Mindeközben én rosszat sejtve süppedtem egyre mélyebben az ülésbe, s halvány gyanúm csakhamar beigazolódott. A busz vészesen lassítani kezdett, pedig nem is volt a közelben megálló. Majd egészen lomhán vánszorogva a járdaszegély mellé gurult, végül megállt.
– Kedves utasaink – hallatszott a hangszórókból –, sajnos műszaki hiba következett be, a további utazás balesetveszélyessé vált. Kérem, szíveskedjenek elhagyni a járművet. Megértésüket köszönöm.
Azzal kinyíltak az ajtók, az utasok pedig zúgolódva – sőt, némelyek fennhangon szitkozódva – leszálltak. Pubek is az ajtó felé vette az irányt, korántsem a további utazás veszélyességétől való félelme miatt, hanem leginkább azért, hogy az őszes hajú hölgy nyomában tudjon maradni. Amikor Feri úr a karjánál fogva visszahúzta, rendkívül csalódott arcot öltött:
– Pedig már annyira sínen voltam, kéremalássan, mint egy gyorsvonat. Tisztesség ne essék szólván, bekapta volna a legyet, ha nem jön közbe ez a műszaki defekt, voltaképpen – mondta csendesen, és mélán nézett szíve hölgye után.
– Novemberben már nincsenek legyek, Pubek. Most csak munka van. Feladat van, dolog van, teendő van. Első és legfontosabb a kötelesség, csak utána csajozunk. Értve vagyok?
– Igenis, kérem. Első a kötelesség, utána a legfontosabb a csajozás – válaszolt készségesen az elegáns ex-koldus, miközben jómagam riadtan pislogtam ki az ülés mögül, remélve, hogy a leszállított utazóközönség nem láthatja az arcomat. A sofőr kitette a „Garázsmenet” táblát, majd visszaült a vezetőülésbe. A busz csigalassúsággal megindult, majd bekanyarodva egy mellékutcába, ahol is sikerült eltűnnünk a kiváncsi tekintetek elől, a derék sofőr alaposan a gázra lépett.
– Mi a teendő, kéremalássan? – tudakozódott Pubek, s magam is érdeklődve vártam Feri úr magyarázatát.
– Gondolom, észrevetted, hogy a riadó csak vaklárma volt.
– Tényleg! – bámult ki csodálkozva Pubek az ablakon. – Mintha semmiféle műszaki szituáció nem adódott volna. De mire volt ez jó kiváltképpen?
– Amíg vásárolni voltunk, Ozina százados jelentést kapott egy veszedelmes szélhámosról, akinek felbukkanása, az informátorunk szerint, egy külvárosi játékkereskedésben várható. Most odamegyünk, és ha tényleg ott találjuk a körözött gonosztevőt, akkor feltűnés nélkül ártalmatlanná tesszük.
Kezdtem rájönni, hogy cimborám mit talált ki, s ennek okán rém büszke voltam magamra. Olyannyira, hogy át is vettem a szót:
– A legkisebb feltűnést pedig hogyan érhetjük el? – kérdeztem – mintegy vizsgáztatva – Pubektől. A kis emberke néhány pillanatig tanácstalanul meresztgette a szemét, majd a kezemben lévő újságra pillantva diadalmasan kivágta:
– Véleményem szerint be kell szereznünk egy jóféle szivart, aminek segítségével a százados úr újságjára két lyukat foganatosíthatunk, és azokon keresztül kiválóan meg lehet figyelni a váratlan felbukkanást.
– Majdnem jó – dicsértem meg a titkos alkalmazottat, nehogy elveszítse az önbizalmát –, de mi tudunk egy jobb módszert. A legkisebb feltűnést úgy érhetjük el, hogy a megfigyelés ideje alatt körbevesszük magunkat gyerekekkel. Egy játékkereskedésben mi lehetne kevésbé szokatlan, mint egy csapat lurkó, nem igaz? Most elmegyünk értük, aztán irány a helyszín – mondtam kissé fölényesen, de Pubek elkomorult arcát látva meghökkentem.
– Nézzék, kérem, lehet, hogy alacsony vagyok, de a fejem egy kissé nehéz. Nem látom be, miért kell ilyen veszélyes akcióhelyekre gyerekeket vinni.
– Szó sincs róla, hogy bármiféle veszélynek tennénk ki a gyerekeket – nyugtatta meg Feri úr. – Lehet, hogy ez az alak egy szemérmetlen sikkasztó, egy többszörös adócsaló, de fizikailag teljesen ártalmatlan, erről kezeskedem.
– Akkor jó – mondta Pubek, és végérvényesen elmúlt az aggodalma.
Nálam viszont csak most kezdődött az aggályoskodás, mert rájöttem, hogy abból a pénzből, ami nálam van, legfeljebb egy nyamvadt búgócsigát tudnék venni a gyerekeknek, fejenként.
– Előbb mindenképpen haza kell ugranom – néztem kétségbeesve Feri úrra. – Ugyanis nincs nálam a…nincs nálam a… a bilincs.
Barátom utánozhatatlan bárgyúsággal nézett rám.
– Tudod! A bilincs. A karperec. De nem a gyémántberakásos, ami legalább EGYMILLIÓ FORINTot ér, hanem az, amivel a szélhámost fogjuk megbilincselni.
