A bukott egyetemista láthatóan szeretett volna levonulni az ausztrál terepről, ám semmiképp nem akarta feladni magát a vitát, ezért áthidaló megoldásként gyorsan földrészt váltott, és aggodalmaskodva előterjesztette:
– No igen, de hát mégiscsak tragikusak ezek a különböző bozóttüzek meg erdőtüzek. Ott van például az Amazonas környéke. Hát az ottani esőerdő a bolygónk tüdeje! Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. És akkor lángol? Hová vezet ez, kérdem én?
– Vitatkoznék veled – szólt közbe Gergő, és nem tudta nem észrevenni, hogy eme két szó nyomán mintha balzsammal kenegették volna a derék Norbertet. De csak addig, amíg újabb két szó el nem hangzott: – Ez hülyeség.
A bukott egyetemista erre úgy meghökkent, hogy még a borospohár is megállt a kezében.
– Mire célzol? – kérdezte gyanakodva.
– Arra, hogy egyáltalán nem igaz, miszerint az Amazonas vidéke a föld tüdeje lenne – felelte Gergő.
– Ejha! Bátor kijelentés, szó se róla. Aztán mi is a végzettséged? – firtatta Norbert.
– Ez most hogy jön ide? – hökkent meg az Almási fiú, de rövid szünet után megadta a választ: – Asztalosként tevékenykedem ebben a szép kis faluban, immár hosszú évek óta.
Gergő válasza nem volt sem hivalkodó vagy büszkélkedő, sem visszafogott vagy szégyenkező. Elvégre mit is kellett volna szégyellnie a mesterségén?
– Vagy úgy. Szóval asztalos – ismételte meg a bukott egyetemista, és ez a szó olyan megvetéssel bújt elő a fogai közül, mintha csak azt mondta volna, hogy „analfabéta”.
Gergő nem vette fel a kesztyűt, még csak a vállát sem rándította meg a gúnyolódás nyomán. Sőt, kifejezetten élvezte, hogy beszélgetőpartnere gyanútlanul besétált a csapdájába:
– Mielőtt messzemenő következtetéseket vonnál le, és levezetnéd számomra, hogy egy asztalos tevékenysége és a klímaváltozás eseményei között semmiféle átfedés nincs, hadd tájékoztassalak róla, hogy amit mondtam, az egy idézet volt. Tehát nem az én kútfőmből pattant ki. Egy bizonyos Daniel Nepstad nevű tudóst idéztem. Arra reagált, miszerint az Amazonas vidéke a „föld tüdeje” lenne, annyi oxigén termelődik ott. Ezt szó szerint hülyeségnek titulálta Daniel Nepstad, a világ egyik vezető Amazonas–szakértője a Forbes magazinnak adott nyilatkozatában. Szerinte az ugyan igaz, hogy az Amazonas rengeteg oxigént termel, de ugyanennyi oxigént lélegez be, szóval ezt inkább oxigén–mosásnak kellene nevezni. Még azt is hozzátette ez a tudós, hogy az erdőtüzek száma 80 százalékkal volt magasabb tavaly, mint 2018–ban, de csak 7 százalékkal több a tízéves átlagnál.
Ezekben a percekben két személy hallgatta figyelmesen az Almási fiút, Norbert az asztal mellől, Anna pedig a pult mögül. Még véletlenül sem volt egyforma az arckifejezésük. Anna szája szinte tátva maradt a csodálkozástól, Norbert szája viszont az újabb borkóstolás okán nyílt meg, utána pedig megindította a végső rohamot:
– Ezek szerint okosabb akarsz lenni, mint a bolygónk legkiválóbb emberei? – kérdezte felindulva. – A francia köztársasági elnöktől kezdve, színészeken át, a világ legjobb futballistája is aggodalmának adott hangot, és mindannyian képeket raktak ki a közösségi oldalra!
Gergő immár elnéző mosollyal tekintett beszélgetőpartnerére:
– Mint utóbb kiderült, a Cristiano Ronaldo által posztolt fotó Dél–Brazíliában készült, távol az Amazonas vidékétől. A Leonardo DiCaprio és Emmanuel Macron által közzétett fénykép meg legalább húsz éves. Más hírességek pedig svédországi, indianai és montanai képeket osztottak meg. Mindannyian áldozatul estek ennek a tömeghisztériának – jelentette ki Gergő, és most ő emelkedett fel az asztaltól, hogy a pulthoz menjen rendelni, mert elfogyott a gyümölcsleve.
A pultnál a felesége csodálkozva vonta kérdőre:
– Hát ezt meg mire véljem? Te készültél?
– Ezt meg hogy érted? – kérdezett vissza Gergő. – Szerinted én csak egy buta asztalos vagyok, aki nem tájékozódhat a klímaváltozás kérdésében?
