– Aztán hogy állsz a munkával mostanában? – kérdezett rá egy hirtelen váltással Ákos.
– Nem túl jól – ismerte el Gergő.
– Akkor máris eggyel több okod van, hogy egy időre hazajöjj – jelentette ki Ákos. – Ugyanis szeretnélek megbízni egy szekrénysor összeállításával.
– Hát ezt meg hogy gondoltad?
Ebben a pillanatban – bár nem láthatták egymást – Almási Ákos épp ugyanúgy vakargatta a fejét Debrecenben, mint Almási Gergő a Mátraalján. Végül a báty volt az, aki előbb megszólalt:
– Rosszul emlékszem, hogy asztalos vagy? – kérdezte. – Akkor meg melyik szót nem értetted? A szekrénysort? Vagy az összeállítást? Megjegyzem, egyik esetben sem állítasz ki valami fényes bizonyítványt magadról.
– Ne humorizálj már, Ákos! Nem hinném, hogy ennek van most itt az ideje.
– Csak próbállak jobb kedvre deríteni. Ne legyél már ilyen gyászos hangulatban! Nincs semmi baj, legalábbis semmi olyan, amin ne tudnánk segíteni. Egyébként pedig teljesen komolyan mondtam a megbízást.
Most Gergő volt az, aki viccesre vette a figurát:
– Miért, hová lettek az asztalosok Debrecenből? Vagy nincs köztük egy se, aki még szóba állna veled? Mátraszederkényből kell elhívni az öcsédet, hogy készítsen neked egy szekrénysort? Aztán hogy képzelted? Felrakjuk a kocsira a műhelyemet is?
– Már megint ez a tengernyi kérdés – méltatlankodott Ákos. – Nem figyeltél. Nem azt mondtam, hogy készíteni kell azt a szekrénysort, hanem azt, hogy összeállítani. Ahhoz pedig elég néhány kéziszerszám is. A kedves nejem már megtervezte a konyhabútort, egy lapszabászatban a helyi asztalosok le is szabták a megfelelő darabokat, de nincs, aki összerakja. Ezért gondoltam rád.
– Na, idefigyelj! – kezdett bele Gergő, azaz csak kezdett volna, mert a bátyja rosszat sejtett, és idejekorán közbevágott:
– Inkább te figyelj ide, öcskös! Fel ne tedd nekem a szokásos lemezt, hogy a népszerű és gazdag pszichológus bizonyára segíteni akar a testvérén, azért találta ki ezt az egészet. Nagyon feldühítenél vele. Az egész ötlet eleve nem is az enyém volt, hanem a Magdié. Mármint a konyhabútor cseréje. Mint mondtam, ő tervezte meg az utolsó kis fiókig. Az ajánlatom pedig szigorúan üzleti. Idejössz, összerakod, én meg fizetek, mint a katonatiszt, de persze csak akkor, ha megfelelő minőségű munkát végzel. Ismerhetsz már, hogy nem vagyok szívbajos a mesterekkel. Téged is kipenderítelek, ha nem jól dolgozol, aztán mehetsz anyáékhoz aludni. Érted, amit mondok?
Gergő nagyon is értette. És mivel már égett a vágytól, hogy dolgozhasson végre, aztán a testvére családját is nagyon szerette volna látni, többé nem akadékoskodott. Így esett, hogy két nap múlva már ott állt Ákosék konyhájában, és bőszen méregette a különböző munkadarabokat.
– Nagyon pofás lesz, amikor készen lesz – ismerte el, majd a sógornője felé fordult: – Tényleg te tervezted? Egyes egyedül?
Magdi felnevetett:
– Mondd csak, mióta ismered te a bátyádat? Szerinted képes lenne megtervezni egy szekrénysort? Arról aztán nem is beszélve, hogy a konyha az én felségterületem, itt mindennek az én kezem alá kell esnie, nem a férjem keze alá.
– Ugye, érzékelitek, hogy én is itt vagyok, és mindent hallok? – incselkedett velük Ákos, aztán komolyra fordította a szót: – Inkább arról mesélj, mit mondott Anna, amikor közölted vele a tervedet.
– Azt, hogy pár hétre ideköltözöm? Nem fogadta túl jól, az már igaz – közölte Gergő.
– Mit értesz ez alatt?
– Először nem is értette, el sem akarta hinni. De hiába is akart volna, nem hozhatott fel semmilyen érvet ellene. Dolgozni ott kell, ahol a munka van, márpedig most itt van. És azt ő is tudja, hogy meg kell élni valahogy, ki kell fizetni a számlákat. Csak hát, ilyesmi még sosem történt velünk. Amióta ismerjük egymást, sosem váltunk el hosszabb időre.
