Negyed órával később újabb incidens történt. A köpcös kis skótnak túlságosan elterelték a figyelmét a belváros látnivalói, így elütött egy, a zebrán szabályosan átkelő gyalogost. Szerencsére ekkor éppen csak lépésben haladt, így a középkorú úriember nem ütötte meg magát túlságosan. Legalábbis erre utalt, hogy azonnal felpattant, és felháborodva püfölni kezdte a kölcsönautó tetejét, s eközben érthetetlen Bretagne-i nyelvjárásban káromkodott.
A Skót Burgonya Terméktanács helyettes főtitkára nem mert kiszállni a kocsiból, de erre nem is volt szükség, mert szinte azonnal a helyszínen teremtek a rendőrök, s mialatt a méltatlankodó járókelőt bilincsbe verték, rangidős tisztjük megnyugtatásul azt füllentette, hogy egy rendőri körökben közismert balesetbiztosítási csalóról van szó, aki szántszándékkal ugrik autók elé.
A skót ezt örömmel nyugtázta, s elfogódottan arra gondolt: nem lehet véletlen, hogy épp ebben az országban nyilvánítottak ki bizonyos emberi jogokat egy múltkori forradalom alkalmából.
Gordon Owens és Jacques Varrothue mindeközben egy gőzfürdőben üldögéltek, mert az Interpol-ügynöknek ekkorra szinte már mániájává vált, hogy – úgymond – feloldja a rendőrfőnök görcseit. Ez azonban még a kiadós masszázs után sem következett be, amin nincs is mit csodálni, hisz a derék Varrothue legszívesebben a Mikulás sarkában járt volna egész nap, és egyre nehezebben viselte, hogy ez a furcsa modorú és szokatlanul laza munkamódszerekkel dolgozó Interpol-ügynök minduntalan megakadályozza ebben.
Persze a magunk részéről Gordon Owens igyekezetét is megérthetjük, hiszen mindenképpen el akarta kerülni azt az eshetőséget, hogy a Skót Burgonya Terméktanács helyettes főtitkára véletlenül felismerje őt, mint kedves útitársát, és harsányan ráköszönjön az utcán, amikor Calais rendőrkapitányával oson, történetesen éppen az ő nyomában.
Egyébiránt pedig végtelenül élvezte, hogy lassan már órák óta táncol a szemmel láthatóan egyre emelkedettebb vérnyomású „kollégájának” idegein. A gőzfürdő után azt javasolta Varrothue-nek, hogy menjenek céllövöldébe, mert szerinte ott remekül levezetheti az ember a feszültséget. A rendőrfőnök kivételesen úgy érezte, hogy erre szüksége is lenne, mert ettől az újabb ötlettől kis híján megütötte a guta.
Később még ingerültebb lett, amikor is már negyed órája próbált kilőni egy négy pálcán elhelyezett plüssnyuszit, de egyelőre csak három pálcikát sikerült szétlövöldöznie.
Gordon Owens nem kis kajánsággal szemlélte a produkciót:
– Hallja, magának vállról indítható rakétával kellene próbálkoznia. Látszik, hogy régóta nincs utcai szolgálatban.
– Vegye tudomásul, hogy vizsgázott sportvadász vagyok!
– Rendben van, kérem, tudomásul vettem – bólintott cinikus mosollyal az ügynök. – Képzelem milyen népszerű lehet az igazi nyulak körében…
Möszjő Varrothue leengedte a puskát, majd pulykavörös arccal a kollégája felé fordult, és a következő reklamációt intézte hozzá:
– Azt mondta, azért kell idejönnünk, hogy levezessem a feszültségemet. Ezzel szemben olyan ideges vagyok a maga közbeszólásai miatt, hogy remeg a kezem! Így nem lehet lőni!
– Csak nyugalom, nem kell mindjárt a plafonon lenni… Gondoljon arra, milyen kényelmi előny az, hogy magának nem kell becsuknia az egyik szemét célzás közben.
Nem állítható, hogy ettől a megjegyzéstől a rendőrfőnök akár a legcsekélyebb mértékben is lehiggadt volna. Ez csak néhány perccel később sikerült neki, amikor is jelentést kapott a rádióján Marcotagne őrnagytól. A helyettese azt közölte, hogy a megfigyelt személy egyelőre semmilyen gyanús dolgot nem művelt a délelőtt folyamán. Átlagos turista módjára viselkedett: nézelődött a városban, képeslapokat vásárolt, kirakatok előtt bámészkodott, továbbá középületeket fényképezgetett, megnyomta egy Citroen lökhárítóját, és elgázolt egy középiskolai földrajztanárt.
Marcotagne őrnagy, miközben lankadatlanul követte Mr. McCroompley minden lépését, lázasan törte a fejét, vajon miképpen lehetne a helyzetet úgy megoldani, hogy az Varrothue számára a legkedvezőtlenebb legyen, de legalábbis semmiféle előnnyel ne járjon. Az eshetőségeket mérlegelve rögtön megállapította, hogy a Mikulás lebuktatása és elfogása nem lenne célszerű, hiszen a dicsőséget minden bizonnyal egyedül a szívből utált főnöke aratná le.
Ugyanakkor az is nyilvánvaló volt előtte, hogy ha a hírhedt ékszerrablót futni hagyják egy esetleges zsákmánnyal, akkor a rendőri hivatás különös szabályai szerint neki is osztoznia kell Varrothue kudarcában, s talán egy életre elvágja magát a belügyi pályán.
Arra a következtetésre jutott, hogy csupán egyetlen jó megoldás létezik: rá kell venni a Mikulást, hogy mindenféle akció nélkül haladéktalanul hagyja el a várost.