A walesi bárdok (7/1. rész)
Az Almási család egy forró nyári hétvégén teljes létszámban útra kelt, hogy tiszteletét tegye anya szüleinél. Az apropót az szolgáltatta a látogatáshoz, hogy nagyapó ezen a szombaton töltötte be a hatvanhetedik életévét.
A família apraja-nagyja már napok óta lelkesen készült a nagy eseményre. Péntek este mindenki a saját ajándéka becsomagolásával foglalatoskodott, amiket aztán anya gyűjtött össze egy nagy táskában, hogy még csak véletlenül se maradhasson otthon valami. Egyedül Gergő volt az, aki nem vette igénybe ezt a fajta gondoskodást.
– Az én ajándékomhoz nem kell szatyor – jelentette ki titokzatos arccal.
– Miért, tán bele se férne? – kérdezte riadtan a családfő, s elfogódottan gondolt vissza arra a jó néhány évvel korábbi napra, amikor is középső fiacskája fáradságot nem ismerve vonszolt haza valami szeméttelepről egy három és fél méteres hungaroceltáblát, mert a tudomására jutott, hogy a jó öreg nagyapó fel szándékozik újítani az asztalosműhelye szigetelését. – Csak aztán reggel időben szóljál, fiam, ha azt akarod, hogy szereljem fel a tetőcsomagtartót! Nem szeretném, ha valami frissen támadt ötleted miatt szégyenszemre elkésnénk az ünnepi ebédről.
– Nyugi, apa, semmi ilyesmiről nincs szó. Én, ha akarnám, sem tudnám itthon felejteni a meglepetésemet. Illetve egy bizonyos részét itthon tudnám hagyni, de még ez esetben is hiánytalanul át tudnám adni az ajándékomat nagyapónak.
A meglehetősen fáradt és elcsigázott Almási Károly úgy érezte, ez a kacifántos feladvány jelenleg meghaladja elméje teljesítőképességét, ezért nem kérdezősködött tovább. Úgy vélte, a legokosabb lesz inkább aludni térni. Útban a hálószoba felé megsimogatta Gergő fejét:
– Jól van, fiam, ahogy gondolod. Elég nagy fiú vagy már, úgyhogy rád merem bízni a dolgot.
Nos, a kedves olvasó bizonyára nem olyan fáradt, mint Károlyunk, így hát joggal várhatja el a krónikástól, hogy megvilágítsa a fent említett rejtvény mibenlétét. Megígérhetem, ezen feladatomnak idejében eleget is fogok tenni, előtte azonban feltétlenül ejtenem kell néhány szót az előzményekről.
Tavasszal Gergő igen csehül állt, már ami az irodalmi tanulmányait illeti. Egyre csak szaporodtak a hármasok és a kettesek az ellenőrzőjében, sőt, néha már egy-egy elégtelen is be-becsúszott, leginkább azért, mert a kisfiú egyszerűen nem volt hajlandó kívülről megtanulni a verseket, amiket a tanárnő feladott az osztálynak. A szülők végső kétségbeesésükben a jó öreg nagyapóhoz fordultak, mert tudták, milyen bensőséges a kapcsolatuk a kisunokával, s úgy értékelték: ha van ember, aki jelen helyzetben segíthet a bajon, az csakis a derék asztalosmester lehet.
Gergő a tavaszi szünetben, mint minden évben, a kisöreg műhelyében segédkezett. A szokásos örömmel utazott a nagyiékhoz, abban a hiszemben, hogy most aztán jó pár napig még csak véletlenül sem fog hallani költészetről, irodalomról, meg efféle haszontalanságokról. Nem sejtette, hogy a rossz híre már megelőzte, és az édesanyja abban a percben is a haditervet egyeztette telefonon a szüleivel, amikor ő az édesapjával megérkezett a mátraaljai kis faluba. Így aztán meglehetősen váratlanul érte, amikor nagyapó mindjárt a szünidő első napján szelíden korholni kezdte:
– Hallom, milyen gyönyörűséges eredményeket produkálsz mostanában irodalomból! – jegyezte meg gyalulás közben a kisöreg, s Gergő ekkor még teljes joggal érezte úgy, hogy el van rontva az egész vakációja. – Hát mondd csak, segéd úr, mi gondod akadt a versekkel?
– Újabban nagyon utálom őket – vallotta be puritán egyszerűséggel a kisfiú, miután túltette magát azon a meglepetésen, hogy a nagyapó ilyen tájékozott az ügyében. – Nem látom be, mi értelme van kívülről megtanulni bármiféle verset. Ráadásul húsz meg harminc versszakot egyszerre! Egyik napról a másikra! Szerintem ezzel a tanár néni csak bosszantani akar minket. A mai világban már semmi szükség az ilyesmire. Az embernek csak elmegy vele az egész délutánja, a végén pedig semmi haszna sincs az unalmas magolásnak.
– Úgy. Szóval lázadás esete forog fenn – morogta a bajusza alatt az asztalosmester. – Aztán mondd csak, kis bogaram, mivel töltöd szívesebben a délutánjaidat az unalmas magolás helyett?