Dariosz kormányzó két legfőbb bizalmi emberével elvonult a kisterembe, hogy hatszemközt tárgyalják meg a Nerid királynak adandó választ. Alig csukódott be mögöttük az ajtó, máris parázs vita volt kialakulóban.
– Uram, én a helyedben támogatnám a kérelmet – mondta halkan és szerényen Trin, az öreg titkár.
– Én viszont amondó vagyok, hogy eszedbe ne jusson ilyesmi, uram! – jelentette ki sokkal harsányabban és határozottabban Tardillisz hadügyi országnagy.
– Remek – dőlt le látszólag kedvetlenül egy szófára Dariosz. – Már látom, hogy ez is nagyon könnyű döntés lesz. Próbálom visszaidézni, mikor történt utoljára olyasmi, hogy ti bármiben is egyetértettetek volna, csak nem nagyon sikerül.
A lábát hanyagul feltette egy zsámolyra, és teátrálisan intett a két bizalmasának:
– Tessék, fejtsétek ki érveiteket, de röviden és tömören, ha kérhetem!
– Ha megengeded, emlékeztetnélek rá, uram, hogy Osmosis hosszú évek óta nem viselt hadat senki ellen – ragadta magához a szót az öreg titkár. – Hogy úgy mondjam, a hadseregünk meglehetősen elkényelmesedett. Ráadásul amióta határozott kérésem ellenére korlátoztad az arénák harci játékait, jószerivel semmilyen lehetőségük nem maradt legkiválóbb vitézeinknek, hogy megcsillogtassák katonai erényeiket. Ebben a helyzetben kife…
– Nem hiszem, hogy most van itt az ideje a szokásos korholásaidnak – vágott közbe Dariosz.
– Azt kérted, uram, hogy fejtsük ki érveinket röviden és tömören – emlékeztette a kormányzót Trin. – Nem gondolom, hogy finomkodást vársz el tőlünk… Szóval, ebben a helyzetben kifejezetten jót tenne védelmi képességeinknek, ha ezer kipróbált harcos csatlakozna a hadseregünk állományához.
– Ezer kipróbált harcos? – kacagott fel gúnyosan Tardillisz. – Talán nem figyeltél oda a király szavaira. Ez egy éhhalál szélén tántorgó, lesoványodott söpredék, akiket még a kalóznépség is képes volt kiverni az ősi szigetéről.
– Feltáplálásuk nem venne igénybe sok időt – vélekedett az öreg titkár. – Utána viszont elit légiója lehetne seregünknek, amelyet bármikor sikerrel vethetnénk be bármilyen harcban.
– Na és a járulékos tömeg? – kérdezte a hadügyi országnagy. – Csaknem ezer nő és gyermek, csupa éhes száj.
– Osmosis gazdagságának meg sem kottyan ennyi éhes száj betömése – mutatott rá Trin. – Arról nem is beszélve, hogy Neridea lakossága mindig is dolgos és szorgos népség hírében állt. Bizonyára nyernénk velük számos mesterembert, földművelőt és pásztort, akik idővel gyarapítanák Osmosis sokszínűségét és gazdagságát.
– De egyúttal büszkék és szabadok is, nem fogadják el a rabszolgaságot.
– Büszkék? Ezt komolyan mondod, Tardillisz? Jelenleg éppen tizenhárom hajón nyomorognak a kikötőnkben, és bebocsáttatásért könyörögnek.
– Rendben, játsszunk el a gondolattal, hogy befogadjuk őket – emelte fel a kezét megadóan az országnagy. – És mi lesz azután? Merthogy ennek hamar híre megy, efelől kétsége ne legyen senkinek. Mi lesz, ha a Szigetvilág összes nyomorult haszonlesője, szerencselovagja és hitvány csőcseléke megindul a kikötőnk felé, és éhesen jajveszékelve befogadást kér? Hány menekültet vagyunk képesek gond nélkül letelepíteni?
Dariosz halvány mosollyal figyelte két főembere vitatkozását. Be kellett vallania magának, hogy igencsak kedveli az öreg titkárt és a kissé korpulens testalkatú, kopasz országnagyot. Sokszor megszabadították már a töprengés fárasztó feladatától, pusztán azzal, hogy felsorolták előtte az összes létező érvet pró és kontra, így neki már csupán a döntés meghozatalával kellett bajlódnia. Mint ezúttal is.
Felemelkedett a szófáról, és egyetlen határozott mondattal véget vetett a vitának:
– Köszönöm a segítségeteket, a döntést meghoztam.
Azzal meg sem várva a két bizalmasa reakcióját, feltépte az ajtót, visszahaladt a nagyterembe, és az asztalfőnél megállva csendre intette a muzsikusokat. Neridea királya is felemelkedett a helyéről, a terem közepére haladt, majd méltóságteljesen kihúzva magát, a kormányzó szemébe nézve várta a döntés kihirdetését.
– Nerid király, ezen a néven a huszadik, halld meg döntésemet! – dörgött Dariosz hangja, teljesen betöltve a csöndbe borult termet. – Testvérek vagyunk, hiszen ti is a meori nyelvet beszélitek, a meori nemzet tagjai vagytok, a Szigetvilág nagy múltú népét tisztelhetjük bennetek. A testvér pedig azért testvér, hogy segítsen a bajban. Osmosis szigete szeretettel befogad benneteket. Add ki a parancsot a hajóidnak a kikötésre, én pedig intézkedem, hogy bátor és büszke néped megmaradt tagjai megfelelő ellátásban részesüljenek.
Többek szerint a királynak könny csillogott a szemében, mindenesetre a fejét meghajtva tisztelgett a kormányzó előtt, és csak annyit szólt:
– Köszönöm, Dariosz kormányzó! A népem sohasem fogja elfelejteni a mai napot. – Azzal megfordult, és a kísérőivel együtt kisietett a teremből.
