Mario szíve nagyot dobbant, amikor észrevette, hogy egy kormányzói hintó áll az Orgil-birtok bejáratánál. Meg volt róla győződve, hogy Dariosz érkezett a díszes járművel, és már alig várta, hogy újra találkozhasson a sziget első emberével, akinek nem is olyan régen hűségesküt tett. Ehhez képest óriási csalódással vette tudomásul, amikor a ház egyik szolgája arról tájékoztatta, hogy Nihuc vezérezredes látogatott ki a birtokra.
Az olasz fiú gondolkodóba esett. Baskírral ugyebár már reggel találkozott, arról pedig nemrégiben értesült, hogy Guzel is megérkezett az udvarházba. Most meg az derült ki, hogy Nihuc is itt van. Hát mi folyik itt? Valami titkos android-találkozó? Ennek sürgősen utána kell járni.
Elkezdett bóklászni a kertben, mintha csak Sztavrila úrnő pompázatos virágágyásai érdekelnék, és amikor egy ligetes rész közelébe ért, különös hangok ütötték meg a fülét. Ebben a percben jött rá, hogy akkor is képes a hallását egy bizonyos irányba fókuszálni, ha nem is látja a beszélgetés szereplőit.
Nem volt kétséges, Guzel, Baskír és a vezérezredes pusmogtak valamiről az árnyat adó fák rejtekében, és Mario szinte mozdulatlanná dermedve hallgatta ki a tárgyalásukat.
– Többször átfuttattam az adatokat az elemző rendszeremen, és a következő megoldásokat dobta ki – ismertette Nihuc. – Az első: Raudona a terv része, mindig is az volt, de valamilyen okból minket erről nem értesítettek.
– Helyes – bólintott Guzel, mintegy jelezve, hogy a saját elemzése is hasonló eredményre jutott, és az ő valószínűségszámítása is ehhez társította a legnagyobb esélyt jelző értéket.
– A második – folytatta a vezérezredes –, hogy Raudona sokáig a terv része volt, de a történet egy pontján önjáró lett. Hogy mikor és mitől, ez természetesen kérdéses, de…
– De ez a logikai leágazás nem igazán releváns – vágott közbe Guzel –, mert ha mindez így történt volna, akkor a Központ azonnal likvidálja őt, mérlegelés és késedelem nélkül. Már feltéve, hogy az önjáróvá válása valamilyen formában nem állítható a terv végrehajtásának szolgálatába.
– Így igaz – nyugtázta Nihuc –, és ha lazán is, de ehhez kapcsolódik a harmadik pontom, miszerint Raudona a terv része, csakhogy ez a terv arról szól, hogy a Központ több csapatot is működtet, és versenyezteti őket egymással.
– Az eddigiek közül kétségtelenül ez a legijesztőbb – nyöszörögte a napozóágyon heverő Baskír.
– Csakhogy itt még nincs vége – szólalt meg vészjóslóan Nihuc…
Mario számára azonban vége volt. Igazából már hamarabb is le akart lépni, de a kihallgatott beszélgetés ezen pontjáig szinte földbe gyökerezett a lába a döbbenettől. A nyári hőség ellenére a jeges rémület járta át minden sejtjét, miután azt kellett tapasztalnia, hogy ezek a furcsa lények a földről származó emberek teljes kizárásával tanácskoznak valamiféle titkos dologról.
És persze attól is tartott, hogy előbb-utóbb felfedezik az ő közelségét, és akkor már hiába is akarna cselekedni. Óvatos hátrálásba kezdett tehát, és amikor már majdnem a kertészlakhoz ért, akkor kezdett csak futásba, és amilyen gyorsan csak lehetett, lovat szerzett magának, utána pedig még csak Emmától sem vett búcsút, úgy porzott el az Osmosisba vezető úton. Úgy vélte, ha a lehető leghamarabb jelentést tesz a kormányzónak az Orgil-birtokon tapasztaltakról, akkor nyomban visszakerülhet Dariosz kegyeibe.
