A Golub 2 iszonyatos sebességgel száguldott Aldea fővárosa felé. Dariosznak persze semmiféle kifogása nem volt ez ellen, türelmetlenül és szívdobogva várta, mikor láthatja újra Sztavrilát, és mikor teheti fel neki végre azokat a kérdéseket, amelyek már jó ideje kínozták.
Egyvalami azonban ezeken túl is foglalkoztatta. Miért van Raudona ebben a furcsa öltözékben?
Na jó, Darien Close már a Föld nevű bolygón sem követte a női divatot, Dariosz kormányzó Osmosisban pedig pláne nem tudta megfejteni a hölgyek öltözködésének titkos mozgatórugóit, de azért az a viselet, amelyet a pilótaülésben feszítő metamorf húzott magára, minden volt, csak nem egyszerű.
Aldea partvidékéhez közelítve a Golub sebessége jelentősen lecsökkent, ezzel együtt pedig az öltözködés kérdése is megoldást nyert, Raudona ugyanis így szólt:
– Előre jelzem, hogy mindjárt különös dolog fog történni. Rád bízom, hogy végig akarod-e nézni a folyamatot, vagy néhány másodpercre elfordítod a fejed, és kibámulsz az ablakon, amíg másik alakot öltök.
– Hogy tessék? – hunyorgott Dariosz.
– Pár éve alkalmam nyílt egy aldeai palotaőr géntérképét és minden fontos adatát elmenteni – magyarázta Raudona. – Hogy mi volt az akkori küldetésem tárgya, azt nem részletezném, legyen elég annyi, hogy egy percen belül fel fogom venni az illető alakját. Talán azt sem kell hangsúlyoznom, hogy az ominózus személy egy férfi. Eldöntheted, hogy végig akarod-e nézni az átváltozásomat, vagy egy percre jobbra fordulsz, és csak bámulsz kifelé az ablakon, amíg megtörténik.
– Ki nem hagynám – felelte a kormányzó. – Jöjjön, aminek jönnie kell!
Ami ezután történt, az valóban döbbenetes volt. Mármint egy olyan ausztrál rendőr számára, aki 2030-ban került át a Föld nevű bolygóról Evilágba.
Az átváltozás első jele az volt, hogy Raudona vörös és hullámos fürtjei elkezdtek visszahúzódni a fejébe. De nem tűntek el végleg a fejbőre alatt, hanem végül rövid, egyenes és fekete színű hajzattá nemesülve igencsak férfias frizurává alakultak.
Ezután következett az arc módosulása. Először mintha valamiféle koordinálatlan hullámzás futott volna végig a metamorf ábrázatán, de ez csak egy-két másodpercig tartott, utána szépen felépült egy markáns férfiarc.
A test átváltozása pedig a ruházat alatt ment végbe, és most már Dariosz is értette, hogy mire szolgált ez a különös viselet. Aki immár a Golub pilótaülésében feszített, az egy aldeai palotaőr volt.
– Na, hogy tetszett? – érdeklődött Raudona.
Darioszból kitört a nevetés:
– Ne haragudj, de számomra ez volt a nap legviccesebb mondata! – hahotázott a térdét csapkodva. – A hangmintáját nem sikerült megszerezni a fickónak?
A pilótába oltott palotaőr megvonta a vállát:
– Csak igyekeztem elviselhetővé tenni az átváltozást, de örülök, hogy végre mosolyt tudtam csalni a bús ábrázatodra – közölte, ám olyan formában tette mindezt, hogy a mondat elején még egy fiatal hajadon hangján beszélt, a végén pedig már egy igazán szigorú palotaőr tónusa visszhangzott a pilótafülkében.
Lassan odaértek a királyi palota fölé. Természetesen digitális kamuflázzsal. Raudona pedig jelezte, hogy ki fogja nyitni a jobb oldali ajtót, és az acélkötél is meg fog jelenni, de ez Darioszt egyelőre ne indítsa semmiféle cselekedetre.
– Én megyek elöl – szögezte le. – Amikor már olyan kicsinek látod a fejemet, mint egy kosárlabda, akkor követhetsz. Semmi extra, ugyanazt kell csinálnod, mint délben Osmosis déli partján. Ott nagyon jól teljesítettél, elsőrangú főpróba volt. Nesze, itt a kesztyű – dobta oda a kormányzónak a védőeszközt.
Dariosz egy perc múlva már a Golub ajtajában ülve, a fejét majdnem a térdei közé hajtva nézett lefelé, hogy a holdfényben leereszkedő Raudonáról megállapíthassa, mikor lesz végre akkora a feje, mint egy kosárlabda. Felhúzta a védőkesztyűt, aztán megragadta az acélkötelet, és leereszkedett rajta.
A következő percben már ott állt egy pompás teraszon, mégpedig egy olyan aldeai palotaőr mellett, akiről csakis ő tudta, hogy a becsületes neve Raudona.
– Menj csak be, a terasz ajtaja nyitva, ott pihen most a Sztavrilád, ráadásul egyedül – biztatta az immár fekete hajú férfi. – Ha bármi gond lesz, kimentelek. De azért arra kérlek, nagy és hangos felfordulást ne csinálj.
A kormányzónak eleve nem volt célja hangos felfordulást csinálni, ő a csöndes, de őszinte kérdések és még inkább az őszinte válaszok híve volt, ezért hát macskaléptekkel közelítette meg a teraszajtót, aztán határozottan belépett a helyiségbe.
Az időzítés elsőrangúnak bizonyult. Sztavrila éppen kilépett egy oldalsó helyiség ajtaján, és gyanútlanul haladt a teraszhoz tartozó szoba közepén fekvő pamlag felé. Anyaszült meztelen volt, a haja csuromvizes, a testén gyertyafényben gyöngyöző patakocskák folytak alá. És valami szemkápráztatóan gyönyörű volt.
Darioszt teljesen letaglózta a látvány. Csak állt ott, a teraszajtóban, és hirtelen minden kedves emlék, boldogító és szívfacsaró történés, feledhetetlen élmény a hatalmába kerítette. Megszólalni sem tudott.
Sztavrila egészen a helyiség közepéig haladt abban a nyugalmas tudatban, hogy jelenleg teljesen egyedül tartózkodik a lakosztályban, ám ekkor megpillantotta Osmosis kormányzóját. Azonnal megmerevedett. Még az is átsuhant a fején, hogy az ágyékát és a melleit mielőbb takarnia illene, de a karjai nem engedelmeskedtek ennek az elképzelésnek. Ugyan már! Minek? Hiszen Dariosz jól ismeri a teste minden porcikáját.
Nem sikoltott fel, de a féltés már az első mondatából kisugárzott:
– Ugye, azt tudod, hogy ha téged felfedeznek itt, akkor halál fia vagy?
– Meghat az aggódásod, de jó a testőröm – közölte lazán Dariosz, aztán besétált a helyiség közepéig, és úgy ült le a pamlagra, hogy a görög nő Vénusz-dombja az arca magasságából kaphatta a vágyakozó pillantásokat.
Ha a kormányzó azt hitte, ez az állapot sokáig lesz fenntartható, akkor nagyot tévedett. Sztavrila sebesen maga elé kapta a pamlag karfáján nyugvó vékony ágytakarót, és körbetekerte vele a testét.
– Így is gyönyörű vagy – vigyorgott kajánul Dariosz, aztán viszont elkomorult az arca, és nagyot sóhajtva így szólt: – Hajlandó lennél néhány kérdésemre válaszolni?