– Tudod jól, hogy nem így értettem – felelte Anna. – Csak hát, számomra furcsa ez az egész. Elém jössz, majd kiderül, hogy várnod kell, és ezek után pont Norberttel elegyedsz beszédbe…
– Miért találod ezt furcsának? – kérdezte Gergő. – Nem először történik meg, hogy beszélgetünk a sráccal, emlékezhetsz rá, hogy pár héttel ezelőtt már volt egy hasonló eszmecserém vele.
– Igen, emlékszem, és érdekes módon akkor is pont a klímaváltozásról…
– Lehet vele másról is beszélgetni? Ezt nem is tudtam – vigyorgott Gergő. – Nekem nagyon úgy tűnik, hogy számára más téma nem is nagyon létezik. Arra pedig hadd mutassak rá, hogy nem én szoktam beszélgetést kezdeményezni vele, most is ő szólított meg engem.
Anna nem osztotta férje jókedvét:
– Tudod jól, hogy miről beszélek – nézett mélyen a szemébe. – Ha megjátszod magad, akkor sosem fogunk ötről a hatra jutni.
A házastársi diskurzus egyelőre nem folytatódhatott, mert ekkor kilépett a raktárhelyiségből Anna édesapja, kérdezett valamit a sörkészlettel kapcsolatban, majd megkérte a lányát, hogy számoljanak együtt. Gergő tehát megvárta a standolás végét, aztán hazavitte a feleségét, ahol végre zavartalan körülmények között folytathatták a beszélgetést.
– Nem értem, miért gondolod úgy, hogy megjátszom magam – jelentette ki Gergő. – Szerintem semmiféle rendkívüli dolog nem történt. Eléd mentem a munkahelyedre, tudomásul vettem, hogy várnom kell a standolás miatt, közben Norbert megszólított, beszédbe elegyedtünk. Teljesen hétköznapi történet, ami ráadásul nem most játszódott le először, máskor is volt már rá példa.
– Engem csak az lepett meg, hogy milyen felkészült voltál bizonyos kérdésekben – szögezte le Anna.
– Újra csak azt tudom mondani, kissé bántó, amit mondasz, és nagyon meglep, hogy ezt mintha nem is értenéd – panaszolta Gergő. – Mi furcsát találsz abban, hogy utánanéztem bizonyos témáknak? Épp eléggé bánom, hogy eddig nem voltam igazán tájékozott ezekben a kérdésekben.
– Érdekes módon pont olyan kérdésekben, amelyekről Norbert szokott beszélni.
– Számodra ebben a történetben miért ilyen sarkalatos pont, hogy Norbert miről szokott beszélgetni? Azt hittem, hogy most kettőnkről van szó. Emlékeztetnélek rá, hogy az utóbbi hetekben te hoztad szóba a klímakatasztrófa témakörét, ráadásul majdhogynem napi szinten. Talán baj, hogy engem érdekel az a dolog, ami a feleségemet láthatóan igencsak nyugtalanítja? Vagy nem tartasz elég értelmesnek ahhoz, hogy ilyen kérdésekben képezzem magamat?
– Azt hiszem, te most megpróbálod áldozati pozícióba beállítani magadat – mondta Anna, mire a férje elmosolyodott:
– Érdekes meglátás – jegyezte meg. – Mindenesetre a kérdésemre nem kaptam választ.
– Mi is volt a kérdés?
– Összefoglalom: talán két hónappal ezelőtt történt, hogy kijelentetted, nem szeretnél gyereket. Indoklásul a közelgő klímakatasztrófát és hasonló témákat hoztál fel. Na már most, az elmúlt két hónap során számtalanszor beszélgettem veled erről. A derék Norberttel pedig kétszer. Most mégis úgy tűnik, hogy te ennek a két beszélgetésnek sokkal nagyobb jelenőséget tulajdonítasz, mint annak, hogy én megpróbálom megérteni a feleségem gondolkodásmódját, félelmeit, aggodalmait. Egyszerűen nem értem, hogy mire véljem ezt a hangsúlyeltolódást.
– Azt hiszem, itt egyáltalán nem arról van szó, hogy ostobának néznélek téged, hanem pont fordítva. Azt próbálod velem elhitetni, hogy a világon semmi jelentősége annak, hogy ma este elém jöttél a kocsmába, és ha már ott voltál, akkor megpróbáltad alaposan a földbe döngölni az egyetemista fiút, és úgy beállítani a dolgokat, mintha amit ő mond, az az első szótól az utolsóig merő sületlenség lenne. És közben úgy teszel, mintha mindez teljesen véletlenül történt volna, amiben neked semmiféle szereped nincsen. Tudod, nemcsak te nem szereted, ha ostobának néznek, hanem én sem.
