Bosszúsan elhagytam hát a női szakaszt, és úgy gondoltam, járok egyet a tábor körül, hátha sikerül háborgó lelkemet egy afféle alkalmi terepszemlével lecsendesítenem. Híresen jó szimatom segítségével csakhamar rá is bukkantam egy nyomra, amely első pillantásra meglehetősen rejtélyesnek tűnt, ugyanis kifelé vezetett a táborunkból.
A látvány elgondolkodtatott. Vajon ki és miért akarna gyalogosan faképnél hagyni minket a Himalája kellős közepén, az éjszaka leple alatt, ráadásul pont akkor, amikor egy szörnyű gyilkosság történt a tábor területén? Mindenesetre nem lehet kis termetű illető a nyomok mélységéről és alakjáról ítélve!
Készenlétbe helyeztem Smith and Wessonomat, majd óvatosan elindultam a lábnyomok mentén. Nemsokára újabb megdöbbenés ért. A nyomok hirtelen megszakadtak, mégpedig egy nagy kiterjedésű, szabálytalan sárga foltnál. Most már minden világos volt: valakire éjszaka rájött a pisilhetnék, kijött a táborból, majd miután végzett, a saját nyomaiban lépkedve visszatért a sátrához, ezért olyan mélyek és nagyok a lábnyomok.
Megnyugodva tettem el a stukkeremet, és visszamentem a táborba, hogy megtudjam, mi történt távozásom óta a gyilkosság helyszínén.
Aki számított, mindenki a halott geológus sátra előtt toporgott, ahol is Tockostad éppen Phil O’Dendront regulázta:
– Ne szóljon mán mindig közbe! Én még ilyet nem láttam, hogy valakinek mindenhe legyen valami hozzáfűznivalója! Maga tán könyvtár-kommentár szakon végzett? Na! Ott tartottunk, hogy Csuhajlova asszony kiment pisilni…
– Ezt igazolhatom, épp a helyszínről jövök – kiáltottam oda, majd tájékoztattam a társaságot nyomozásom eredményéről, mire Ihajla elvörösödött:
– Na de Mr. Lowkupec!
– Mostan mi a rossebet szégyellősködik, he? Belőlünk se lajtkocsi horgya ki! Inkább örülne, hogy meg van alapozva a vallomása – biztatta a hegyi vezető. – Na, folytassa, mi vót a kisdolog után?
– Szóval, amikor végeztem, természetesen vissza akartam menni lefeküdni, de eltévesztettem a sátrat, és egy másikba léptem be, ahol megláttam, hogy… Jaj de borzasztó volt! – temette a kezébe az arcát a néprajzkutató.
– És te kinek szóltad az értesülésed közlését? – érdeklődött Hayba kapitány, jegyzettblokkjával a kezében.
Ihajlát a visszaemlékezés annyira megviselte, hogy jól látszott, most újra percekig nem tud majd megszólalni. Így hát Jacques Citokceau vette át a szót:
– Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindenkinek. Legalábbis azt a velőtrázó sikoltást nehezen lehetett volna egyetlen személy irányába intézett megszólításként értelmezni. Jómagam is, miközben japán kollégámmal idefutottam, még legalább hat-hét illetőt láttam rohanvást a helyszínre igyekezni.
– Ki futik oda elsősorban?
Jack Pot részletes eredménylistával tudott szolgálni a hatóság számára:
– Nos, a dobogóra négyen kerültek fel: mellbedobással lett első Lesbie L. Lowkupec, másodikként ért célba Kutatomuki, holtversenyben harmadik lett Zoran Gutanovics és Möszjő Citokceau. Jómagam, ha centikkel is, de lemaradtam a dobogóról, mögöttem lett hatodik Phil O’Dendron, őt követte legfeljebb tizedmásodpercekkel elmaradva Mr. Megsepissen, akinek mellesleg még csak egy apró fújtatás sem hagyta el az ajkát a célban, tehát szerintem sokkal jobb hajrát is ki tudott volna vágni…, és aztán a futottak még kategória, Feye van der Uth-tal az élen, aki fejhosszal utasította maga mögé Miss Menjeninnent, Miss Balganaivát, meg azt a néhány serpát, akik szintén idejöttek kiváncsiskodni, de ez már percekkel a célfotó után volt…
– Így letaposni nyomok! Igy tönkre csinálni helyszín! Legszívesen büntetném meg mindenki! – sopánkodott Hayba kapitány, de az ornitológus megvigasztalta:
– Ha legközelebb kinyírnak valamelyikünket, majd repülve közelítjük meg a helyszínt, és lebegni fogunk a sátor körül, mint a kolibri!
