– Péter sokat mesélt nekem egy lányról, akinek nem sokkal a bevonulása előtt kezdett udvarolni – folytatta az elbeszélést nagyapó. – Katinkának hívták a lányt, ugyanabban a kis faluban lakott, amelyikben Péter. A barátom nagyon odavolt Katinkáért, néha képes volt órákon át áradozni róla. Irigyeltem érte, hogy várja valaki odakint, és ezzel nem voltam egyedül a századunkban.
– Akkor még nem ismerted a nagymamát? – kérdezte Hugi.
– Nem, kisunokám. Ha már akkor is ismertem volna, akkor valószínűleg én is órákon keresztül áradoztam volna Péternek, hogy milyen szerencsés legény is vagyok én… No de a barátom boldogsága sem tartott sokáig. Amikor az után a bizonyos hadgyakorlat után eltávozást kapott, igencsak bánatosan tért vissza a laktanyába. Sokáig nem beszélt a szomorúsága okáról, hiába faggattam. De nem volt nehéz összerakni a képet, mert attól fogva a Katinkáról szóló elbeszélések is elmaradtak, mint ahogy a lány levelei is, sőt, utána már hiába kapott újabb eltávozást Péter, sehogy sem akaródzott neki hazamenni. Ilyen furcsa eset addig elképzelhetetlen volt a honvédségnél… Egyik este aztán, a kantinban ülve bevallotta, mi nyomja a szívét. A lány hűtlen lett hozzá, ami már önmagában is elegendő ok volt Péter világfájdalmához, azonban súlyosbította a helyzetet, hogy egy harmadik személy állt a háttérben, mégpedig egy Jóska nevű fiú, aki szintén Péter falujabeli volt, és ráadásul ugyanabban a században szolgált, mint mi. Jóska azonban már öregkatona volt, pár hónap hiányzott csak a leszereléséhez. Úgy látszott, Katinka aszerint döntött a két fiú között, hogy melyiküket kaphatja vissza hamarabb a hadseregtől.
Attól kezdve Péter és Jóska nagy vetélytársak lettek a laktanyán belül is. A barátomnak egy nagy cél lebegett a szeme előtt: hogy bebizonyítsa, jobb katona Jóskánál. Közeledett április negyedike, a járőrbajnokság időpontja. Péter minden szabad idejét az akadálypályán töltötte. Úgy edzett, mintha csak az olimpián akart volna indulni akadályfutásban, kúszásban meg falmászásban.
– Akkoriban még ilyen számok is szerepeltek az olimpián? – tátotta el a száját Öcsi.
– Szó sincs róla – csóválta a fejét nagyapó. – Csupán azt szerettem volna érzékeltetni veletek, hogy milyen hihetetlen elszántsággal és kitartással gyakorlatozott a barátom. No de ennek meg is lett az eredménye. Megnyerte a járőrbajnokságot, ráadásul épp a legnagyobb vetélytársát, Jóskát sikerült maga mögé utasítania. Azt hittem, ettől majd lenyugszik egy kissé, de sajnos nem ez történt. Olyannyira nem, hogy később egészen elképesztő és már-már ijesztő változásokat is észrevettem a barátomon. Mintha szánt szándékkal kereste volna a bajt. Ha lövészetről, gránátdobásról vagy egyéb harcászati gyakorlatról volt szó, fittyet hányt minden biztonsági előírásnak. Virtuskodott, elképesztően vakmerő dolgokat művelt. Végül aztán az egyik tiszt szavai ütötték meg a fülemet, a hadnagyunk ugyanis dühödten ráparancsolt Péterre, hogy ne akarjon mindenáron hősi halott lenni. Akkor döbbentem rá, hogy mi az oka az én barátom érthetetlen viselkedésének, és elhatároztam, hogy amint lehetőség adódik, a lelkére beszélek.
Az egyik este mindketten kimaradást kaptunk. Ez azt jelentette, hogy délután kimehettünk a városba, és csak éjfélre kellett visszaérnünk a laktanyába. Beültünk egy kiskocsmába, rendeltünk egy üveg jóféle bort, aztán belemerültünk a beszélgetésbe. Könyörögtem Péternek, hogy hagyjon fel ezzel a buta virtuskodással, mert egy hűtlen lány miatt esztelenség folyton veszélybe sodornia a saját életét. De hiába próbáltam hatni rá. Zátonyra futott a vitánk, mert ő eleve tagadta mindazt, amivel szembesíteni akartam. Azzal védekezett, hogy csupán az őrvezetői előléptetésre pályázik, és a viselkedésének semmi köze sincs Katinka hűtlenségéhez. Sőt ő kezdett el győzködni engem, hogy már réges-régen kivetette a lányt a szívéből, és sikerült napirendre térnie a történtek felett.
Már jócskán leszállt az este, amikor az utcáról elkeseredett kiáltozás zaja szűrődött be. Természetesen mindenki kirohant a kiskocsmából. Elképedve láttuk, hogy nem messze az egyik ház tetőszerkezete lángokban áll…