Végre megtudtam, ki találta fel a piros téglalapot

Amikor elolvastam az MTI alábbi közleményét, és főleg, amikor megláttam a hozzá tartozó fotót, azt hittem, a Hírcsárdán vagyok, és ez valami viccesnek szánt álhír. Nem kisebb eseményről van szó tudniillik, mint hogy 13 év után újra látható egy amszterdami múzeumban Barnett Newman (1905-1970) amerikai absztrakt festő megrongált, majd botrányosan rosszul restaurált híres festménye, a WhoÍs Afraid of Red, Yellow and Blue III.

Az 1967-68-ban készült képet, amely egy vörös mezőt ábrázol a két szélén egy-egy kék, illetve sárga csíkkal, 1986-ban vagdosta össze egy zavart elméjű holland férfi. A festményt restaurálták ugyan, és 2001-ben újra közszemlére tették, de a helyreállítás olyan csapnivalóan sikerült, hogy szakértők szerint nem is hasonlított az eredetire. Egy 2013-as vizsgálati jelentés szerint az amerikai restaurátor például egészen más színű festékkel mázolta át az egész képet.

Az absztrakt festő képei valósággal vonzzák a vandálokat, mert 1982-ben Berlinben a WhoÍs Afraid of Red, Yellow and Blue IV. című képét rongálta meg egy ottani diák. 1997-ben a holland merénylő sújtott le újból, a művész Cathedra című festményét kaszabolva össze.

A festő Onement VI című, 1953-ban készült képét, egy élénk kék színben pompázó alkotást tavaly májusban 43,8 millió dollárért, a művész esetében rekordot jelentő áron adták el egy New York-i árverésen.

Eddig az MTI híre, és most tekintsünk át általam önkényesen kiemelt részeket.

A kép 1967-68-ban készült

Tessék már nekem megmondani, mi készült ezen a piros szaron két éven át? Mivel festette a mester, a saját szempillájával? Egyetlen magyarázat az lehet, hogy 1967 szilveszter estéjén kezdett hozzá a már meglehetősen illuminált művész a zseniális alkotáshoz, és amikor mintegy 13 és fél perc múlva befejezte, már 1968. január elseje volt.

Botrányosan rosszul restaurálták a festményt

Mit lehet ezen a piros szaron botrányosan rosszul restaurálni? Főleg manapság, amikor már az utolsó falusi festékboltban is árnyalatok millióit keverik ki nekünk számítógéppel? Kire bízták, egy színvakra? Vagy magára Stevie Wonderre?

Az egyik művészeti portál szerint „a kis Barnett inkább szívós érdeklődést, mint tehetséget tanúsított a képzőművészet iránt”. (Szerintem ez élete végéig így maradt.) „Lassan érlelődő, tétován fejlődő festő, akinek jelentőségét mindenekelőtt a művészettörténetben elfoglalt helye határozza meg: már túl volt a negyvenen, amikor megalkotta jelentős színesmező-festészeti műveit.”

Értjük. Ha tehát valaki negyven éven át tétován fejlődő (azaz tehetségtelen) és lassan érlelődő (azaz síkhülye), annak nem kell aggódnia, elég lesz átlépnie a bűvös negyvenes életkort, és onnantól már jelentős művésznek fog számítani, a nulla tehetség dacára is.

„1948-ban megfestette ugyan Egy-ség című programadó művét, egy sötétvörös monokróm képet, amelyen egyetlen narancsszínű vonal fut végig középen, ám az ilyesfajta munkákból álló önálló tárlatait felháborodás, közöny és elutasítás fogadta.” (Rendkívül meglepő!)

„Mindaddig, míg fel nem tűnt Clement Greenberg, tudniillik egyedül a nagy hatalmú kritikus tanúsított érdeklődést a munkái iránt: saját bevallása szerint úgy érezte, ha egy kiállítás ilyen nagy ellenszenvet vált ki, mint Newmané, akkor abban biztosan van valami, csak meg kell találni, mi az.”

Talán túlzásnak tűnhet, de azt gondolom, a fenti bekezdésből kiválóan megtudható, miért működik ilyen pocsékul ez az elcseszett világ. Vegyük sorra a történteket:

Egy Newman nevű tehetségtelen balfék kiállítja New Yorkban a kék meg vörös téglalapjait, helyenként narancssárga csíkkal. A tárlatot meglátogató polgárok – habitustól függően – rendkívül egészséges módon reagálnak: közönnyel, elutasítással, felháborodással. Majd odamegy egy nagy hatalmú kritikus, és megállapítja, hogy ez a sok szar már annyira szar, hogy az jó. Onnantól kezdve pedig ezt a sok szart akár 43,8 millió dollárért is el lehet adni.

Kérem szépen, én ugyan humanistának tartom magam, de a rokonszenvem nem Newmané, nem Greenbergé, de még csak nem is azé a balféké, aki majdnem 44 millió dollárt adott az egyik szarért, hanem azé az ismeretlen nevű holland férfié, aki a mesternek már két alkotását is összekaszabolta.