A banda főhadiszállását képező helyiségben egyelőre csönd és nyugalom honolt. A bűntársulat jelen lévő három tagja az előző esti mulatozás következményeképpen aléltan heverészett. Felületes szemlélő megesküdött volna rá, hogy két hölgyet és egy férfit lát, az igazság azonban az, hogy az arány éppen fordított volt.
A megoldás Fred személyében keresendő. Fred a transzvesztiták azon csoportjához tartozott, akik nem vetik meg a lányokat, teljesen normális nemi életet élnek, viszont időnként előszeretettel bújnak az ellenkező nem ruhájába. Frednek az előző esti jelmezbál kitűnő lehetőséget nyújtott arra, hogy hódoljon ezen szenvedélyének.
A másik női ruhát viselő illető viszont már tényleg hölgy volt, méghozzá nem is akármilyen. Rita kisasszony nemcsak csinos és szép volt, de értelmi képességeknek sem volt híján. Két dologhoz értett igazán, a számítógépekhez és a férfiakhoz. Ezzel a szaktudással a mai világban egy nő mindent elérhet, amit csak akar. A banda rendszeresen ki is használta Rita kisasszony ilyen irányú adottságait.
Nem mondhatnánk, hogy az ifjú hölgy ódzkodott volna a rábízott feladatoktól, egy alkalommal fel is pofozott egy jóképű houstoni tisztviselőt, amiért az, a kért információk átadása után, nem volt hajlandó lefeküdni vele.
A harmadik személy férfiruhát viselt, és valóban férfi is volt, bár egy kissé lányos arcú. Ez utóbbi tulajdonsága meglehetősen zavarta a Tim Show nevű fiatalembert, aki a markánsabb ábrázat elérése érdekében szinte mindenre hajlandó volt. Kifejezetten örült például, ha megvágta magát borotválkozás közben, s ez már csak azért is gyakran fordult elő, mert Tim Show akár ezerszer is képes volt alkalmazni egy egyszer használatos borotvát.
Taylor „atya” telefonhívása után alapvetően megváltozott a társaság hangulata. Megtréfált bűntársuk természetesen egy szót sem vesztegetett a hajnali tréfa miatti méltatlankodásra, inkább megpróbálta a lehető legtömörebben ismertetni a helyzetet. Mivel csupán negyven perc volt hátra a gép indulásáig, Taylor határozott hangon utasította őket, hogy valaki sürgősen vigye utána az útlevelét és némi készpénzt.
Ezután a társaságon fejveszett kapkodás lett úrrá. A zűrzavart csak fokozta, hogy éppen ekkor érkezett meg Rapid, a bűnszövetkezet ötödik tagja, akit némi frissítő vásárlása céljából küldtek el másnapos kollégái. Egyébként Werner volt a „becsületes” neve, nagyszülei Bécsből vándoroltak ki annak idején az Újvilágba. De nemcsak ezért kapta a Rapid gúnynevet, hanem mert ez a szó fogalmazta meg a legironikusabban a fiatalember kritikán aluli értelmi felfogási képességeit.
– Na, mi a vezércsel? – érdeklődött kedélyesen kedvenc szavajárását alkalmazva, ami nem volt éppen stílszerű, hiszen Rapid a sakkjátéknak még az alaplépéseit sem volt képes elsajátítani. A többiek nem vállalkoztak rá, hogy megpróbálják elmagyarázni neki a helyzetet, mert tudták, hogy ebben az esetben Taylor egész biztosan lekésné a gépet.
Mint mindig, most is Rita kisasszony volt az, aki határozott és higgadt szavakkal rendezte a sorokat:
– Gyerekek, anyagilag nem állunk valami jól, tehát a legészszerűbb az lenne, ha mindannyian hajóval kelnénk át a szigetre, hiszen gondolnunk kell az ottani kiadásainkra is. Azonban valakinek mégis Jackkel kell mennie, mert egyedül elég nehéz lenne folyamatosan szemmel tartania a fickót.
Erre a feladatra Fredet jelölték ki, leginkább azért, mert Rita kivételével egyedül ő beszélte elfogadható szinten a spanyol nyelvet. Fél óra elteltével már ott is ült a repülőgépen Taylor társaságában. Rendkívül idegesek voltak, mert az olasz fickónak egyelőre híre-hamva sem volt. Jack már arra kezdett gyanakodni, hogy talán túl feltűnően követte, és a repülőjegy vásárlása csak egy félrevezető hadművelet volt a részéről. Az utolsó pillanatban azonban mégis megérkezett, mégpedig egy fiatal nő társaságában.
Ezek után már bizakodó hangulatban telt a néhány órás repülőút. A két álruhás bűntárs leginkább arról beszélgetett, mit fognak majd csinálni a rengeteg pénzzel, amikor túladnak az értékes gyémántokon. Reményteljes kedélyállapotuknak az a kellemetlen affér vetett véget, hogy megérkezésük után Fredet a tiragozai hatóságok már a repülőtéren lekapcsolták. A nőimitátor nem értette a dolgot, hiszen néhány hónapja volt csak annak, hogy női személyazonosságának megfelelő útlevelet csináltatott Carlónál. (Erre azért volt szükség, mert egy bizonyos csempészeti akció után a pénzbírságon túl eredeti úti okmányát is bevonták) Mint kiderült, a tiragozai útlevélkezelőnek egyáltalán nem tetszett az a körülmény, hogy a bejegyzett adatok szerint útlevele hamarabb lejárt annál, mintsem hogy érvénybe lépett volna. Ez volt az a pillanat, amikor a fiatalember megfogadta, sohasem rendel többé expressz határidőre útlevelet Carlónál, amikor az erősen ittas állapotban van. Egyelőre azonban késő volt a megbánás, Fredet elvezették, és nemsokára a helyi menekültügyi szerv fogdájában találta magát mintegy negyven kubai nő társaságában. Ebben a szituációban kezdett kissé visszatérni az életkedve. Haladéktalanul közölte az egyik legszemrevalóbb hölggyel, hogy ő bizony férfiú. Egyelőre hitetlenkedve fogadták a bejelentést, azonban amikor felemelte a szoknyáját, boszorkányos mosoly jelent meg a nők arcán. De mindegyikén! Hogy ezek a mosolyok milyen megpróbáltatások előzményét jelentették, azt hősünk sajnos csak fogva tartásának tizenhatodik órájában fogta fel teljes egészében. Egyféleképpen vélte megoldhatónak reménytelen helyzetét: az őr számára, amikor az a vacsorát hozta, ugyanolyan egyértelmű módon fedte fel kilétét, mint ahogy nemrég a buja kubai asszonyok előtt tette. Az erősen lestrapált nőimitátort ekkor átkísérték a férfiak fogdájába. Fred őszinte bánatára azonban a nagydarab néger fickók között is éppoly osztatlan sikert aratott megjelenése, mint az előző helyszínen.