Feri úr végre megértette, hogy mire célzok, ezért előrevágtatott a sofőrhöz, hogy az útvonal-módosításról tájékoztassa.
– Tudja, elvileg ma nem készültünk szolgálatra – magyarázkodtam az ex-koldusnak, nehogy a végén még amatőrnek nézzen minket –, be is szóltam tegnap este a központba, hogy ma délelőtt nem érek rá, mert álcázás céljából ruhát veszünk egy új beosztottnak. De hát, láthatja, kevés az emberünk, sok a csirkefogó, bármikor közbejöhet egy ilyen akció.
Pubek megértően bólogatott.
– Hát igen, ez a helyzet manapság. Azt akartam még számon kérni a százados úrtól, hogy a buszvezető is be van avatva a dologba?
– Nem – válaszoltam gyorsan –, ő csak állampolgári kötelességének tesz eleget. Ezért nyomatékosan hangsúlyozom, hogy ha netalán beszédbe elegyedik vele, kizárólag semleges témákra szorítkozzon.
– Értettem, kéremalássan, szorítkozni fogok rá – mondta Pubek kötelességtudóan.
Nemsokára megállt a busz, Feri úr és én felszaladtunk a lakásomba, hogy magunkhoz vegyük a pénzt, melynek összegére cimborám rá is kérdezett:
– Tényleg egymillióra gondoltál, vagy csak azért mondtad…
– Tényleg egymillióra gondoltam – szakítottam félbe. – A gyerekektől sajnálom a legkevésbé.
– Nem is azért kérdezem – szabadkozott Feri úr vigyorogva. – Ez az, srác, bíztam benne, hogy tudsz tempót váltani végre. Így kell ezt csinálni, milliószámra szórd a pénzt a rászorulók közé, aztán ötven ilyen nap, és karácsonyra meg is lesz a saját vagyonod.
– Ha már a pénznél tartunk – szakítottam félbe a kedélyes biztatást –, mennyit adtál a sofőrnek?
– Tíz rongyot. Ennyi maradt a vásárlásból, úgyhogy Pubek cipőjét újból meg kell finanszíroznod. Egyébként pedig a buszsofőrt is nyugodtan rászorulónak minősítheted. Van fogalmad mennyit keresnek ezek? Ne aggódj, ezzel nem követtünk el szerződésszegést.
– Nem is azért kérdeztem – mondtam hasonlóan derűs arccal, majd bezártam a fridzsidert, a kulcsát szokás szerint a nyakamba akasztottam, és már indultunk is, nehogy elmulasszuk azt a minden hájjal megkent szélhámost, akiről persze mind a ketten tudtuk, hogy híre-hamva sem lesz a játékkereskedésben. Ez persze egy hajszálnyit sem rontott a kedélyállapotunkon.
Amikor visszaértünk a buszhoz, megnyugodva hallottam, hogy Pubek és a sofőr éppen a nőkről beszélgetnek, nem megkerülve a pikáns részleteket sem.
Nemsokára a gyermekotthonnál voltunk. Feri úr titokzatosan félrehívta Pubeket, és a következő utasításokat adta neki:
– Nos, kedves Pubekem, eljött a te időd. Most megmutathatod, hogy rendelkezel-e azokkal a képességekkel, amik egy jó titkosügynököt jellemeznek. Negyed órán belül itt lesznek a gyerekek a nevelőnőkkel. Ezeknek a hölgyeknek véletlenül sem szabad megsejteniük, hogy te a mi szolgálatunkban állsz. Azt fogjuk nekik mondani, hogy egy Ausztráliából hazatért hazánkfia vagy. Beszélj nekik arról, amit a könyvedben olvastál, köszönj nekik hellóval, búcsúzáskor gudbájjal, és néha mondd azt, hogy tenk jú, szori, meg hasonlók. Ez lesz a vizsgamunkád. Ne aggódj, mindenkivel így kezdjük. Légy természetes, és nehogy elszóld magad. Menni fog, öregfiú?
– Hogyne, kéremalássan, nyugodtan hozzák azokat a nőket! – válaszolt magabiztosan Pubek, és nekem úgy tűnt, mintha megnyalta volna a szája szélét. Ezt nyilván Feri úr is észrevette, mert hozzáfűzte a következő intelmet:
– Aztán csak semmi bizalmaskodás!
Ezzel barátom és én leszálltunk, megígértük, hogy rögtön itt leszünk a többi utassal együtt, aztán bementünk az épületbe.
A portás nagyon udvariasan megmutatta az igazgatónő szobáját. A titkárnő már nem volt ilyen udvarias, olyan szemmel nézett ránk, mintha legalábbis a saját gyerekeink lelencbe adásának ügyében jöttünk volna. Nem különösebben zavart minket ez a körülmény, hiszen tudtuk, hogy nemsokára úgyis a népszerűségi lista élére fogunk kerülni az intézményben.
Feri úr halkan megkért, hogy engedjem, hogy ő beszéljen. Még szabadkozott is, mondván, nehogy azt gondoljam, hogy el akarja orozni előlem a dicsőséget, de kitalált valami jó dumát. Ez utóbbi felől a legcsekélyebb kétségem sem volt.