– Elnézést, hogy félbeszakítom, Mr. van der Uth, de jómagam szeretnék inkább visszafelé menni az időben – szóltam közbe, majd elmeséltem, mit tapasztaltam Klausz Rittbergeren, amikor néhány órája elbúcsúztam tőle. Hayba kapitány örömmel kapaszkodott bele szavaimba, némileg félremagyarázva azokat:
– Te azt állítasz, hogy áldozat volt el annyira keseredve bánata miatta, hogy saját ő maga leöngyilkolta önmagát? – kérdezte izgatottan. Gondolom, kényelmesebb lett volna számára, ha kiderül, hogy tulajdonképpen nem is történt bűncselekmény. Azonban Kutatomuki, mint a helyszínnek sorrendben a második megtekintője, máris a rendőrbe fojtotta az épp csak felpislákoló reményt:
– Nuku harakiri! Wadide gena kurafi azaki odaszura kowaka vicsozo kolega szivibe!
– Japán barátunk teljességgel kizártnak tartja az öngyilkosság eshetőségét – fordította Jacques.
– Magam is így vélem – mondtam –, elnézést, ha esetleg félreérthetőek voltak a szavaim, mindössze azt akartam közölni, hogy geológus kollégánk furcsa, rossz előérzetéről számolt be, amikor elváltunk. De hogy ezt mire alapozta, arról egy árva szót sem szólt.
– Megesik, hogy valaki mindenféle előjel nélkül is megérzi, ha baj készülődik – jegyezte meg nagy komolyan Balganaiva.
– Ezzel azt akarják mondani, hogy Mr. Triplaaxel előre megérezte, hogy az éjjel meg fog halni? – csóválta a fejét O’Dendron. – De ha egyszer megérezte, ha már halálfélelme volt, akkor miért nem csinált semmit? Már úgy értem, hogy…
– Dehogy érti, ippeg ez a baj, hogy nem érti sehogy se! – kiáltotta ingerülten Tockostad. – Mit értetlenkedik mán megin kend? Asziszi, hogy aszonta Rittberger, hogy: Na jóccakát, Lowkupec úr, megyek befele, nehogy má ne tanájjon itt a helyemen a gyilkos, amék a mellyembe óhajtya döfni a bökőjit!? Eccerüen csak panaszkodott, hogy rossz a előérzettye. Sose nem hallott még ilyesmirül?
A kínos jelenetnek doktor Ragtapasz megjelenése vetett véget. A görög állatorvos elcsigázva bújt elő a bűntény színhelyét képező sátorból:
– Sajnálom, uraim, de semmilyen módszerem nem bizonyult eredményesnek Szenyor Leplez magához térítése érdekében. Azt hiszem, néhány óráig még nem kerül kihallgatható állapotba.
– Addig is mondjál meg részemre, doktor – vette elő újra a jegyzetfüzetét Hayba kapitány –, hogy mikor állt bele a halál az áldozat Miszterbe?
– Nos, számításaim szerint úgy másfél, esetleg két órája.
– Well. Én akkor el most megyek távozni, rádión foganatosítást értesítek központ of Kajmánodu részére, hogy mi cselekvődött – jelentette be a rendőrünk. – Kérem számomra felsőbb utasítás tőlük a részemre nekem. A teendők miatta.
– Rendbe van, kapitány, csak mennyék – nyugtázta a hegyi vezető. – Addig hadd kérdezzem meg, Lowkupec úr, hogy amikó idefuvarozta aztat a részeg disznót, nem tapasztalt semmi furcsát a sátorba?
– Jómagam nem léptem be a sátorba, Mr. Tockostad. Nem messze innen egy serpa átvette tőlem a spanyol hidrológust, és ő helyezte el a priccsén. Meg is akartam neki hálálni, de hirtelen nem akadt apró a zsebemben, így hát megkérdeztem a nevét, hogy majd…
– Aha. Ércsük, csak mongya nyugottan. És hogy hítták a fószert?
Nem a hegyi vezető fojtotta belém a szót. Magamtól hallgattam el egy megdöbbentő felismerés hatására. Éreztem, hogy hirtelen kövér verítékcseppek jelennek meg a homlokomon.
– Na mi lesz mán? Nyögje mán ki!
Ki is nyögtem, de egyáltalán nem azt, amit hallani szerettek volna tőlem:
– Elfelejtettem…