Csak akkor engedhettem a tempóból, amikor az előttem haladó két serpát megelőzve újból egy feltételezett tudóstársam mellé értem. Nevezett kolléga egy köpcös, szemüveges, negyvenes éveinek elején járó fickó volt. Bemutatkoztam neki, elkészülve arra, hogy amennyiben a felismerés legapróbb jelét látom az arcán a nevem elhangzása nyomán, haladéktalanul újbóli előzésbe kezdjek.
Nos, ezúttal úgy tűnt, szerencsém lesz. A jóltáplált férfiúnak nemhogy ismerős nem volt a nevem, de láthatóan szinte megoldhatatlan feladatot jelentett számára egyáltalán megjegyezni azt, és amint a későbbiekben kiderült, a többi útitársunk nevével kapcsolatban is hasonló kihívásokkal küszködött, szinte az egész expedíció folyamán. Az első pillanatban tehát ideális beszélgetőtársnak tűnt számomra, ám ez a minősítés igen rövid idő alatt az ellenkezőjére fordult, lassacskán ugyanis fény derült a viszonylag fiatal kora ellenére tipikus szenilis tudósként viselkedő fickó másik jellemző tulajdonságára, mégpedig az elképesztő szószátyárságára. A legjelentéktelenebb, egyszavas információt is minimum kétszer közölte az emberrel, s terjengős beszédmodorának egyéb alkotóelemeit is egymással rokon értelmű tagmondatok képezték.
Mindezt persze megismerkedésünk pillanatában még nem sejthettem, így hát a bemutatkozás után megkönnyebbült mosollyal adtam át magam a csevegésnek, amit ő hasonlóképpen fogadott.
– Ah, egy honfitárs! Mármint hogy egy brit – lelkendezett. – Végtelenül örvendek. Phil O’Dendron vagyok, foglalkozásomra nézve botanikus, Ballycastle-ból. Ez a nevem. Mármint nem a Ballycastle, az egy település Észak-Írországban. A Phil O’Dendron a nevem. Igazán találó név egy botanikus számára, nem igaz? Ugyanis növénytannal foglalkozom.
– Biztosíthatom, hogy tudtam követni.
– Akkor jó – nyugodott meg. – Már úgy értem: pompás. És ön, Mr. Lowgerinc, mivel foglalkozik?
– Lowkupec, ha szabad kérnem…
– Oh, pardon…
– Semmi baj… Nos, én bogarász vagyok.
Ez váratlanul elkedvetlenítette O’Dendront.
– Kár. Roppantul sajnálatos. Tudja, én nem vagyok odáig a bogarakért. Nem azt mondom, hogy ki nem állhatom őket, mindazonáltal nem rajongok értük. Ön persze nyilván másképp vélekedik róluk, Mr. Lowkampec, de…
– Lowkupec, ha meg nem sértem…
– Úgy van!… De az ön elfogultsága érthető. Az én ellenérzéseimnek viszont az az alapja, hogy az ön bogarai megeszik az én növényeimet. Már úgy értem: azzal táplálkoznak. Tulajdonképpen ez a forrása az én bizonyos fokú antipátiámnak. Mármint a bogarak iránt.
Úgy értékeltem, hogy a derék Phil bogarakhoz fűződő viszonyát kellő mélységben megtárgyaltuk, s minden újabb felvetés már-már a szócséplés határát súrolná, ezért megpróbáltam más irányba terelni a beszélgetést:
– Önt hogyan szervezték be ebbe az expedícióba?
– Tulajdonképpen nem kerítettek túl nagy feneket a dolognak. Úgy is mondhatnám: puritán egyszerűséggel oldották meg. Küldtek egy szép kerek összegről szóló csekket a felkérés mellékleteként. Pontosabban szólva átutalták a pénzt a bankszámlámra, és levélben kértek fel a részvételre.
– És személy szerint ki kérte fel önt?
– Személyesen senki. Elnézést, ha nem említettem volna, a felkérés postai úton érkezett, akarom mondani: ajánlott levél formájában történt.
Bár határozottan éreztem, milyen hátrányos lenne az idegállapotomra nézve még egy mondatot meghallgatni Mr. O’Dendron postaforgalmára vonatkozóan, egy kérdés azonban még feltétlenül tisztázásra szorult:
– És ki szerepelt a levél aláírójaként?
– Egy bizonyos valamilyen kisasszony. Név szerint Miss hogyishívják…
– Tikush? – segítettem ki.
– Az. Ő bizony. Pontosan.
– Ismeri őt személyesen?
– Még életemben nem láttam, mivel nem találkoztam vele soha.
– És nem furcsállja a dolgot?
– Egyáltalán nem. Töméntelen mennyiségű ember él a Földön, akikkel még sohasem találkoztam, így hát nem lep meg, hogy Miss …izé …Kiacsuda is ezek közé tartozik. Mármint akiket nincs szerencsém személyesen ismerni. Apropó! Erről jut eszembe: magának is küldtek csekket? No, igazán nem akarok tolakodó lenni, csak arra célzok, kapott-e ön is egy szép kerek summát?… Akarom mondani…
Szerencsére ebben a pillanatban a jóságos szél egy nagy adag havat juttatott Mr. O’Dendron szájába, így már nem kellett meghallgatnom további diszkrét kérdéseit arra nézvést, hogy mekkorát javultak anyagi kondícióim az expedícióba való meghívásommal egyidejűleg, valamint kedvezően alakult-e bankszámlám egyenlege Miss Hogyishívják átutalási tranzakciója után, a kutatóútra történő invitálással összefüggésben.