Amikor hazaérkezett, doktor Almási nem érzékelte, hogy a feleségének bármiféle baja lenne, így aztán teljesen gyanútlanul válaszolt a kérdéseire.
– Fárasztó napod volt szívem? – érdeklődött Magdi.
– Az nem kifejezés – felelte a családfő.
– Meg jó hosszúra is sikerült. Már másodjára melegítem a vacsorát.
– Köszönöm a türelmedet – próbálta enyhíteni a megjegyzés élét Ákos, de a következő kérdés nyomán már kezdett gyanakodni, hogy valami lehet a levegőben.
– Kikkel múlatod mostanában az idődet, hogy mindig ilyen későn érsz haza? – firtatta Magdi.
– Már úgy érted, a pácienseimen kívül? – kérdezett vissza Ákos, aztán elmesélte a telefonhívást, amely során az ügyvéd barátja a főtérre hívta, mert azt hitte, hogy egy régi ismerőst látott felbukkanni a városban.
– Úgy. Szóval nálatok régi ismerősnek szokás nevezni a régi szerelmeket. – Magdi hangja immár minden kétséget kizáróan elárulta, hogy az este csöppet sem lesz nyugodt hangulatú.
– Ha tudod, hogy mi történt, akkor miért futjuk le ezeket a fölösleges köröket? – kérdezte Ákos. – Miért vizsgáztatsz?
– Csak kíváncsi voltam, hogy mit válaszolsz. És igen csalódott vagyok, amiért simán belehazudtál az arcomba.
Ákos úgy érezte, a vacsora megmelegítésére harmadjára is sor fog kerülni ezen az estén, mert sejtette, hogy ez a beszélgetés nem lesz elég rövid, hogy az étel megőrizze a hőmérsékletét.
– Tibor rám csörgött, mert azt hitte, Hajdú Évát látja a főtéren – magyarázta. – Ő egy régi ismerősöm. Melyik szó volt hazugság szerinted?
– Az ember nem mondja azt a régi szerelmére, hogy „ismerős” – vélekedett Magdi, és ahogy eme utóbbi szót kiejtette, az maga volt a vád.
– De hát, mint kiderült, nem is Hajdú Éva volt az az illető! És különben is, én a „szerelmem” kifejezést csakis veled kapcsolatban szoktam alkalmazni.
– Jelen helyzetben csöppet sem segít rajtad ez az ostoba hízelkedés.
– Úgy. Szóval nálatok hízelkedésnek nevezik, ha valaki a szerelmének nevezi a szerelmét – vágott vissza Ákos.
– Fölösleges kiforgatni a szavaimat. Azért teszed, hogy eltereld a szót a tényről: hazudtál nekem – ismételte meg a vádat Magdi. – Mi okod volt letagadni előttem a történteket, ha nincs semmi titkolnivalód?
Doktor Almási most már kezdett felfortyanni:
– Visszautasítom a szavaidat. Nem hazudtam, nem tagadtam le semmit, és nincs semmi rejtegetnivalóm előtted.
– Csakugyan? És ezt ilyen magabiztosan ki mered jelenteni?
– Már miért ne merném? Ez az igazság – erősítette meg Ákos, és közben mélyen a felesége szemébe nézett.
Hamarosan kiderült, hogy Magdi még nem lőtte el az összes puskaporát:
– Rendben van, Évát nem akarod a régi szerelmednek nevezni. És mi a helyzet azzal a másikkal?
– Miféle másikkal?
– Hát azzal a Maricával…
Ákos döbbenten nézett a feleségére:
– Hogy jön ide ez a Marica? Egyáltalán: milyen alapon akarod mindenáron összekapcsolni ezt a két ügyet?
– Ja, hogy ezek ügyek? Bocsáss meg, ezt nem tudtam – jegyezte meg pikírten Magdi.
– Ha ebben a hangnemben fogunk továbbra is vitatkozni, akkor semmire sem jutunk.
– Biztosan igazad van, hiszen te vagy a szakember. Majd megpróbálom moderálni magamat – ígérte Magdi olyan arccal, hogy arról lesütött, a fiatalasszony sok mindent tervezett a közeljövőre nézve, de önmaga moderálása nem szerepelt a programban.
– Mondd, te tényleg nem érzed a különbséget? – kérdezte Ákos. – Hajdú Éva valaha a menyasszonyom volt, már az esküvő napját is kitűztük. Ezt te épp olyan jól tudod, mint én. Hogy jön ide ez a Marica–féle történet? Mi az összekötő kapocs?