– Egyetértek Ákossal, még az is lehet, hogy jót tesz nektek ez a pár nap külön töltött idő – vélekedett Magdi. – Egy jó kapcsolatnak ilyesmi nem jelenthet akadályt.
– Bizony, léteznek ennél különb próbatételek is – vette át a szót a férje. – Csak gondoljatok bele, hogy régebben például behívták a fiúkat sorkatonának. Másfél évre, egy évre kiszakadtak a családból, és csak ritkán járhattak haza. De lehetne egy rakás más példát is mondani. Kiküldetések, külföldi munka, és a sor még hosszan folytatható. Egy jó kapcsolatnak tényleg ki kell bírnia a távollétet is.
– Az egyik rokonom tengerész volt, egy kereskedelmi óceánjárón szolgált – újságolta Magdi. – Ha ő egyik reggel elindult dolgozni, akkor az minimum két–három hónapos távollétet jelentett. Mégis szép családi életet éltek, három gyereket neveltek fel a nejével.
– Aranyosak vagytok, de nem engem kell meggyőznötök – vetette közbe Gergő. – Anna volt az, aki megütközve fogadta a felvetésemet. Még azt is megkérdezte, hogy miért nem kérem kölcsön apáék kocsiját, és akkor mindennap hazamehetnék. Na persze, amikor elmagyaráztam neki, hogy a benzinpénz felemésztené az egész keresetemet, akkor visszakozott. Én pedig visszakérdeztem, hogy egyébként pedig minek is mennék minden este haza? Az üres házba? Hiszen ő úgyis a Dunántúlon fog magánnyomozni.
Ez utóbbi kifejezésről Ákosnak eszébe jutott valami:
– Tényleg, hogyan fogott hozzá ehhez a nyomozáshoz Anna? Mik a támpontok?
– Igazából nem is tudom – vonogatta a vállát Gergő. – Már annyira a földbe döngölt ez az egész téma, hogy ilyesmikről nem is kérdeztem őt. Gondolom, a szüleitől azért kapott néhány támpontot. Meg azt is hallottam fél füllel, hogy a közösségi oldalakon is közzétett valami felhívást, vagy ilyesmit.
Ez utóbbin Magdi nagyon meglepődött:
– Komolyan mondod? Közzétette ország–világ előtt, ami nem tartozik senki másra? Nem gondolta át, hogy a nevelőszülei mit fognak érezni, ha ezt visszahallják másoktól? Így megszégyeníteni őket! – csóválta a fejét hüledezve. – Úgy látszik, ennek a lánynak tényleg az agyára ment ez az egész átkozott ügy. Nem mintha eddig nem éreztem volna együtt veled, Gergő, de csak most kezdem igazán megérteni, hogy mit élhettél át az elmúlt időszakban.
– Először is, nem hinném, hogy a nevelőszüleinek bármi szégyellnivalójuk lenne – próbálta csitítani a hitvesét Ákos. – Másodszor pedig azt hiszem, ez az ügy már nem titok a falu népe előtt.
– Ez így igaz – erősítette meg az öccse. – Néhány napig egész Mátraszederkény ezen csámcsogott. De hát tudjátok, milyenek az emberek, hamar napirendre tértek fölötte, hiszen minden csoda három napig tart. Azóta már bőven akadt egész másféle pletykálni valójuk. Anna szülei pedig annyira megrémültek attól, hogy örökre elveszthetik a lányukat, hogy azokban a napokban szerintem bármilyen furcsa ötletre rábólintottak volna, csak álljon helyre a családi béke. Mit foglalkoztak ők azzal, hogy hol, milyen felhívást tesz közzé a lányuk? Egyébként is, úgy tudom, hogy Anna egy zárt csoportban osztotta meg a kérését, hogy aki ismerte anno a vér szerinti apját, vagy tud róla bármit, az jelentkezzen.
– Azt hittem, hogy ennél már konkrétabb adatok is rendelkezésére állnak, ha a fejébe vette, hogy a Dunántúlra utazik – vakargatta a fülét Ákos. – Az nem jutott eszébe, hogy magánnyomozót fogadjon?
Gergő elnevette magát:
– Na mi az, mostanában túl sok múlt századi krimit olvastál, bátyuskám?
– Csak nem gondolod, hogy manapság már nincsenek magánnyomozók? – kérdezett vissza Ákos. – Hát tudd meg, hogy nagyon is vannak. Olyannyira, hogy pár éve még én is felfogadtam egyet.
Gergő arcán a mosoly egészen hirtelen átadta magát a tátott szájú csodálkozásnak:
– Most ugratsz?
– Teljesen komolyan beszélek – bizonygatta Ákos. – És ha gondolod, még most is megvannak a régi kapcsolataim, bármikor beszélhetünk az egyik ilyen úriemberrel. Lehet, hogy sokkal hamarabb eredményt érne el a nyomozás terén, mint a te laikus feleséged.
