Baskír félmeztelenre vetkőzve haladt az anagur pusztaságon észak-kelet felé. Már csak egészen kis szakaszokon futott, mert néhány mérőföld eszeveszett rohanás után az energetikai rendszere folyton csökkentett üzemmódra kapcsolt. Néha megpróbálkozott kocogással is, de miután elvégezte a szükséges számításokat, az derült ki, hogy ez a variáció a legkevésbé hatékony az energiafelhasználás szempontjából. Így hát maradt a gyaloglás sprinttel való váltogatása.
Az öreg Tanítónak egyre csak Raudona járt a gondolataiban. Amilyen gyorsan partra tette őt a vörös hajú démon az anagurok birtokolta vidék határán, azaz a Balinos folyó északi partján, olyan sebesen el is inalt, és egy perc nem sok, annyi sem telt bele, már el is tűnt egy nagyobb facsoport sűrűjében.
Baskír azt is értetlenül vette tudomásul, hogy senki élő emberrel nem találkozott, amióta átkelt a folyón. Azt persze jól tudta, hogy ez a terület az anagurok téli szálláshelye, nyáridőben mindig északabbra húzódnak a sátraikkal és jószágaikkal, de hát a jó életbe már, ez akkor is egy határmezsgye! Minden évszakban ugyanúgy! Elvégre az anagur törzseket és a norling népeket elválasztó folyóról beszélünk! Hol vannak a határvadászok? Hol vannak az őrjáratok? Egyetlen eggyel sem akadt össze, pedig számításai szerint már közeledett a tóhoz, amelyben annak idején, öt esztendővel ezelőtt a Golub elsüllyedt.
Néha-néha megpróbált kapcsolatot létesíteni Guzellel és Nihuccal, de végül már a kísérletekről is letett. Fölösleges energiapazarlás. Most már csak arra koncentrált, nehogy valamilyen újabb fatális rendszerhiba folytán még a célt is eltévessze. Mert már ezt sem tartotta kizártnak.
Szinte emberi megkönnyebbülést érzett, amikor egy domb tetejére érve feltárult előtte a csaknem teljesen kiszáradt tó látványa. A posványos vízből félig kiálló Golubot rögtön detektálta, aztán körbepásztázott a vidéken, de szerencsére nem tapasztalt emberi jelenlétet, ameddig a szem ellátott. Márpedig az öreg Tanító szeme igen messzire ellátott.
Leereszkedett a dombról, aztán jó darabig szikes talajon lépkedett, ámbár tudta, hogy az már a tó medre, mármint csapadékosabb időkben. Utána elérte a zöldes színű, posványos részt, majd ahogy haladt előre, lassacskán már derékig ért a víz. Itt vissza is vette a vászoningét, amelyet addig a derekán megkötve viselt, hogy legalább az ne lógjon bele a rothadó hínárokkal teli vízbe.
És végre odaért a gépmadárhoz. Bár a Golub kissé megdőlve árválkodott a vízben, rögtön látszott, hogy a tank feltöltéséhez még szükség lesz némi mozgatásra, hogy a ridezitet be lehessen önteni az üzemanyagtartály nyílásán.
Baskír nekiveselkedett. De semmi. Egy moccanás sem. A géptestet túlságosan is ragaszkodó módon tartotta fogva az iszap.
Ebben semmi meglepő nem volt, előre lehetett tudni. Arra azonban már nem számított az öreg Tanító, hogy mire ideér, annyi ereje sem marad, hogy akár csak egy aprócskát is mozdítson a géptesten!
Hátrahőkölt, aztán újra levetette az ingét, sőt a felsőtestét is lemosta, hogy az éltető napsugaraknak a legcsekélyebb porréteg se állhassa útját, amikor az ő szintetikus bőre alá akarnak behatolni. Érkezzen az a csodálatos energia!
És csak várt. Tudta, hogy mást nem tehet.
Eltelt egy fél óra, talán több is. Baskír újra megpróbálkozott. Minden létező erejét, minden tartalék energiáját beleadta, de semmi!
Nem volt ötlete. Ezen a vidéken, ezen a széles pusztaságon, ameddig a szem ellátott, sehol nem volt feltalálható a közelben egy faág, vagy bármi más eszköz, amelynek segítségével megsokszorozhatta volna az erejét.
