Rapid a szerelés közben egy pillanatra sem mozdult az autó mellől, mert attól tartott, hogy a kisöreg gyanútlanul félredob egy használhatatlanná vált alkatrészt, amely akár a gyémántokat is rejtheti.
A gyújtógyertyák megtisztítása végeztével beültek az autóba, és visszafordultak a város irányába, mert Mr. Greenwood nem akarta megkockáztatni, hogy még egyszer lerobbanjanak távol a lakott területektől. Rapid ekkor úgy gondolta, itt az idő, hogy a kocsi áráról is essen néhány szó. Szeretett volna ugyanis konkrét adatokkal odaállni bűntársai elé, hogy végre belássák, ő is képes profi módon elintézni egy ügyletet. Ám amikor meghallotta a kiindulási összeget, alaposan meglepődött.
– Ötszázhúszezer – mondta közömbös hangon az ornitológus, nem sejtve, mekkora csalódást okoz ezzel a reménybeli vevőnek.
Rapidnak ugyanis fogalma sem volt arról, hogy ez a szám nem amerikai dollárban, hanem helyi pénznemben értendő. A kisöreg talán mégis tisztában van vele, mekkora értéket rejt a gépkocsija? Hiszen akkor itt szó sem lehet gentlemanek közötti kulturált üzletkötésről, hanem sajnálatos módon a nyers erőszaknak kell átvennie a szerepet. Igen ám, de ha most megveri a fickót, hogyan fog visszajutni a városba? Hiszen vezetni nem tud, arról nem is szólva, hogy még gyalog is legfeljebb idegenvezetői segítséggel találna vissza a motelhez, amely jelenlegi főhadiszállásukat képezi.
Kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát, és ez olyannyira meglátszott rajta, hogy Mr. Greenwood is észrevette. És mivel összehasonlíthatatlanul fejlettebb asszociációs képességekkel rendelkezett hősünknél, hamar rájött a félreértés okára:
– Ne ijedjen meg, uram, ez az összeg pezetában értendő. Ha kívánja, átszámítom az árat angol fontra, illetve amerikai dollárra, amelyik önnek jobban tetszik.
Rapid megkönnyebbülten lélegzett fel, s ez az érzés annyira fellelkesítette, hogy elhatározta, most ő mond egy kiindulási összeget, már csak azért is, nehogy a kisöreg teljesen hülyének nézze. (Nem volt vele tisztában, hogy ezzel a dologgal már alaposan elkésett.)
– Legyen háromezer–ötszáz dollár. Természetesen amerikai.
Most Mr. Greenwoodon volt a meglepődés sora, hiszen ez az összeg jóval több volt, mint amekkora értéket az autó valójában képviselt.
– Úgy látom, ön nincs egészen tisztában az átváltási szorzókkal – jegyezte meg jóakaratúan, Rapid viszont azt hitte, hogy a kisöreg kevesli az általa felajánlott pénzt, ezért gyorsan rálicitált önmagára:
– Rendben van, legyen háromezer–hatszáz.
Az ornitológus szándékaiban ekkor már nyoma sem volt az előbbi röpke jóindulatnak, s ezt leginkább az okozta, hogy eszébe jutott, mennyi csodálatos madárcsapdát és egyéb kutatóeszközt és tudna vásárolni a kapott pénzből. És vajon miért ne használhatná ki azt az anatómiai körülményt, hogy ennek a fickónak sokkal kevesebb működő agysejtje van, mint átlagos embertársainak?
Mindenesetre nem árt némileg tesztelni ennek a kreténnek az anyagi kondícióit – gondolta, és bizalmaskodó hangon a következő információt közölte:
– Kedves barátom, vegye figyelembe, hogy ez a kocsi manapság már szinte kuriózumnak is tekinthető. A helyi stúdiók sokszor hívnak meg vele korabeli filmek forgatásához, amivel mellesleg remekül lehet keresni.
Rapid nem értékelte túl a tiragozai filmművészetet:
– Jól van, nem bánom, legyen háromezer–nyolcszáz, de egy centtel sem több – felelte komoran, és azt hitte, hogy ezzel vége is az üzleti tárgyalásnak.
Mr. Greenwood azonban igencsak belejött az alkudozásba, ezért aztán előhozakodott egy újabb ravasz állítással, amelyből természetesen szintén nem volt igaz egy szó sem:
– Annyiért nem adhatom, drága uram. Éppen tegnapelőtt kínált érte egy illető négyezer dollárt, és mondhatom, alaposan megnevettetett az ajánlatával.
Rapid ismét megrémült, mert egészen biztos volt benne, hogy az a bizonyos illető nem lehetett más, mint az olasz fickó. Gyorsan kijelentette, hogy hajlandó megadni a kocsiért négyezer–ötszáz dollárt, de ez már tényleg az utolsó szava. Közben magában felelevenítette azt a megoldást, hogy ha esetleg nem jön össze a biznisz, mégiscsak le kellene ütni a kisöreget, mégpedig valahol a külvárosban, ahol már járnak a taxik, tehát kényelmesen elmehet a többiekért, amíg a fickó magához tér.
Gyorsan meg is nézte, hogy vajon maradt–e nála annyi pénz, amennyi a taxira kellhet. A tárcájában azonban megpillantotta a papírszeletkét, amelyikre a kódot jegyezte fel annak idején: 123YA1G5. Ez mintha kicsivel hosszabb lenne, mint az autó rendszáma.
A bizonyosság érdekében rá is kérdezett a dologra, és Mr. Greenwood valóban két taggal kevesebbet mondott, mint amennyi az ő cetlijén szerepelt. Vajon mi lehet az a gé öt? Biztosan annak az alkatrésznek a nevét jelenti, amelyikben az ékszereket elrejtették. Lássuk csak, mi is kezdődik egy autón G betűvel. Megvan! A gumik!
Rapid egyre büszkébb lett magára, amiért ilyen briliáns módon megfejtette a dolgot, pláne akkor, amikor súlyos agymunkával azt is kikövetkeztette, hogy a gé öt nem lehet más, mint az ötödik gumi, azaz a pótkerék.
– Lenne egy ajánlatom, uram – fordult izgatottan Mr. Greenwoodhoz. – Tulajdonképpen nem is az egész autó kellene nekem, csak a pótkerék. Megadok érte, mondjuk, húsz dollárt.
Az ornitológus, aki közben már azt tervezgette, hogyan fogja magánkiadásban megjelentetni tanulmányát a széncinegék fészekrakási szokásairól, meglehetősen lehangoltan fogadta az ötletet:
– Higgye el, kedves barátom, részletekben sokkal drágább lesz megszereznie egy ilyen autót – bizonygatta elkeseredve.