A walesi bárdok (7/4. rész)
A hajnali kalandra való tekintettel az asztalosmester felmentést adott a segédjének az aznapi műszakra, ám Gergő mégsem szentelhette az egész napját a gondtalan pihenésnek. Ebéd után nagyapó forszírozni kezdte, hogy éppen itt lenne az ideje nekilátni az irodalmi tanulmányok terén mutatkozó hiányosságok pótlásának.
A kisfiú csalódása határtalan volt. Úgy képzelte, a vakáció idején mindvégig megmaradnak a lelki ráhatás mezsgyéjén, konkrétumok még csak véletlenül sem fognak szóba kerülni. Így aztán jószerivel személyes sértésnek vette, amikor nagyapó minden előzetes figyelmeztetés nélkül nekiszegezte a kérdést:
– Hadd halljam, kisunokám, melyik vers miatt kaptál utoljára egyest az iskolában?
– A walesi bárdok miatt – felelte Gergő. – Harmincegy versszak! – tette hozzá olyan panaszosan, hogy a hallgatóságában szemernyi kétség sem maradt: a kisfiú Arany János „terjengősségét” a tanuló ifjúság elleni arcátlan merényletként értékeli. Aztán (legfőképpen azért, hogy időt nyerhessen) újból vitát szándékozott nyitni arról, vajon fontos-e kívülről megtanulni bármiféle költeményt. Hiszen ő – mutatott rá – asztalosmester szeretne lenni, ilyeténképpen leginkább a fizikával, a kémiával, esetleg a matematikával kell bensőséges viszonyt ápolnia, nem pedig az irodalommal. Azt hitte, eme kinyilatkoztatása a pályaválasztási terveiről meglágyítja nagyapó szívét, döbbenten vette hát tudomásul, hogy épp az ellenkező hatást érte el.
– Na, szépen vagyunk! – csattant fel a kisöreg. – Ezt úgy kell értenem, hogy szerinted egy asztalosnak munkaköri kötelessége, hogy műveletlen legyen? Valóban ez a véleményed? Hogy stílszerű legyek: éppen elég, ha egy asztalos csupán a munkadarabjait farigcsálja, ő maga maradjon csak faragatlan. Erről van szó?
Gergő legszívesebben visszaszívta volna legutóbbi mondatait, ám mivel ez nem volt lehetséges, jobb híján az alsó ajkát kezdte harapdálni, igen keserves arckifejezéssel kísérve a műveletet.
– Hidd el, én örülök a legjobban, hogy ilyen szeretettel viseltetsz a mesterségem iránt – folytatta megenyhülve nagyapó. – Azt viszont egyáltalán nem értem, miért akarod eleve elzárni magad a továbbtanulás lehetőségétől. Tudod, ebben a szakmában is vannak különböző lépcsőfokok. És ez alatt nemcsak azt értem, hogy egy tanonc hány havi gyakorlat után tud önállóan elkészíteni egy szabályos hokedlit. Ha úgy alakul, és persze ha megfelelő végzettséget szerzel hozzá, foglalkozhatsz például bútortervezéssel, lakberendezéssel, belsőépítészettel…
– Én nem egy íróasztal mögött szeretnék dolgozni – szólt közbe fitymálóan Gergő.
– Dicséretes, hogy nem veted meg a kétkezi munkát. De mit gondolsz, például régi, patinás bútordarabok restaurálásával olyan illetőket szoktak megbízni, akiknek fogalmuk sincs a művészettörténetről? Azokat a szakembereket pedig, akik a legmagasabb szinten űzik ezt a mesterséget, egyenesen fafaragónak vagy iparművésznek szokás nevezni… Vagy ott van például a nyelvtanulás. Minél több idegen nyelvet sajátítasz el, annál könnyebben tudsz kapcsolatot teremteni más országok szakembereivel. Mondjuk éppen walesiekkel… úgyhogy lássunk csak neki annak a híres-nevezetes költeménynek!
– Még ha valami hazafias vers lenne – morgolódott a kisfiú, konstatálva, hogy időhúzó próbálkozásai zátonyra futottak. – Hát mi közöm van nekem a walesiekhez?
Nagyapó rosszallóan vonta össze a szemöldökét:
– Az a gyanúm, segéd úr, hogy a versekkel kapcsolatos hozzáállásodban az is nagy szerepet játszik, hogy egyáltalán nem szoktál odafigyelni irodalom órán, amikor a tanárod magyaráz.
– Honnan tudod? – kérdezte sértődötten Gergő, aztán belátva, hogy épp ebben a pillanatban, tulajdon szavaival leplezte le a tényállást, sietősen kijavította magát: – Illetve: honnan veszed ezt, nagyapó?
– Hát csak onnan, kisunokám, hogy fogalmad sincs arról: a látszat ellenére ennek a versnek vajmi kevés köze van a derék bárdokhoz, a walesi tartományhoz, meg Edward király fakó lovához. És engedtessék meg nekem a feltételezés: nagyon valószínűtlennek tartom, hogy minderről a tanárod egy árva szót sem ejtett irodalomórán. Így aztán adja magát a következtetés: egyáltalán nem szoktál odafigyelni a tanári magyarázatokra.