Alig csukódott be utánuk az ajtó, Almási Károly minden haragját és értetlenségét az elsőszülött fiára zúdította:
– Elment az eszed? Miféle dolgokról hablatyolsz itt? Magadnál vagy, nagyfiam?
– Most mi a problémád, apa? – pislogott Ákos, és egyelőre tényleg nem értette, mi a gond.
– Miféle lakásról beszéltél az előbb? Tán csak nem akarsz egy lakást venni a húgodnak? – háborgott a családfő.
– Már miért ne vehetnék egy lakást a húgomnak? Tudod te, hogy milyen előnyös szerződést kötöttem a tévécsatornával? Annyi pénzt fogok keresni már az idei tavaszon, amiből…
– Engem nem érdekel, mennyi pénzt fogsz keresni! – vágott közbe ingerülten Almási Károly. – De ezt mégis hogy gondolod? Alig ér haza a húgod, máris újra kipaterolnád a családi fészekből?
Ákos nagyot sóhajtott, aztán higgadtan így szólt:
– Kérlek, apa, ülj le erre a székre, és próbálj megnyugodni. Cserébe megígérem, hogy részletesen kifejtem, mik az elképzeléseim.
– Éppen ideje lesz – morogta a családfő, de azért megragadta az elébe tolt szék támláját, és kisvártatva lehuppant rá. – Tessék, leültem, most pedig figyelmesen hallgatlak.
Ákos belekezdett:
– Hugi már nem kisgyerek, nem is bakfislány. Lassan betölti a huszonkettőt. Nyilvánvaló, hogy a saját lábára kell állnia, és biztosan ő is szeretne már önálló életet kezdeni. Máskülönben miért szökött volna el Londonba?
– Nem gondolod, hogy ezt neki magának kéne eldöntenie? – vágott közbe újra az édesapja. – Miért te akarod megszabni neki, hogy hol lakjon?
– Én nem akarom neki megszabni, hogy hol lakjon – szögezte le Ákos. – Attól, hogy a cégünk biztosítana számára egy lakást, még nem feltétlenül…
– Ja, hogy a cégünk biztosítaná? – hüledezett a családfő. – Erről eddig nem volt szó. Azt hittem, a saját pénzeddel dobálózol. Mondok én neked valamit, nagyfiam. Tudtommal még ketten vagyunk ebben a vállalkozásban, nem igaz? És javíts ki, ha tévedek, de ez itt az Almási és Fia Kiadó, nem pedig az Almási Ákos Önkényuralmi Egyszemélyes Kft. Igazam van? Na, hát akkor vedd tudomásul, hogy nem vagyok hajlandó olyasvalakit finanszírozni, akiben annyi a felelősségérzet, hogy egyszer csak kirepül Angliába, aztán meg egy fél év múlva hazajön, mint aki jól végezte dolgát.
Ákos újra csak nagyot sóhajtott. Látta már, hogy ez a beszélgetés túl sok jóra nem vezethet, mert az édesapja egyszerűen nincs olyan idegállapotban, hogy meghallgassa és mérlegelje az ő érveit. Még egy utolsó szemponttal azonban megpróbálkozott:
– Apa, szerinted nem tenne jót Öcsinek, ha azt hallaná, hogy ha ő is hazajön, akkor önálló életet kezdhet a szülőhelyén? Nem lehet, hogy ez arra sarkallná, hogy mihamarabb térjen haza? Én nagyon szeretném, ha újra köztünk lenne, te talán nem? Márpedig minél hamarabb tennünk kell valamit Öcsi hazacsábítása érdekében, mert amint hallod, már talált is magának valakit Londonban. Tudod te, mi az egyik legfőbb ok, amiért külföldön maradnak a fiatalok? Hát az, hogy partnerre találnak, családot alapítanak, és aztán már eszük ágában sincs hazaköltözni.
Ákos terve nem jött be. Az édesapja továbbra is csak azt hallotta meg, amit akart:
– Mi a manó? Tán csak nem veszel neki is egy lakást? Jaj, bocsánat, helyesbítek: a cégünk őt is meg fogja ajándékozni egy új otthonnal? – kérdezte pikírt stílusban, de aztán újra átváltott a dühös és mérges hangnemre:
– Na idefigyelj, nagyfiam. Szeretnélek emlékeztetni egy nem túl régi családi beszélgetésre. Egy tavaly nyári délutánon zajlott le az a beszélgetés, odakinn a lugasban. Akkoriban szerződtél le ehhez a tévécsatornához. Édesanyád nagyon finom ebédet főzött, bár ez nem újdonság. Az viszont igen, hogy az ebéd elköltése után megkértél minket valamire. Kifejtetted, milyen buktatói vannak, ha valaki egyszer csak befutott tévés személyiség lesz. Könnyen a fejébe szállhat a népszerűség, és elszaladhat vele a ló. Ezért megkértél minket, hogy ha ilyesmit tapasztalunk nálad, akkor azonnal szóljunk, és húzzunk vissza a földre. Emlékszel?
– Igen, emlékszem.
– Jó. Hát én akkor most szólok: Ákos, nagyon elszaladt veled a ló.
