Gergő vállának rázkódása egyszer csak némileg enyhült, de nem azért, mert abbahagyta volna a zokogást, hanem azért, mert Anna finoman rátette a kezét a vállára. Aztán maga felé fordította a férjét, és riadtan kérdezte: mi a baj?
Gergő szinte megrémült, amikor azt tapasztalta, hogy csak úgy cikáznak a fejében a gondolatok. Egészen biztos volt benne, hogy nem szabad a neje előtt felfednie, mit tud, legalábbis egyelőre nem. Ez csak újabb veszekedéshez vezetne, amire semmi szükség. Ráadásul talán bajba keverné az apósát is. És azokat a szólamokat sem akarta újra hallani, amiket a felesége az elmúlt hetekben hangoztatott.
– Mi a baj? – kérdezte újra a felesége. – Hát az előbb még olyan nagy örömmel mesélted, hogy az egerszóláti fuvaros kifizette a szekrénysor árát! És abból majd elmegyünk egy jó kis lazulós hétvégére. Mi történt?
Gergő ezen végszót ragadta meg, mert ihletet kapott tőle.
– Tudod, az jutott eszembe, hogy ha nem lesz gyerekünk, akkor nem lesz kire költeni a pénzt, amit megkeresünk. Pedig olyan szívesen vinnék el egy ilyen kis porontyot egy fürdőhelyre, vagy akár a Balatonhoz. Hármasban. Biztosan nagyon szép nyaralás lenne. Sok–sok fotóval, videofelvétellel és…
– Kérlek, ne kínozz ezzel! – bontakozott ki az ölelésből Anna egy szempillantás alatt. – Ha tudtam volna, hogy ide akarsz kilyukadni, akkor biztos nem pazarlom rád az empátiámat, hanem inkább magadra hagylak.
– Ehhez még most sincs késő – szólt Gergő csöndesen.
Anna egy pillanatra megmerevedett, a férje arcába bámult, majd sarkon fordult, és kiviharzott a konyhába. Azon az estén már nem is találkoztak, mert Anna vacsora után visszavonult a hálószobába, Gergőt viszont a nappaliban nyomta el az álom.
A másnap is érdekesen indult. Az Almási fiú jól hallotta, hogy a felesége még otthon tartózkodik. A beszűrődő zajokból arra következtetett, hogy Anna nekiállt mosni és takarítani.
„Úgy tűnik, hogy ma is szabadnapos” – gondolta magában, aztán fölszedelőzködött, és hamarosan már a műhelyében tevékenykedett ő is. De aznap valahogy nem álltak a kezére a szerszámok. Szerencsére nem volt semmiféle határidős munkája, így aztán úgy határozott, hogy saját magának is szabadnapot ad. Semmi értelmét nem látta, hogy folytassa az ügyetlenkedést. Még a végén elrontana valamit, vagy ami még rosszabb, a lábára ejtene egy szerszámot, netán még ennél is súlyosabb sérülést okozna magának. Úgy döntött, inkább elmegy a sörözőbe, mert ha Anna otthon van, akkor nyilván az édesapja áll a pultban.
Érdekes módon a kocsmában már ott ült Norbert is, a bukott egyetemista. Gergőnek ezúttal esze ágában sem volt szóba elegyedni vele, mindenesetre a jelenléte jó ürügyként szolgált, hogy beszélgetést kezdeményezzen az apósával:
– Milyen jó dolguk van ezeknek az egyetemistáknak – mondta halkan. – Már fél tízkor fröccsözhetnek, és semmire sincs gondjuk. Vagy tán levelező tagozatra jár ez a fiú?
– Nem jár ez már sehova, megbukott – felelte az apósa. – Úgy veszem észre, leginkább ő tart most szabadegyetemet bárkinek, aki hajlandó vele szóba állni. De nem javaslom, nagyon egysíkú a tananyag.
– Tudom – bólintott Gergő –, Anna sokszor mesélte, hogy mi mindennel fárasztja ez a félkegyelmű a gyanútlan vendégeket. Azt azonban nem értem, hogy a feleségem hogy tudott ennyire a hatása alá kerülni.
– Mire célzol ezzel? – állt meg a kocsmáros kezében a pohár, amit éppen törölgetett.
– Hát csak arra, hogy mostanában Anna is gyakran pánikol mindenféle környezetvédelmi témák meg a klímakatasztrófa okán. Nem vették észre rajta?
– Nekünk sosem beszél ilyesmiről, amikor hazajön…
– Ez érdekes. De még ennél is sokkal nyugtalanítóbb, hogy olyasmit is észrevettem rajta, amit azelőtt soha.
– Például?
