Hogy mitől rendhagyó egy szilveszteri interjú? Elsősorban például attól, hogy saját magamat kérdezem. De mielőtt elítélnél engem ezért, drága olvasóm, vagy nárcisztikus pszichopatának könyvelnél el, gondold már végig, hogy ki a bánatot lehetett volna felkérni ilyesmire szilveszterkor? Na ugye. Különben is, nem más ez, mint egy év végi összegző írás, csak minden bekezdés elé betoldottam egy kérdést, amit én teszek fel nekem. Kár lenne túl komolyan venni. Kezdjünk is bele!
[Én:] Mikor jöttél rá, hogy hülye vagy?
[Megint én:] Legutóbb ma délben.
[Én:] Általános értelemben gondoltam, de üsse kő, halljunk többet erről a friss felfedezésről. Mi történt ma délben?
[Megint én:] Visszaolvastam a legutóbbi Osmosis-fejezetet, és szégyenkezve ébredtem rá, hogy elírtam benne egy évszámot. Ráadásul egy nagyon könnyű évszámot. Ugyanis pont azért választottam ki annak idején a 2202-t az eltévedt űrexpedíció Evilágba való megérkezésének dátumaként, mert azt gondoltam, ha három egyforma számjegy van benne, akkor talán képes leszek megjegyezni. Tévedtem. A legutóbbi fejezetben 2201-et írtam. Ultragáz.
[Én:] Sokszor ostorozod magad hasonló okok miatt, amikor felfedezel az Osmosisban valamilyen hibát?
[Megint én:] Igen, de hála az égnek egyelőre még csak szóban. Majd akkor kezdek el aggódni, ha azon kapom magam, hogy valami erotikus webshopból éppen megrendelek egy korbácsot. Az meg pláne szerencse, hogy ezek a hibák nem túl gyakoriak, ráadásul kicsit sem befolyásolják a történet megértését. Szóismétlések, elütések, ilyesmik.
[Én:] Ha már az ostorozásnál tartunk, egyes olvasók szerint mintha több lenne mostanság az erőszak a történetben, főképp Nihuc vezérezredes jóvoltából.
[Megint én:] Szegény egyes olvasók! Ha már most sokallják, akkor nem tudom, mi lesz velük később. De mielőtt nagyon megijednének, hadd szögezzem le: sohasem fogok arra vetemedni, hogy például egy kivégzést a maga naturális mivoltában, részletesen leírjak. Viszont hadd utaljak arra is, hogy ez itt az ókor, vagy legfeljebb a korai középkor, és hát efféle közegben nem a közügyektől való eltiltással szokás megtorolni a súlyos bűncselekményeket. Viszont azt is megígérhetem, hogy nem ez a vonulat fogja az Osmosis fő csapásirányát jelenteni.
[Én:] Ha már így a védelmedbe vetted Nihuc vezérezredest, hadd kérdezzek rá: van-e kedvenc szereplőd? Például Nihuc az-e?
[Megint én:] Mivel mindannyian az én „gyerekeim”, egyformán kedvelem őket. Mindig akad olyan szituáció vagy párbeszéd, amikor kifejezetten jó velük foglalkozni. Hol az egyikkel, hol a másikkal. De ez nagyon változó és hangulatfüggő. Például van olyan, hogy kifejezetten szórakoztató feladatnak találok egy olyan csevejt leírni, amelyikben Gunnerud herceg is szerepel. És ha nagyon élvezem, akkor néha még vissza is kell fognom magam, hogy a párbeszéd ne legyen öt méter hosszú, mármint görgetés szempontjából. Máskor meg kifejezetten idegesít, hogy mennyire ütődött a madárfejű trónörökös, de hát túl kell esni a kötelező feladaton, hogy továbbgördülhessen a történet.
[Én:] Általában milyen jellegű fejezeteket a legnehezebb megírnod?
[Megint én:] Az erotikus jellegűeket. Na nem mintha sok lenne belőle az Osmosisban, de azt a néhányat is kínszenvedés volt megírnom. Nem is fogom az ilyesmit erőltetni a jövőben. Csak akkor fogom elszánni magam erre, ha a dramaturgia szempontjából, vagy egyéb nyomós ok miatt nem lehet majd kihagyni.
[Én:] Ennyire prűd vagy?
[Megint én:] Nem tartom prűdnek magam, de számomra az ilyesmi túlságosan személyes dolog. Írtam én már sokkal vadabb szövegeket is, mint amilyenek az Osmosisban szerepelnek, de azokat a kedvesemnek írtam, nem MINDENKINEK!
[Én:] És melyik a másik véglet? Melyek azok a témák, amiket akár kisujjból is kirázol?
[Megint én:] Kisujjból kirázni komplett fejezeteket szerintem csak a zsenik tudnak, én pedig nem vagyok az. Nekem minden egyes folytatásért, így vagy úgy, de meg kell küzdenem. Az viszont természetes, hogy vannak olyan fejezetek, amelyek sokkal könnyebben mennek. Ha az embernek lényegében már a fejében van az egész sztori, akkor könnyedén siklanak az ujjai a billentyűzeten. Csakhogy itt is akad nehézség, amivel meg kell küzdeni. Nálam például az, hogy kétujjas gépelő vagyok, nem pedig gyors- és gépíró. És kifejezetten idegesít, hogy már a hattal későbbi bekezdést írnám, mert az is a fejemben zakatol, de az odáig vezető mondatokat is le kell gépelni valahogy.
