– Mondanál néhány példát, amikor egyesszámban fogalmaztam, és az számodra bántó volt? – kérte Ákos.
– Nem arról van szó, hogy bántó lett volna, ahogy fogalmaztál – magyarázta Magdi. – Még véletlenül sem szeretném, ha emiatt egy újabb félreértés keletkezne közöttünk. Inkább úgy fogalmaznék, nem segítette elő, hogy biztonságban érezhessem magam.
– Jó, akkor mondanál néhány példát, amikor egyesszámban fogalmaztam, és az nem segítette elő, hogy biztonságban érezhesd magad?
– Például: házam.
Ákos értetlen pislogásba kezdett:
– Kissé szűkszavú példa, nem is értem egyelőre, hogy mire vonatkozik.
– Hát erre itt – mutatott a házra Magdi. – Erről a házról fogalmaztál úgy, hogy a te házad.
– Ugyan már – legyintett elmosolyodva Ákos. – Az biztosan csak afféle szófordulat volt. Mint ahogy a szólásmondás is tartja: az én házam, az én váram. Amikor ilyesmiket említ az ember, nem kell mindjárt tulajdoni lapot keresgélni mellé mindenféle egzakt adatokkal, miszerint ötven százalékban az enyém, ötven százalékban pedig a feleségemé.
– Na de szívem, ez a ház valóban a te neveden van! – mutatott rá Magdi. – A te tulajdonod, mind a száz százalékban.
Ákos döbbenten meredt a hitvesére:
– Csakugyan?
– Most viccelsz velem? Miért teszel úgy, mintha ezt nem tudnád?
– De hát én ezt tényleg nem… hogy is mondjam…
– Talán kérjem ki a földhivataltól a tulajdoni lapot, hogy elhidd?
– Nem erről van szó – hebegett Ákos –, csak hát… nekem ez nem is fontos. Úgy értem, nem jár ilyesmi a fejemben nap mint nap. Már csak abból is tisztán látszik, mennyire nem fontos nekem ez a dolog, hogy nem is emlékeztem, melyikünk nevén van a ház. Vagy hogy hány százalékban van a…
– Érdekes, eddig azt hittem, hogy csak öreg vegyészprofesszorok szoktak szórakozottak lenni, nem középkorú pszichoterapeuták – mosolyodott el Magdi kissé kényszeredetten.
– Most már emlékszem! – csapott a homlokára Ákos. – Nyilván még Szegeden laktunk, amikor a házvásárlást intéztem, én autóztam el folyton Debrecenbe, többek között akkor is, amikor a papírokat kellett intézni, aztán meg az adásvételi szerződést aláírni. Csakis ezért történt úgy, hogy az én nevemre került az ingatlan. De hát ennek a világon semmi jelentősége. Ha például történne velem valami, természetesen te örökölnéd az egészet.
– Kérlek, ne légy morbid – komorodott el Magdi. – Ez az egész különben is félreviszi a témát, hiszen nem erről beszélünk.
– Pedig szerintem ez kiváló példa, örülök, hogy szóba került. Mármint a ház – magyarázta Ákos. – Talán nem együtt választottuk ki?
– De igen.
– Na ugye. Meg sem fordult a fejemben, hogy olyan házat vegyek, amelyik neked nem felel meg. Épp azért választottam ezt, mert úgy nyilatkoztál, hogy gyönyörű, tágas a konyhája, remek az elrendezése, és a gyerekszob…
– Hogy mondtad? – vágott közbe gyorsan Magdi, vércseként csapva le férje szavaira. – Szóval te vetted? És te választottad?
– Mire célzol?
– A szavaidra, amiket néhány pillanattal ezelőtt mondtál ki.
Ákos egy darabig értetlenül bámult maga elé, aztán kibökte:
– Megint egyesszámban fogalmaztam, az a baj? De hát én csak arra céloztam, hogy én intéztem az ügyletet.
– Az lehet – bólintott Magdi –, de ez akkor sem járul hozzá, hogy biztonságban érezhessem magam. Eszemben sincs azt állítani, hogy bármi rossz szándékod lenne egy ilyen megfogalmazással, de az tény, hogy nem segíti elő, hogy a másik is jól érezze magát tőle, ne pedig úgy, mint valami gyámságra szoruló kisgyerek.
– Most már kénytelen vagyok rákérdezni – szólalt meg nagy sokára Ákos: – Szívem, te másodrendűnek érzed magad a mi kapcsolatunkban? – De ahogy ezt kimondta, annyira erősnek tűnt számára a másodrendű kifejezés, hogy rögtön kijavította saját magát: – Várj, inkább másképp fogalmazom meg a kérdést. Tehát: te úgy érzed, hogy nem vagyunk egyenrangú felek ebben a házasságban?