– Nem is tudtam róla, hogy tegnap szabadnapos volt. Nekem azt mondta reggel, hogy dolgozni indul. Arról meg végképp nem tudtam, hogy be fog utazni Egerbe, a nőgyógyászához.
A kocsmárost nem lepte meg annyira a hír, mint ahogy azt Gergő képzelte volna. Csak annyit mondott:
– Biztosan nem akart feleslegesen felizgatni téged.
És még hozzátette:
– Ne aggódj ezen, még fiatalok vagytok, meglásd, hamarosan eljön nálatok is a gyermekáldás – biztatta a vejét, és jó alaposan megveregette a vállát.
Gergőnek hirtelen elakadt a szava, de egyáltalán nem az izmos kéz nem túl finom vállveregetésétől.
– Hát Gyuszi bátyám nem is tudja? – Ez a kérdés szakadt ki belőle csakhamar, és már hiába bánta, nem lehetett visszaszívni.
A kocsmáros megütközve nézett a vejére:
– Mit kellene tudnom?
Gergő nagyot sóhajtott. Világosan érezte, hogy ebből megint botrány lesz otthon, de már nem volt mit tenni.
– Anna nem akar gyerekeket – bökte ki.
Úgy látszott, a közlemény annyira szürreális volt a derék apa számára, hogy először nem is volt képes felfogni:
– Hogyhogy nem akar gyerekeket? Úgy érted, csak egyet akar?
Gergő szomorúan csóválta a fejét:
– Egyet sem akar. Egyáltalán nem akar gyereket.
A kocsmárosnak most már az utolsó aprócska mosoly is leolvadt az egyébként mindig vidám ábrázatáról.
– Hát én ezt nem értem – kesergett hangosan. – Mi lelte ezt a lányt?
– Ha én azt tudnám…
– De hát csak mondott valamit, nemde? Mivel indokolta ezt a döntést?
– A klímaváltozásra fogta.
Gergő szavai nyomán a kocsmáros szeme úgy elkerekedett, mint talán még soha.
– A klímaváltozásra? De hát mi a bánat köze van a klímaváltozásnak ehhez?
– Hiába néz így rám Gyuszi bátyám, én sem tudom. Illetve meghallgattam a feleségem magyarázatát, de megmondom őszintén, hogy nem hittem el neki. Szerintem ez csak valamiféle ürügy lehet.
Ha a kocsmáros azt gondolta, hogy ez az egy rossz hír fogja érni ezen a szomorú napon, hát hatalmasat tévedett. Éppen híreket mondtak a rádióban, és a koronavírus–járvánnyal kapcsolatos intézkedések között azt is felsorolták, hogy a vendéglátóipari egységeknek 15 órakor be kell zárniuk, egyelőre meghatározatlan ideig.
– Két ekkora csapás egy és ugyanazon napon! – fogta a fejét a kocsmáros. – Csődbe fogunk menni. Hát ki jár ide délelőtt? Legfeljebb az ilyen félkegyelmű bukott egyetemisták. Mindenki dolgozik. Tönkre fogunk menni.
Gergő próbálta egy darabig vigasztalni az apósát, de nem volt eredménye, így hazaindult. Úgy sejtette, mire hazaér, a rossz hírek már el fogják érni Annát. Igaza lett.
A felesége tajtékzott:
– Muszáj volt ezt csinálni? – kérte számon a férjét ingerülten. – Honnan vetted a bátorságot, hogy eláruld a legtitkosabb magánügyemet a szüleimnek? Nekem soha nem jutna eszembe, hogy befeketítselek a családod előtt!
– Hej, de hamar hazaért a hír – sóhajtott Gergő.
– Miért, mit vártál, hogy mi lesz? Most hívott anyukám sírva, hogy ugye ezt nem gondolom komolyan?
– Az édesapád egyenesen rákérdezett, mit felelhettem volna?
– Mit tudom én? Érdekes, máskor nagyon élénk a fantáziád, ha ki kell találni valamilyen ürügyet!
– Szóval hazudnom kellett volna? Így fordítsam le a szavaidat?
– Egyáltalán ne forgasd ki a szavaimat!
– Nem szándékoztam ezt tenni – jelentette ki Gergő, és maga is meglepődött rajta, mennyire nyugodt a hangja. Talán már hozzászokott a veszekedésekhez az utóbbi időben. – Most arra kérlek, ülj le egy csöndes sarokba, és gondolkodj el azon, hogy mennyire volt becsületes a viselkedésed ebben az ügyben, akár a saját családod, akár az enyém előtt. És akkor a saját vonatkozásomat még nem is említettem – mondta csöndesen Gergő, és kíváncsian várta, miképpen reagál a szavaira a felesége.
