Dariosz szinte megbűvölve bámulta az „új” vezérezredes arcát. Számtalan kérdés zsibongott a fejében, de éppen a kérdések töméntelen mennyisége miatt egyelőre nem volt képes kiválasztani egyet sem. Szerencsére Guzel a segítségére sietett, és elkezdte sorolni a fontosabb tudnivalókat.
– Azt tehát már tisztáztuk, hogy külsőleg ez a metamorf Nihuc vezérezredes tökéletes másolata. Most térjünk rá a belső világára, amely természetesen nem egy tökéletes másolat. Sok értelme nem volna előállítani egy másik Nihucot, aki ugyanúgy nem lojális hozzád és a köztársasághoz, mint az eredeti. A metamorf tehát megkapta a vezérezredes agyi adatállományának informatikai rendszerét, benne az emlékekkel, a tudásanyaggal és minden egyéb olyan dologgal, amelyek segítségével a külvilág számára tökéletesen eljátszhatja a testőrparancsnokot, de emellett saját tudattal rendelkezik.
Dariosznak végre megjött a hangja:
– Ezt úgy kell elképzelnem, mintha ő egy színész lenne? – kérdezte a metamorfra mutatva. – Eljátssza Nihuc szerepét, de közben mindvégig tudatában van, hogy ő igazából nem Nihuc?
– Valahogy így – bólintott Guzel. – A legfontosabb motivációja az irántad való lojalitás. Mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy segítsen téged a céljaid elérésében. Már persze amíg azok egybeesnek a köztársaság érdekeivel. Mindeközben sem az állami szerveknél, sem a testőrség állományában nem fogja észrevenni senki a cserét. Kivéve persze azokat a személyeket, akik a reményeink szerint nagyon is érzékelni fognak bizonyos változásokat.
– Mire célzol?
– Ne komolytalankodjunk, kormányzó. Talán azért hívattad magadhoz ilyen késői órán a testőrparancsnokot, mert bájcseverészni akartál vele? Benned is felébredt a gyanú a személyével kapcsolatban, nem igaz?
– De igen, és ráadásul ez a gyanú nem is mai keletű.
– Készülj fel rá, hogy még a mai este folyamán megismerhetünk olyan adatokat, amelyek nem fognak jókedvre deríteni. Akár még olyan személyek is képbe kerülhetnek, akikkel kapcsolatban eddig teljesen gyanútlan voltál – bocsátotta előre Guzel.
– Rendben, ez a közéleti része a dolognak – nyugtázta a kormányzó. – De mi a helyzet a magánélettel? Nihuc a feleségével él, ezenfelül a pletykák szerint szeretőt is tart, bár bevallom, ennek az információnak soha nem jártam utána, mert kicsit sem érdekelt.
– Megnyugtatlak, a metamorf a továbbiakban is eleget fog tenni minden ilyen irányú kötelezettségének – szögezte le Guzel, és talán részleteket is hajlandó lett volna elárulni a dolog mibenlétéről, ám Dariosz intett, hogy nem szükséges:
– Köszönöm, nekem ennyi elég. Úgy érzem, nem vagyok most túl nyitott az efféle témák kivesézésére. Szinte már bánom, hogy rákérdeztem – motyogta némi viszolygással az arcán, és újra a boroskancsó után nyúlt.
Közben a metamorf arcára esett a pillantása, és kissé elbizonytalanodott a látványtól. Főleg az új Nihuc tekintete miatt fogalmazódtak meg benne kétségek, amelyeknek nyomban hangot is adott:
– Most mi történik? Talán lefagyott a delikvens?
Az öregember, aki eddig a széken ülő metamorf mögött álldogált, most előrelépett, áthajolt az új Nihuc vállán, és megszemlélte a látványt Dariosz szemszögéből is. Utána megnyugtató hangon így szólt:
– Aggodalomra semmi ok. Adatfeldolgozás folyik, és a minél gyorsabb kiértékelés érdekében a metamorf jelenleg teljes mértékben kizár minden külső ingert.
– No, akkor rendben van – kortyolt bele a borba Dariosz. – Kicsit ijesztő volt, hogy a barátunk tekintete újabban a földön heverő eredeti Nihuc tekintetével mutatott hasonlóságot, már ami az értelmet illeti, de így akkor megnyugodtam… Jut eszembe, az eredeti Nihuccal mit csinálunk? – tette fel a nem egészen indokolatlan kérdést.
– Ezt a döntést halasszuk az adatfeldolgozás utánra – javasolta Guzel, majd sejtelmesen hozzátette: – Még az is meglehet, hogy neked egy pillanatig sem kell már bajlódnod ezzel a kérdéssel.
