A walesi bárdok (7/2. rész)
Gergő egyelőre nem érzékelte, hogy önszántából sétál bele a nagyapó állította csapdába. Lelkesen mesélte:
– Ó, hát annyi más dologgal el lehet tölteni a napot. Például bekapcsolom a mozicsatornát, és megnézek egy érdekes filmet, mondjuk egy izgalmas, akciódús krimit, vagy valami hasonlót.
És ha már szóba került a téma, rögvest hozzá is fogott egyik kedvenc mozidarabja részletes ismertetéséhez. Az előadás olyan valósághűre sikerült, hogy nagyapónak szinte égnek állt a haja a plasztikus leírás hallatán, és csak nagy sokára bírt megszólalni:
– Aztán mondd csak, édesapádék mit szólnak ahhoz, hogy te ilyesmiket nézel a tévében?
Gergő ekkor eszmélt rá, hogy elárulta magát.
– Amikor bejönnek, mindig átkapcsolok a sportra – vallotta be lesütött szemmel.
– No, ha az ilyesfajta szörnyűségeket kedveled, akkor mindjárt mutatok neked valamit – kiáltott fel a kisöreg, aztán bement a házba, ahonnan kisvártatva egy verseskötettel tért vissza a műhelybe. Letelepedett a gyalupad mellé, föllapozta a könyvet, és így szólt: – Ezt hallgasd meg, kis barátom, ezt az idézetet biztosan értékelni fogod! „A vész kitört. Vérfagylaló keze / Emberfejekkel lapdázott az égre, / Emberszivekben dúltak lábai…”
– Hú, ez aztán a horror! – csettintett elismerően Gergő. – Kár, hogy a suliban nem tanítanak nekünk ilyen verset!
– Biztosan fogjátok tanulni a középiskolában – nyugtatta meg nagyapó. – Előszó a címe. Vörösmarty Mihály írta 1850 telén, a szabadságharc leverése után. Arról a véres megtorlásról szól, amely a világosi fegyverletételt követte, azért szerepelnek benne ilyesféle sorok.
Miután a kisfiú értesült róla, hogy ez a vers nemsokára a tananyag része lesz, hirtelen minden lelkesedése tovaszállt. Nagyapja persze pontosan érzékelte ezt, s egy elkeseredett sóhajtás után kijelentette:
– Úgy látom, te is azok közé a nebulók közé tartozol, akiknek az a meggyőződésük, hogy ami kötelező, az eleve csak unalmas lehet.
– Nem erről van szó – mentegetőzött Gergő, s közben olyan vehemenciával kezdett csiszolni egy deszkalapot, mintha minden mérgét a munkadarabon akarná kitölteni. – De nem látom be, mi hasznom lenne abból, ha egy olyan verssel foglalkoznék, amivel egyébként ráérnék évek múlva is vesződni? Egyelőre az ideiekkel is van éppen elég gondom!
– Ha már itt tartunk – kapott a szón a kisöreg –, hadd kérdezzem meg: és azokból a híres akciófilmekből ugyan miféle hasznod származik?
– Na de nagyapó! Nem te mondtad mindig, hogy a szórakozás is fontos dolog? Meg hogy a kellemes kikapcsolódás ahhoz segít hozzá minket, hogy aztán újult erővel tudjunk nekilátni a munkának?
– De bizony, ezt sokszor hangoztattam, kis bogaram, és ezt a véleményemet ma is fenntartom. Csakhogy az már egyáltalán nem mindegy, hogy miféle kikapcsolódási formát választ magának az ember, főleg a te korodban. Olyat-e, ami valóban felüdíti és nemesíti szívét-lelkét, amitől valóban újult erővel tud nekilátni a munkájának, vagy inkább olyat, ami alattomos pusztítást végez a lelkében, mint valami lassan ölő méreg. És bizony, ahogy hallgatom a szavaidat, egyre jobban megijedek. Az a benyomásom, hogy máris rossz hatással vannak rád azok a válogatás nélkül fogyasztott, ostoba filmek. Mert ha nem így lenne, akkor a tévézés után újult erővel fognál neki a leckédnek, ami teszem azt egy szép vers megtanulása, de ahogy értesültem róla, ez mostanában még csak véletlenül sem így történik. És az is nagyon riasztó, hogy saját bevallásod szerint egyre többször teszed fel magadnak a kérdést, amikor valamilyen feladat elé állítanak az iskolában: „ugyan mi hasznom származik ebből?”.
Ezen a délutánon nem túl nagy léptekkel haladt előre a munka az aprócska asztalosműhelyben. Nagyapó és unokája még sokáig beszélgettek a gyalupad mellett, de egyelőre nem sikerült közös nevezőre jutniuk. Mindenesetre Gergőnek megszólalt egy furcsa hang a lelkiismeretében, s ennek legbiztosabb jele volt, hogy az éjszaka nagy részét álmatlan forgolódással töltötte. Azért csak egy részét, mert három óra tájban arra eszmélt, hogy nagyapó szelíd szavakkal költögeti:
– Gyere csak, kisunokám, mutatnom kell neked valamit.