Vasárnapi ebédek #225

Az ikrek ezen a nyáron is az Almási nagyszülőknél töltötték a vakációt. Az első hetekben nemigen lehetett panaszuk az időjárásra. A kellemes melegben szinte a nap minden percét a szabadban tölthették. Július végén azonban beköszöntött az igazi kánikula, és ilyenkor nagyanyó bizony sokszor behívta őket a játszótérről, hogy a legforróbb déli órákat inkább a szoba hűvösében vészeljék át.

Augusztus elején azonban – úgy látszott – megbolondult az időjárás, vagy legalábbis módfelett tréfás kedv tört rá, mert egyik napról a másikra jó húsz fokot zuhant a hőmérséklet, és a zivataros, borongós, sőt, viharos széllel bélelt napokon leginkább odabenn gubbasztott a két kisiskolás, és szomorúan bámulta az ablakon át az eső áztatta játszóteret.

– No, még ilyen nyarat sem értem meg, amióta kétágú vagyok – panaszkodott egyik este nagyapó, miközben egy kosár fát hozott be a szobába. – Nyár közepe van, és szégyenszemre be kell gyújtanunk, ha nem akarunk egy kiadós megfázást összeszedni. Ki hallott már ilyet?

Azzal összegyűrt néhány újságpapírt, és bedobta őket a cserépkályhába. Ráhalmozta az apróra vágott gyújtóst, és kisvártatva vidáman lobogott a tűz a jó öreg kályha belsejében.

– No, így mindjárt barátságosabb – dörmögte az orra alá a kisöreg, s közben fél füllel hallgatózni kezdett, miről is beszélgetnek az ikrek.

– Ez a globális felmelegedés miatt van – vélekedett Öcsi.

– Na persze, a felmelegedés miatt van ilyen hideg a nyár közepén, mi? – replikázott gunyorosan Hugi.

– Helyesbítek: az üvegházhatás miatt bolondult meg ennyire az időjárás.

– Tudtommal az üvegházban is meleg szokott lenni, nem hideg… Szerinted melyik a jobb, ha fázik az ember, vagy ha melege van?

Öcsi elgondolkodott, majd kifejtette az álláspontját:
– Ha fázol, az ellen könnyebben tudsz tenni. Például felöltözködsz vagy befűtesz. De a nagy meleg ellen semmit sem tehetsz.

Hugi most kissé filozofikusabb síkra terelte a diskurzust:
– Vajon melyik lehet a fájdalmasabb halál, ha megégsz vagy ha megfagysz?

Nagyapó hüledezve hallgatta az unokák párbeszédét. Hogy mik nem jutnak az eszükbe? No hiszen, nem azok a kis óvodások már, akik pár éve voltak! Maholnap negyedik osztályosak lesznek! Bizony, ezek a mai gyerekek ebben a korban már ennél vadabb témákról is eszmét szoktak cserélni.

Merengéséből Hugi vékonyka hangja zökkentette ki:
– Nagyapó, szerinted melyik a fájdalmasabb halál? Ha megég vagy ha megfagy az ember?

A kisöreg most megint elgondolkodott, aztán csöndesen így szólt:
– Szerintem a legszörnyűbb halál az, amikor egyedül hal meg az ember. Távol a családjától, távol a barátaitól, a szeretteitől, a szülőhazájától, és távol Istentől. Annál szomorúbb halált én nem tudok elképzelni… Elmesélek nektek egy történetet. Egy réges-régi háborúban esett meg. Hogy melyikben, az nem fontos. Minden háború egyformán kegyetlen. Szóval, az ostromlott vár egyik katonája így szólt a parancsnokához: „Kapitány úr, a legkedvesebb bajtársam nem tért vissza a rohamról. Kérek engedélyt, hogy kimehessek, és megkereshessem.” A tiszt így válaszolt: „Ezt a leghatározottabban megtiltom! A bajtársad már valószínűleg halott, és ha kimész érte, hamarosan te is az leszel.” A katona azonban megszegte a parancsot, kiszökött a várból, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátját a hátán cipelve tért vissza az erődítménybe. A kapitány magán kívül volt a méregtől. „Még egy emberemet veszítettem el, teljesen értelmetlenül! Remélem, most már belátod, mekkora ostobaságot műveltél!” – kiáltozta dühtől habzó szájjal. „Csöppet sem bánom, uram – felelte a haldokló katona. – Amikor rátaláltam a bajtársamra, még élt. Rám mosolygott, és azt mondta nekem: Isten áldjon meg, drága barátom! Biztos voltam benne, hogy értem jössz!”