítást adni.
Ákos intett, hogy ez utóbbira nincs is szükség.
Tulajdonképpen a beszélgetés, vagy inkább jelentéstétel sem tartott már túl sokáig, így hát Almási doktor hamarosan kilépett a magánnyomozó irodájából.
Amikor hazaért, a felesége nyomban látta rajta, hogy valami nincs rendben.
– Mi történt, az ég szerelmére? – faggatta a férjét.
– Mindjárt elmondom, de szerintem jobb lesz, ha mindketten leülünk előtte – válaszolta Ákos. – Engem legalábbis nagyon letaglóztak a hallottak, szerintem te is meg fogsz döbbenni.
Nem sokkal később pedig elmesélte Magdinak a detektív irodájában történteket.
– Hát ez borzasztó – csóválta a fejét a fiatalasszony. – Szerencsétlen Anna ráadásul több dózisban, elnyújtott adagolásban volt kénytelen szembesülni az igazsággal. Nem csodálom, hogy teljesen kikészítették az elmúlt hónapok.
Ákos meredten bámult a szoba egy távoli pontjára, aztán felsóhajtott:
– Az jutott eszembe, vajon érdemes-e megszállottan kutatni, hogy mi az igazság? Nem jobb-e, ha az ember inkább szépen meglapul a maga csöndes kis életében, és nem akarja mindenáron kifürkészni a múlt titkait?
– Bárhogy is, én legjobban Anna szüleit sajnálom – szólalt meg elgondolkozva Magdi. – Micsoda pokoli dilemma nehezedhetett rájuk, már a kezdetektől fogva! Mit mondjunk el a lányunknak és mit nem? És hogyan értessük meg vele, hogy ne kutakodjon tovább?… Az ember szíve belesajdul, ha rágondol. Ilyenkor mindig hálát adok a Teremtőnek, hogy még soha nem állított hasonló feladat elé.
* * *
Gergő és Anna olyasmit csináltak, amit falusi ember nem túl sűrűn szokott művelni. Sétáltak. Ilyesféle program valóban ritka vidéken. A falusi embernek mindig van dolga a ház körül. Hol a kerttel, hol a jószágokkal, ha pedig a Mátraaljáról beszélünk, akkor a szőlővel.
No persze, az Almási házaspár kora esti sétáját sem afféle gondtalan andalgásnak kell elképzelni. Gergő ugyan azt indítványozta a feleségének, hogy járjanak egyet a friss levegőn, hátha jót fog tenni, de már ekkor is azt tervezgette, hogy a séta iránya előbb-utóbb majd a paplak felé fog vezetni.
Valóban így történt. Mire Anna észrevette, már ott álltak Imre atya portájának kapuja előtt.
– Nem gondolod, hogy be kéne csöngetnünk? – kérdezte óvatosan Gergő.
Anna először kifogást keresett:
– Nincs már túl késő a látogatáshoz?
– Szerintem nincs – bizonygatta a férje.
– Csak így beállítani az atyához, hívatlanul, ilyen későn…
– Többször megtettem már, még sohasem utasított vissza, amikor segítségre volt szükségem.
– Gondolod, hogy rajtam is tud segíteni?
– Biztos vagyok benne – biztatta a feleségét Gergő, majd a keze elindult a csengő felé, de a mozdulat befejezésére már nem volt szükség, Imre atya kijött a házból, és a kertkapu felé közeledett.
– Mi járatban, kedves fiatalok? – köszöntötte a látogatókat. – Esetleg meghívhatlak benneteket egy finom teára?
Hamarosan a konyhaasztal körül ültek, de nem sokáig maradt háromtagú a társaság.
– Atyám, lenne rá mód, hogy valahol négyszemközt beszélhessünk? – kérdezte Anna, majd a férjére nézett: – Ugye, nem bántódsz meg emiatt?
– Dehogyis bántódom meg, szívem! – nyugtatta meg Gergő. – Legyen minden úgy, ahogy te szeretnéd.
Imre atya és Anna tehát bevonultak a nappaliba, és becsukták maguk mögött az ajtót, Gergő pedig egyedül maradt a konyhában. Öntött magának egy újabb csészével a plébános kitűnő gyógyteájából, és közben azon elmélkedett, vajon a felesége miért látta jobbnak négyszemközt beszélni az atyával. Talán kínos lett volna számára, ha a férje jelenlétében kell elmesélnie a legújabb fejleményeket? Vagy még mindig van a történetnek olyan vonatkozása, amelyről ő nem hallhat? Esetleg azért nem akarja, hogy más is jelen legyen, mert nem akarja az igazság minden részletét kibontani a plébános előtt?
Aztán elhessegette magától ezeket a gondolatokat. Végül is nem mindegy? Nincs igazán jelentősége. Egyvalami fontos csupán: Anna mihamarabb jöjjön rendbe, álljon talpra, érjen véget ez a rémálom, és hagyják maguk mögött örökre ezt a nyomasztó históriát. Különben is, Imre atyában meg lehet bízni. Sokszor az embernek még azon gondolatait, érzéseit is ki tudja találni, amelyeket az illető nem akart vagy nem is tudott szavakba önteni.
Csakhamar olyasféle dilemmán kezdett tűnődni, mint a tőle éppen száz kilométerre tartózkodó bátyja – bár erről természetesen mit sem tudhatott. Vajon érdemes–e megszállottan kutatni, hogy mi az igazság? Nem jobb–e, ha az ember inkább a jelennel és főleg a jövővel foglalkozik, és nem akarja mindenáron kifürkészni a múlt titkait? Nem lehet, hogy bizonyos esetekben ez a nyugodt élet záloga?
Gergő ezenfelül azt sem tudta, hogy a bátyja ebben a percben már nem száz kilométernyire tartózkodott tőle, hanem pontosan feleannyira, és ez a szám percről percre csökkent. Ákos ugyanis úton volt a mátraaljai kis falu felé. Úgy érezte, semmi sem tudná otthon tartani, és biztos volt benne, hogy elkel majd a segítsége – nem utolsósorban a pszichológusi tapasztalata – a Mátraalján élő szerettei körében. Autóba ült hát, mert az események tükrében semmi sem tudta volna otthon tartani, belesüppedve a tehetetlenség érzetébe.
Gergő körbetekintett a paplak konyháján. Mi tagadás, kezdett kicsit unatkozni. De megpróbálta türelemmel viselni a várakozást.
