Billnek akkor kezdett szörnyű gyanúja támadni, amikor a divatszakértő hölgy leírását hallgatta a majom öltözékéről. Bár tisztában volt vele, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája, azt azonban nehezen tudta elképzelni, hogy Daytonában egy illegálisan bevándorolt nicaraguai turista és egy riadalmat keltő szőrös emberszabású ugyanazt az ódivatú, kopottas fürdőnadrágot viselje egy időben. Sejtése megerősítést nyert, amikor visszarohant a szobába, és ellenőrizte a napolajos flakon tartalmát: jó kétujjnyi hiányzott belőle.
A teljesen ártatlan feltaláló félrehívta Kowalskit, és falfehér arccal magyarázni kezdte neki az ép ésszel nehezen felfogható helyzetet: a gorilla, aki a bizonyos úszódresszben, frottírtörölközővel a vállán a mosdó környékén bóklászott, akire a szívpanaszai miatt nyugalmazott vadőr tüzet nyitott, nem volt más, mint süketnéma barátjuk.
A kis lengyel arcszíne azonnal Billéhez lett hasonlatos, amint eljutott a tudatáig a döbbenetes valóság. Üveges tekintettel meredt maga elé egy darabig, majd Smily és Rebecca felé fordult, akik közben bekapcsolták a tévét, és izgatottan bámulták a képernyőt, hogy szemtanúi lehessenek annak a riportnak, amit a stáb tulajdonképpen a szobájuktól mintegy öt méternyire forgatott éppen. A szemüveges riporter drámai hangon tudósította a kedves nézőket, hogy egy külvárosi motelnél látták a Haraldson Kutatóbázisról nemrég megszökött gorillát. Aztán hozzátette, hogy pánikra semmi ok, a hatóság ura a helyzetnek, és már a sarkában vannak a vadállatnak.
Kowalski észrevétlenül félrehívta Johnt, és suttogva előadta neki, milyen kínos malőr történt a kutyasamponnal.
– …szóval, Rodrigóból gorilla lett – fejezte be csöndben a morbid elbeszélést, azt várva, hogy üzlettársa legalábbis meglepődik a dolgon, Johnnynak azonban, mivel közben inkább a televízióra figyelt, csupán az utolsó mondat jutott el a tudatáig, amire gúnyos ajakbiggyesztéssel reagált:
– Úgy érted, beállt egy híres személyiség szolgálatába, mint biztonsági ember? Na, tudod kit ugrass! Rodrigó, mint testőr…, komolyan mondom, röhögnöm kell…
– Legalább most vedd szó szerint, amit mondok, te idióta! – sziszegte idegesen a kis lengyel. – Rodrigó úgy néz ki, mint egy gorilla, fogd már fel végre! Szőrös, fekete…
– Tadeusz, hogy mondhatsz ilyet? – szakította félbe John felháborodva, és végre levette a szemét a képernyőről. – Csak azért, mert szegénynek olyan különösen fekete a bőre, és lapított az orra? Húsz éve ismerlek, de eddig fogalmam sem volt róla, hogy egy rohadt fajgyűlölő vagy…
– Az ég szerelmére, ne olyan hangosan! – csitította barátját az egyre ingerültebb lengyel. – Miért akarod mindenáron megijeszteni ezt a szerencsétlen nőt?
Ekkor azonban a „szerencsétlen nő” felegyenesedett a fotelből, és nyugodt hangon közölte a meglepett férfiakkal:
– Kár előttem titkolózniuk, uraim. Mindent tudok…
– Ezt meg hogyan kell értenünk? – puhatolózott Bill, és megpróbált közönyös arckifejezést magára erőltetni.
– Igazán nem nehéz összekombinálni a dolgaitokat – vetette oda könnyedén Rebecca. – A fél országon keresztül hajkurásztok egy bizonyos vegyészt, akinek halála után letargikusak lesztek, de egyáltalán nem a mély gyásztól. Aztán itt van ez a Rodrigó, aki gorillaként kísért a mosdóban, miután előző nap bekente a testét egy fölöttébb szokatlan illatú naptejjel. De ami már kezdettől fogva töprengésre késztetett, az az – fordult Bill felé, – hogy neked olyan tempóban nő a szőr a füledben, hogy az már emberfeletti. Ha hinnék az ufókban, arra gyanakodnék, hogy egy idegen bolygóról csöppentek ide. Így viszont meg vagyok róla győződve, hogy valami furcsa hajnövesztő szerben utaznak. Igazam van, fiúkák?
Mindhárom fiúka szükségét érezte, hogy egyelőre leüljön egy kicsit. Egyformán döbbent arcot vágtak, bár mindegyiküknek más járt a fejében.
Morgan átkozta magát, amiért hagyta, hogy a kibontakozó szerelem elvegye a józan eszét, s ebből kifolyólag elkövette azt a hajmeresztő könnyelműséget, hogy megmosdott. Arról fogalma sem volt, mikor kerülhetett némi kutyasampon a bal fülébe, abban viszont biztos volt, hogy a víz katalizáló hatására indult be a szőrnövekedés. Mindazonáltal kissé meg is nyugodott, mert végre magyarázatot kapott arra, hogy az elmúlt időszakban miért csökkent a hallása a bal fülére olyan elkeserítő ütemben.
Smily tulajdonképpen Rebecca szavai nyomán jött rá, hogy valójában alaposan félreértette, mi is történt Rodrigóval. Végre felfogta, hogy néger barátjuk nem akart egy híres személyiség gorillája lenni, épp ellenkezőleg, inkább neki lett volna szüksége testőrre, hogy megvédje a szívpanaszai miatt nyugalmazott vadőr támadásától. Némi bűntudattal nyelte vissza azokat a becsületsértő szavakat, melyeket egy apartheid-ellenes kirohanás keretében szándékozott használni barátjával szemben, akit néhány pillanatig rasszistának hitt.
Kowalskinak természetesen nem volt ínyére, hogy esetleg még egy személyt kell bevenniük a buliba, azt a tényt viszont megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy végre nem kell titkolózniuk a nő előtt, és ezek után együttes erővel indulhatnak a póruljárt Rodrigó felkutatására.
Így is történt, jobban mondva történt volna, ha egyáltalán némi fogalmuk lett volna, merre is induljanak. Az általános tanácstalankodás közepette Kowalski észrevette, hogy a motellel szemközti benzinkútnál egy öreg ablakmosó ül egy hordón, és unottan bagót köpköd a flaszterre. Valami azt súgta neki, hogy a fickót feltétlenül meg kell interjúvolniuk.
