Sudár termetű, jó kiállású fiatalember ácsorgott Gordelor város kikötőjének rakpartján, és egy háromárbócos kereskedőhajó közeledését szemlélte. A három nagy vitorlát ekkorra már bevonták, csakis az evezősök munkája irányította a megfelelő dokkba a testes hajót.
Gordelor a Belső-tenger észak-keleti szigetének, Gordea Királyságnak volt a fővárosa, és egyben legnagyobb kikötője. Óriási forgalmat bonyolított le, ezért a kvinta mind a nyolc napján pezsgett az élet a parton, néha még éjszaka is, amikor a Bronzhold és az Ezüsthold egyszerre világított a Szigetvilág keleti medencéje fölött.

A sudár termetű fiatalember mellé megérkezett a felesége is, Tália, aki aggodalmasan szemlélte a tengeröblöt:
– Befutott már? Meddig kell még várnunk? Van fogalmad róla, mekkora sorok állnak a Másolóház előtt?
– Ne nyugtalankodj már mindig, Tália, az istenek áldjanak meg! Árt az egészségednek – mosolyodott el kajánul a fiatalember. – Hát mekkora hajó kellene még neked, hogy észrevedd? Itt van az orrod előtt, mindjárt kiböki a szemedet az egyik evezője!
A lány hatalmas szemeket meresztett a jókora háromárbócosra:
– Ez volna az? – ámult el. – Ekkora nagy?
– Mit hittél, hogy csak a mi csomagjainkat hozza? – vigyorgott a fiú. – Tényleg úgy képzelted, hogy csakis miattunk futott ki Osmosis kikötőjéből, balga asszony?
Tália most már felfortyant:
– Majd adok én neked balga asszonyt, Szentinel! És amit én adok neked, az meg a te egészségednek fog ártani! Mert ütődött leszel, mint egy dinnye!
Mindez persze csöppet sem volt komoly összezörrenés, csupán játékos évődés, amely a fiatal párt mindig is jellemezte. És még az először bántónak hangzó szavak mögött is érződött az a határtalan szeretet, amely Szentinel és Tália kapcsolatának mindig is a sajátja volt.
A házastársi csipkelődésnek az vetett véget, hogy a hajó pallójának túlvégén ekkor megjelent egy középkorú matróz, és kikiáltott a partra:
– Szentinel! Te lennél az?
– Én bizony! – válaszolta nyomban a fiú. – Ő meg itt a feleségem, Tália. Netán hoztál nekünk valamit?
– Máskülönben miért rikoltoznám itt a nevedet, nem igaz? – kérdezett vissza kedélyesen a matróz, majd intett nekik, hogy haladjanak át a pallón, és kövessék.
Szentinel és a felesége hamarosan a fedélközben találta magát, majd a matróz egészen hátra, a tágas raktértől jól elszeparált helyiségbe vezette őket. A csöndes félhomályban a fiú silabizálgatni kezdte a ládák feliratait és a zsákok címkéit.
– Pergamentekercsek, papiros, írótoll, tinta. Remek – állapította meg elégedetten. – Pont ezekre van szüksége annak a házaspárnak, akik írnokműhelyt működtetnek a Másolóházban. Mondd csak, matróz! Máshová is szállítotok Osmosis eme remek találmányaiból, az új írótollakból és az újfajta tintából, vagy csak ide, nekünk?
A matróz elnéző mosollyal nézett a fiatalemberre, aztán döbbenetes választ adott:
– Persze, hogy mindenhová szállítunk, az egész Szigetvilágba. Ne legyél már gyerek, Benur!
Hirtelen megfagyott a levegő az apró helyiségben. A fiatalember, miután az igazi neve elhangzott, még a száját is elfelejtette becsukni őszinte döbbenetében. De ez még semmi nem volt a lány rémületéhez képest, pedig ő még csak ezután került sorra:
– A szépséged igazán magával ragadó, kedves Arua – bókolt a matróz. – Úgy tűnik, nagyon is jót tett neked a házasság.
Szentinel tért magához először a meglepődésből, és fojtott hangon megkérdezte:
– Ki vagy te, és honnan tudod az igazi nevünket?
A matróz arcáról odalett mindenfajta kedélyeskedés, immár kissé gondterhelten közölte:
– A fedőnevem Horog. Elég, ha ennyit tudtok rólam. A valódi nevemet akkor sem árulnám el nektek, ha nem buktatok volna meg azonnal, már az első lépcsőfoknál…
Jó ez a térkép, Így legalább van fogalmam a bolygó kinézetéről.
Gondolom kevesen tudtak írni,de a hírük gyorsan terjedt.Jól kezdődik! 👍
Hajaj …
nem erre számítottam.
Pont az izgi résznél lett vége. Várom a folytatást.😊Remélem már javul az állapotod,és jobban vagy.