Volt ló, nincs ló

Keresd a hibát! – szokták mondani, és bár én nem kerestem, de rátaláltam. Miről is van szó? A probléma detektálásához vegyük alapul a szerző első állítását a 173. fejezetben, amelyik Guzel jelentését is tartalmazza, imigyen:

Guzel: A célszemély lóra ült…

A célszemély tehát elindult az útjára. Lóháton. Majd mi szerepel nem sokkal később, a 179. fejezetben? Hát ez:

A városból kiérve néhol önfeledt fütyörészésbe kezdett. Erdős területre érve apró faágakat tépdesett le, a mezőkön meg virágokat, és kedvtelve szagolgatta őket. Néha páros lábbal ugrott bele kisebb pocsolyákba, mint valami pajkos gyerek… egyszóval felszabadult volt.

Remek. A célszemély boldog. Tépdes, szagolgat, ugrándozik.

Van egy olyan érzésem, hogy a mindenkori szerzőnek léteznek bizonyos kötelezettségei. Például, ha az egyik hősét lóháton engedi útjára, majd ez a ló később egyszerűen eltűnik, akkor a szerző magyarázattal tartozik az őt hűségesen követő olvasótábornak.

Mi lett a lóval? Milyen sorsra jutott az a szegény állat?

Tán kilőtték a hős alól holmi ellenséges elemek? Vagy valakik ledarálták kolbásznak? Esetleg végelgyengülésben pusztult el, és egyszerűen összeroskadt, mint Sanyi az „Indul a bakterház”–ban? Netán szárnya nőtt, és pegazus vált belőle? Vagy csak simán kevesellte a gázsit, és kilépett a produkcióból?

Számtalan lehetőség áll nyitva egy ló sorsát illetően, de mindezek közül a legszerencsétlenebb az, amikor a szerző egyszerűen megfeledkezik róla. Mert nekem ne mondja senki, hogy a főhős nem is a saját testének alsó végtagjait felhasználva ugrált bele páros lábbal azokba a pocsolyákba, hanem a ló szolgálatait vette igénybe.

Mégis, melyek a ló páros lábai? Meg tudja ezt valaki mondani? Létezik nemzetközi szabvány, amelyik definiálja, hogy például a jobb mellső és a jobb hátsó az?

Nem, kérem szépen. Szükségtelen újabb és újabb elméleteket gyártani. Itt mindössze arról van szó, hogy a szerző egy nagy pömpölő (norling szakkifejezés a péniszre), és elfelejtette, hogy miképpen indította útjára a szereplőjét.