– A szerelem.
Ákos a száját is eltátotta eme válasz nyomán, és csak nagy sokára tudott megszólalni:
– Ezt fejtsd ki bővebben, szívem, mert momentán egyáltalán nem tudlak követni.
– Mi olyan bonyolult? Valaha Évi a szerelmed volt. Most meg ez a Marica van beléd bolondulva. Más szóval fogalmazva: szerelmes beléd.
– Ezt te honnan tudod?
– Csiripelték a madarak.
– Ne haragudj, de nem vagyok most vevő az ornitológiai ihletésű megfigyeléseidre.
– Nem mindegy neked, hogy honnan tudom? A lényegre válaszolj már, ne azt firtasd, hogy mit honnan tudok!
Ákos most már nem volt ura az indulatainak. Szerencsére ez nem abban nyilvánult meg, hogy vadul kiabálni kezdett, épp ellenkezőleg. Rezignáltan hátradőlt a fotelben, és csöndesen, de metsző éllel jegyezte meg:
– Szívem, én készséggel reagálnék a lényegre, és kibontanám előtted a lényegnek, mint olyannak minden lehetséges vonatkozását, ehhez mindössze arra lenne szükség, hogy eláruld nekem végre: mi a lényeg?
– Hát jó – tárta szét a karját Magdi. – Nagyon egyszerű kérdést teszek föl neked, és elvárom, hogy őszinte és egyenes választ adj: mi van köztetek ezzel a Maricával?
Ákos halványan elmosolyodott:
– Semmi.
– Vagy úgy – bólintott a felesége, de mielőtt újra megszólalhatott volna, Ákos gyorsan megerősítette:
– A világon semmi nincs közöttünk, de ha már azt ígértem, hogy kibontom az összes lehetséges vonatkozásokat, akkor figyelj jól, mert most először és utoljára megteszem, aztán soha többé nem akarok hallani erről a dologról. Nos, Marica az osztálytársa volt a legjobb barátomnak, Tibornak. Hosszú éveken keresztül nem találkoztak, ám most, amikor szóba került az a bizonyos riport, akkor újra egymás mellé sodorta őket az élet. Tibor ennek nagyon örült, mert már annak idején, a gimnáziumban sem volt számára közömbös a lány, most pedig elemi erővel ragadták magukkal az érzelmei, és halálosan beleszeretett ebbe az újságírónőbe. Jómagam megpróbáltam egyengetni az útjukat, de ezt a szándékomat csakhamar fel kellett adnom. Marica bejelentkezett hozzám konzultációra, és mindjárt az első percekben nekem szögezte a tényt, és bevallotta, hogy belém szeretett. Mindezt nem azzal a szándékkal tette, hogy elcsábítson. Mint pszichológushoz fordult hozzám, és segítséget kért, hogy ezt az érzést mihamarabb elfojthassa magában, elvégre tudta, hogy boldog családi életet élek, gyönyörű feleségem és két gyermekem van, akiket mindenkinél jobban szeretek. A történet ezen pontján egyértelművé tettem előtte, hogy ezek után a páciensem soha nem lehet, és őszintén meglepett, hogy ennek okait még külön el is kellett magyaráznom számára, elvégre egy értelmes, diplomás, intelligens nőről beszélünk. Mind ez idáig azt hittem, hogy sikerült vele megértetnem magamat, és álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a nő a visszautasítás okán bosszút akar rajtam állni. Mert hiszen tőle származnak az információid, nem igaz? – fejezte be az elbeszélést doktor Almási, és kérdőn nézett a feleségére.
Magdi hirtelen zavarba jött a kérdés nyomán, és habogni kezdett:
– Már megint a lényegtelen dolgokon lovagolsz. Nem mindegy, hogy ki mondta el? – Azzal felpattant, és el akart inalni Ákos mellett, de hősünk megragadta a felesége kezét, és visszatartotta:
– Az előbb azt mondtad nekem, hogy hazudtam, mert nem mondtam el neked valamit. Most akkor mire véljem a te hallgatásodat? Ez nem hazugság?
Magdi nem bírt a férje szemébe nézni. Idegesen elrántotta a kezét, aztán besietett a hálószobába, és aznap este már nem szólt Ákoshoz.