De másra nézvést sem volt ötlete. Immár kicsit sem értette, hogy miért őt jelölték ki erre a küldetésre, ha egyszer ennyire fontos, hogy a Golub mihamarabb, de legkésőbb az olimpia zárónapjára Osmosisban legyen. És ha már őt jelölték ki, de útközben kiderült, hogy igen fontos rendszerei hibásodtak meg, akkor mi van a tartalék tervvel? Az nem létezhet, hogy a Központ nincs tisztában vele, milyen állapotban leledzik most ő! És az sem létezhet, hogy nincs B terv arra az esetre nézvést, amiről ő egyébként számos hibajelentést küldött az útja folyamán!
Furcsa, csobogó hang ütötte meg a fülét. A hajótest túloldaláról jött. Baskír a vadászgép hátsó fertályához araszolt a derékig érő vízben, és egyszer csak régi-új ismerőst pillantott meg.
– Na, mi van, bácsika? Egyedül nem megy? – kérdezte incselkedve a vörös hajadon, aki anyaszült meztelenül lábalt felé a vízben, feje fölé tartva összecsomagolt ruháit.
Baskír jobbnak látta mély hallgatásba burkolózni, és csak figyelte, hogy mi történik.
Raudona odalépdelt a Golub azon oldalához, amelyik magasabban állt ki a vízből, aztán úgy ugrott fel rá, mint valami szöcske. Szakavatott mozdulattal kinyitotta a pilótafülke fedelét, és lazán bedobta a ruháit. Közben azért nem mulasztotta el, hogy az odalenn bámészkodó öregembernek beszóljon:
– Na, melyik tetszik magának jobban, bácsika? A fenekem vagy a puncim?
Az öreg Tanító elnézően mosolygott odalenn, a vízben állva:
– Ha eddig nem sejtettem volna, most már akkor is biztosan tudnám, hogy ki vagy – jelentette ki. – Nincs az a tájéka Evilágnak, ahol jelen pillanatban élne olyan nő, akinek hozzád hasonlóan csupasz az alfele.
– Ahogy maga téved, bácsika! – kacagott fel Raudona, aztán leugrott a vízbe, és mire Baskír kettőt pisloghatott volna, úgy megemelte a hajótestet, hogy az üzemanyag beöntőnyílása szinte mágikus módon kúszott be az öreg Tanító látóterébe, egyenesen az arca elé.
– Elő a ridezittel, nincs sok időnk – váltott angolra a vörös démon. – Ha lemegy a Nap, itt kell rostokolnunk hajnalig, mert központi navigáció nélkül, töksötétben még én sem találnék oda Osmosisba.
A tank feltöltése után Raudona beült a vezetőülésre, és csakhamar felhangzott az a sejtelmes búgás, amelyet Szubotáj oly régóta szeretett volna már hallani. A vörös hajadon röviden, de hatékonyan ügyködött valamit a műszerfalon, aztán egyenesbe hozta a gépet, álló helyben megfordította, és kinyitotta a másik ülés fedelét, szinte hívogatóan kitárva a vadászrepülőt az öregember előtt.
Aztán kiderült, hogy nem is volt olyan hívogató ez a kitárulkozás:
– Halló! Ugye, ezt nem gondolod komolyan, bácsika? Dobjál le szépen magadról minden ruhát, mielőtt beülsz. Most már úgyis tudod, hogy egyikünk sem kívánja a másikat. – És felkacagott. – Ne aggódj, Osmosisban szerzek neked valami köpenyt, nem kell pucéron mutatkoznod senki előtt.
Amikor mindkettejük fölött becsukódtak a pilótafülke fedelei, Raudona így szólt:
– Na, kérem szépen, ha most a szenzoraim jelentésének ellenére mégis tartózkodik valamiféle anagur emberlény a környéken, hát az most térdre fog borulni, és imádkozni fog a Világügyelő Férfiúhoz!
Azzal a Golub – öt évnyi szünet után – méltóságteljesen kiemelkedett a tóból, és néhány másodperc alatt mintegy kétezer kilométer per órás sebességre felgyorsulva megindult a Szigetvilág központi szigete felé.
