Osmosis – 35. fejezet

Dariosz éppen Latum mesterrel folytatott négyszemközti tárgyalásokat a hivatalában. Nem volt ez különleges helyzet, sőt. Az utóbbi időben egyre többször került sor efféle konzultációkra.

Latum a sziget legtehetségesebb, legfurfangosabb ezermestere hírében állt. Már akkor is a Kormányzói Hivatal beszállítója volt, amikor Dariosz még nem is élt Evilágon. Viszont az utóbbi évben már annyi munkát kapott a sziget uralkodójától, hogy egyéb megrendeléseket legfeljebb elvétve vállalt.

Dariosz persze busásan megfizette a szolgálatait, mert igen nagyra becsülte a derék ezermester szaktudását és gyakorlatias gondolkodását. Arról nem is beszélve, hogy Latum mindig is fogékony volt az újításokra, néha még maga is jeleskedett előremutató találmányok kidolgozásában.

Viszont azokat az ötleteket, amelyeket a kormányzó osztott meg vele, ő az égi hatalmak sugallatának tartotta. Kezdettől fogva meggyőződése volt, hogy Dariosz valamiféle misztikus kapcsolatban áll az istenekkel, és mivel azok jó szándékkal viseltetnek Osmosis népe iránt, és szeretnék előmozdítani a városállam töretlen fejlődését, ezért a kormányzó útján üzennek neki, az egyszerű evilági halandónak, a sziget legügyesebb ezermesterének.

Latum személyében tehát mindazon tulajdonságok egyesültek, amelyeket Dariosz kívánatosnak és a céljait leginkább szolgálónak tartott. Éles ész, határtalan kézügyesség, lenyűgöző találékonyság, vallásos félelem és az uralkodó iránti feltétlen hűség.

– Nézd csak meg ezeket az ábrákat, derék mesterem – szedegetett elő sorban mindenféle papírlapokat Dariosz, és egyenként Latum elé tolta őket az asztalon. – Jómagam rajzoltam le őket a számodra. Ezek volnának az istenek betűi.

Az utolsó szavak nyomán elkerekedett az ezermester szeme, és olyan óvatosan vette át a papírlapokat, mintha szentül hinné, hogy nem sokkal korábban bizonyos istenségek érintették azokat.

– Szeretném Osmosis népét megismertetni az istenek betűivel – magyarázta Dariosz. – Megszámolhatod, mindössze huszonhat van belőlük. És ezzel a huszonhat betűvel a világon minden egyes szó leírható.

– Ez hihetetlen – suttogta Latum, szinte vallásos révületben.

– Ugye, hogy mennyivel egyszerűbbnek tűnik ezekkel az írás, mint a meori nyelv több száz írásjelével? – kérdezte diadalmasan a kormányzó. – Mert azok a jelek, amelyeket most is használ a hivatalom, egész szavakat vagy szótagokat írnak le. A betűknek viszont épp az a lényege, hogy egy-egy hangot jelképeznek, és így sokkal kevesebb szükséges belőlük. Tehát bárki megtanulhatja az írást a segítségükkel. Bárki!

Latum, bár mélységes tisztelete töretlen maradt, máris előbújt belőle az elszánt kérdező, ahogy azt Dariosz már megszokhatta:
– Lekötelezel, méltóságos kormányzó, hogy megmutatod nekem ezeket a csodálatos isteni jeleket – hajtotta meg a fejét még ültőhelyében is –, de egyelőre nem értem, miért ér engem ez a megtiszteltetés.

– Mert feladatod lesz ezekkel az isteni jelekkel, derék mesterem – közölte Dariosz. – Mondd csak, ki tudnád faragni az istenek betűit ólomból? Egészen kis méretben?

Latum most enyhe mosollyal reagált:
– Ebben az aprócska méretben, ahogy ide berajzoltad? Természetesen. A huszonhat csöppnyi ólomkocka már a napokban elkészül, méltóságos kormányzó.

– No, várj egy kicsit ezzel a vállalással – mosolyodott el most már Dariosz is. – Nem addig van az. Lapozd csak végig a papírjaimat bátran. Minden egyes jelnek van nagybetűs és kisbetűs változata is. Aztán van még néhány egyéb írásjel, úgymint a pont, a vessző, a számjegyek, és hadd ne soroljam végig. De a java még csak most következik! Ugyanis nemcsak egy-egy darabot kell megalkotnod mindegyikből, hanem legalább százat.

– Százat? – vonta fel a szemöldökét Latum. – Aztán mi célt szolgálna ez?

– Máris mondom – felelte Dariosz, majd lelkesen magyarázni kezdte: – Képzeld magad elé, amint ezeket a betűket szép sorban egymás mellé rendezed, ahogy a szöveg megkívánja. Amikor egy sor véget ér, kezdesz egy újat, és így alakul ki egy szöveghasáb, pontosan akkora, mint egy papírlap. Vagy inkább valamivel kisebb. Utána átkened fekete festékkel a betűket, és ráfektetsz egy papírlapot a felületre. Rápréseled a papírt, és amikor leemeled róla, akkor a szöveg lenyomata ott fog szerepelni a papírlapon.

Eltartott még egy darabig, amíg Dariosz ecsetelte a nyomtatás mibenlétét az ezermesternek, és mivel Latum éles eszű volt, nem kérdőjelezte meg a terv nagyszerűségét. Mindössze a hasznosságát.

– Szóval ezzel a módszerrel sokszorosítani lehet a leírt szövegeket? – összegezte a kormányzó kérését.

– Igen. Ez a lényege a dolognak – erősítette meg Dariosz. – Egy-egy leirat korlátlan számban kinyomtatható.

– Ez varázslatos – ismerte el az ezermester, igen csekély meggyőződéssel –, de hadd kérdezzek valamit, méltóságos kormányzó… Minek?… Már úgy értem, miért kéne egy-egy iratot ezerszámra sokszorosítani?

Dariosz arcára titokzatos mosoly ült ki, miközben azt a választ adta, amelyet az utóbbi időben már nem egyszer alkalmazott:
– Majd azt én tudom.