Röviddel később a vezérezredes is visszaindult Osmosisba. A kormányzói hintó nyilván sokkal lassabban haladhatott a cél felé, mint egy vágtázó lovas, igaz, Nihucnak semmi különös oka nem is volt a sietségre.
A két Tanító tehát egyedül maradt a ligetben, és legalább egy óráig nem is szóltak semmit. Guzel szándékosan nem akarta fárasztani Baskírt semmiféle olyan tevékenységgel, amelyet a drága energiájából kellett volna táplálnia. Ám végül az öreg Tanító volt, aki felsóhajtott:
– Bárcsak érném el végre a kilencven százalékot! Akkor teljes nyugalommal várnám az éjszakát. De így, bevallom, kicsit félek.
– Félsz? – hökkent meg a szón Guzel. Aztán megpróbálta kibontani ezt a fogalmat, és közben ez a kérdés fogalmazódott meg a fejében: – Gondolod, hogy a létünknek velejárója ez a folyamat? Mármint hogy egyre inkább emberi vonásokat öltünk, emberi érzelmeink lesznek, és végül talán…
– Fogalmam sincs – vágta el a következtetések fonalát szikáran Baskír. – Ilyesmiken nem szabad kombinálni, nálam ez még sosem vezetett értékelhető eredményre, súlyos energiavesztéshez azonban igen.
– Érdekes, én is ezt tapasztaltam – jegyezte meg Guzel.
– Már mi lenne ebben érdekes? – vigyorodott el a napozóágyon Baskír. – Hiszen mi tulajdonképpen egyek vagyunk – szögezte le, de aztán köhögésbe fúltak a szavai.
Köhögés? A fiatal Tanító már ezt is teljes értetlenséggel fogadta:
– Mitől jön rád köhögési inger, ha egyszer nem is lélegzel? – kérdezte őszinte kíváncsisággal.
– Szerintem a mimikri programokat sokkal gondosabban dolgozta ki a fejlesztői csapat ezzel megbízott része, mint a többit – magyarázta Baskír. – Ha egyszer öregember vagy, akkor köhögnöd is kell. Nálam valószínűleg erősen túltoltak valamit, mert az öregedésem öt szűk esztendő alatt ment végbe. De az tény, hogy most nagyon félek, mert ha ez a csapat…
Nem adatott több idő ennek kifejtésére, mert váratlan hirtelenséggel és irtózatos kardcsörgetéssel hatolt be egy fenyegető különítmény a ligetbe. Rögtön látszott rajtuk, hogy nem békével jöttek, és nem is békével akarnak távozni. Uvon padre vezette őket, és a főpap megbízottján kívül még húsz jól megtermett fickó képezte az alakulatot.
– Te vagy, akit Baskírnak neveznek, és iskolát akarsz működtetni az Orgil-birtokon? – dörgött fenyegetően a padre hangja.
– Én vagyok – ismerte el Baskír.
Uvon kihengergetett maga előtt egy összetekert pergament, és elkezdte felolvasni, Osmosis mely törvényeit szegte meg a gyanúsított, majd amikor ezzel végzett, intett az embereinek, hogy vigyék el a delikvenst.
Baskír kétségbeesve nézett Guzelre, mert hát ekkor már régóta nem létezett közöttük éteri kapcsolat, kizárólag emberi módon tudtak egymással kommunikálni. A fiatal tanító azonban semmiféleképpen nem kívánt harcolni Osmosis egyházának törtető vitézeivel, főleg nem az egyházfő megbízottjával, ezért csöndes belenyugvással nézte végig, ahogy Baskírt felragadják a fekhelyéről, vasra verik és elhurcolják. Mindössze egy félmosolyt engedett meg magának, amikor az öreg Tanítót elvezették előtte:
– Csak nyugalom.