Ezúttal Magdin volt a hallgatás sora. A fiatalasszony jó darabig töprengett, mire kibökte a választ:
– Bizonyos szempontból igen.
– Jaj, hagyjuk már ezt az egyrészt–másrészt megközelítést! – csattant föl Ákos. – Ez az őszinteség estéje, nem igaz? Hogy is mondtad korábban Gergőnek? Kérlek, válaszolj nekem egyenesen, igennel vagy nemmel: úgy érzed, hogy nem vagyunk egyenrangú felek ebben a házasságban?
– De hát én őszintén és egyenesen válaszoltam! – mentegetőzött Magdi. – Az lenne a hazugság, ha azt állítanám, hogy semmiben sem vagyunk egyenrangúak. De az tény, hogy úgy érzem, bizonyos szempontból valóban nem vagyunk azok.
– És mik azok a bizonyos szempontok? – kérdezte Ákos, majd rögtön tippelt is: – Megint az anyagiakra célzol, jól gondolom?
– Igen – vágta rá a felesége, de rögtön hozzá is tette: – Pontosabban nem az anyagiakra általános értelemben, hanem csak a…
Nem tudta befejezni a mondatot, mert Ákos kissé idegesen közbeszólt:
– Azért ezt nagyon igazságtalannak érzem. Nem hiszem, hogy bármiben hiányt szenvednél. Gyakorlatilag azt vásárolsz magadnak, amit csak akarsz. Soha nem szoktam megkérdezni, hogy miért ezt a ruhát vetted meg, vagy miért azt a cipőt, és melyik mennyibe került. Csak ki kell ejtened a szádon, hogy…
– Várjál már egy percet, hát még be sem fejeztem a mondandómat! Ha hagytad volna, hogy elmondjam, amit akarok, akkor most nem kellene teljesen fölöslegesen butaságokat beszélned – mutatott rá Magdi. – Azt akartam példaként felhozni, hogy vegyük sorra a számláinkat. Egy kivételével mindegyiket te kezeled.
– Most miért teszel úgy, mintha neked nem lenne számlád, a hozzá tartozó bankkártyával?
– Igen, az az egy a kivétel. Arról fizetem a rezsit, és intézem a napi bevásárlásokat, ami a koszthoz kell. De az összes többi számlát te kezeled. Erről beszélek. Figyelsz te rám egyáltalán?
– De hiszen ezt is megbeszéltük annak idején, drágám! – csodálkozott Ákos. – Elmondtam, hogy nem szeretnék úgy járni, mint annak idején az egyik barátom. Minden pénze egy bizonyos bankban volt, és amikor az a bank csődbe ment, akkor futhatott a pénze után. Vagy inkább hideg vizet ihatott rá. Ezért is kell több számla. Minden bankban mások a feltételek, mások az előnyök, a hátrányok. Azt pedig egyáltalán nem találom furcsának, hogy én kezelem a befektetéseinket. Miért kellene ezt a feladatot rád hárítanom? Te vagy itthon a gyerekekkel, te vezeted a háztartást, te kezeled a…
– Már megint olyasmiről beszélsz, amit én nem is vitattam – szólalt meg csöndesen Magdi.
– Akkor jó – nyugodott meg Ákos. – Mert úgy emlékszem, hogy a számlákkal meg a befektetésekkel kapcsolatos döntéseinket is meg szoktuk beszélni.
– Ettől még tény marad, hogy minden számla a te neveden van – mutatott rá Magdi, aztán előállt egy újabb példával: – Emlékszel még, amikor pár hónapja elromlott a porszívónk?
– Talán nem adtam rá pénzt?
– Hát éppen ez az! Hónap végén történt, nekem már nem volt annyi pénz a számlámon, hogy egy porszívót megvehessek. Tőled kellett kérnem.
– És nem adtam?
Magdi a kezébe temette az arcát:
– Miért nem akarod végre megérteni, hogy miről beszélek?… De, adtál, természetesen adtál. És most megkérdezem, hogy fordított helyzetben te vajon hogy éreznéd magad? Ha például venni akarnál egy pár zoknit magadnak, és még ehhez is tőlem kellene pénzt kérned. Belegondoltál ebbe a szituációba valaha is?
– De hiszen nem is szoktam magamnak zoknit venni, hát te vásárolsz meg nekem minden ilyesmit! – csóválta a fejét Ákos.