[Én:] Ez tényleg nehéz lehet, majdnem annyira, mint mondjuk az uránbányászok élete. Mindjárt megsajnállak.
[Megint én:] Ne gúnyolódj, jóbarát, mert visszavonom az egész interjút…
[Én:] Oh, bocsánat! Inkább kérdezek gyorsan valami nyalisat, jó? Pár órája megdicsért az egyik írótársad a kitartásodért. Jólesett ez neked? Te is kitartónak gondolod magad?
[Megint én:] Persze, hogy jólesett, és ezúton is köszönöm neki. Ettől függetlenül nem gondolom magam kitartónak. Egyszerűen arról van szó, hogy nincs más lehetőségem, mint menni és menni tovább, bármi is lesz, ugyanis nálam az írás nem egy választható opció, mivel semmi máshoz nem értek.
[Én:] Ezt úgy kell érteni, hogy ha mondjuk az Osmosist már nem olvasná senki, te akkor is írnád?
[Megint én:] Majdnem. Valamilyen formában akkor is írnám, ha egyáltalán senki sem olvasná, mivel túlságosan a szívemhez nőtt a történet az elmúlt két és fél évben, és túlságosan izgatnak azok a bizonyos mérföldkövek, amelyek kezdettől fogva itt lebegnek a szemem előtt. De ha senki sem olvasná, akkor nyilván nem írnék 2-3 naponta egy új fejezetet. Lehet, hogy fél év, vagy még több is eltelne két folytatás között. Ám mellette belefognék valami újba, vagy felvennék egy régen elejtett fonalat, ha abban a témában nagyobb lehetőséget látnék.
[Én:] Melyek ezek a bizonyos mérföldkövek, amiket említettél? Lehet róluk tudni valamit?
[Megint én:] Nem sok mindent, mert bár nagyon kevés olyan hiba van, amit még sosem követtem el életemben, de mindenképpen ezek közé tartozik, hogy a saját regényeimet nem szokásom spoilerezni az olvasóközönség előtt. Annyit azonban elárulhatok, hogy a későbbiekben elő fog fordulni olyasmi, hogy két Osmosis-kötet között eltelik majd akár öt-hat év is…
[Én:] Hogy tessék??? Anyánk, borogass!
[Megint én:] Jaj, nem úgy értem, te félhülye! Nem a megjelenésük között, hanem a történetben fog eltelni 5-6 év! Kapisgálod már? Tehát ha mondjuk a kormányzó fia az egyik kötet végén megszületik, akkor a másik kötet elején már ötéves lesz, és így veszük fel újra a fonalat. Érted?
[Én:] Értem, értem, csak úgy megijedtem, hogy most szívesen bedobnék valamit erre a nagy izgalomra…
[Megint én:] Nincs itthon semmi pia, pontosan tudod, mivel te is itt laksz. Ha mégis bedobnál valamit, akkor legyen az egy adag szennyes, és célozd meg vele a mosógépet.
[Én:] Szerintem inkább térjünk vissza az Osmosis világába. Mire számíthatnak az olvasók a közeljövőben?
[Megint én:] A jelenleg futó hetedik kötet kicsit be fog sűrűsödni, hogy úgy mondjam. Felpörögnek majd az események, és a kedves olvasók több kérdésre is választ kapnak, amelyek akár már kezdettől fogva birizgálhatják a fantáziájukat. Viszont bizonyos új események kapcsán új rejtélyek is keletkeznek. De hát ez az Osmosis lényege, ez volna egy végtelen történet lényege, elvégre a titkok és magyarázatok különleges láncolata sohasem szakadhat meg, mert akkor unalomba fullad az egész sztori.
[Én:] Végezetül: mit üzennél az olvasóidnak?
[Megint én:] Elsősorban szeretném megköszönni nekik, hogy ebben az évben is kitartott az érdeklődésük az Osmosis mellett. Megígérhetem, hogy az új esztendőben is minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy kellőképpen szórakoztassa őket a történetem. Külön köszönet illeti a támogatóimat, akik mindannyian hozzátették a magukét ahhoz, hogy az osmosis.hu honlap és ez az egész projekt továbbra is működhessen.
[Én:] És mi lenne az, amit a jövő évre vonatkozóan kérnél tőlük?
[Megint én:] Nagy tisztelettel és szeretettel arra kérem őket, hogy gondoljanak át és értsenek meg valamit. Egy ilyen irodalmi vállalkozás, mint az Osmosis, amely ingyen biztosít olvasnivalót a látogatóknak, csakis akkor maradhat fenn, ha az olvasók is hozzáteszik a magukét a projekt sikeréhez. Már egy-egy megosztás is sokat jelenthet. Szeretném, ha az olvasóim nem lennének kishitűek, és nem becsülnék le a saját szerepüket. Ha valaki csak egyetlen barátjának, egyetlen olvasni szerető ismerősének meséli el, hogy létezik ez a honlap, létezik ez a projekt, akkor máris hozzátette a magáét ahhoz, hogy az Osmosis még sokáig folytatódhasson. Ehhez kívánok mindannyiuknak boldog, békés, betűkben és sikerekben gazdag új esztendőt!
