Csibész
Ezen a hétvégén a gyerekek alig ismertek az apjukra az étkezőasztalnál. Almási Károly, aki máskor szinte ínyencként élvezte ki az ebéd minden egyes falatját, ezúttal mondhatni kapkodva evett, és minduntalan az óráját leste. Az étkezést követő beszélgetésben sem vett részt, sűrű bocsánatkérések közepette, titokzatos arccal elviharzott valahová.
Kicsik és nagyok egyaránt kíváncsian faggatták anyát a szokatlan viselkedés hátteréről, ő azonban nem tudott semmiféle tájékoztatással szolgálni, hiszen éppen olyan értetlenül állt a dolog előtt, akár a csemetéi. Röpke fél óra múlva megoldódott a rejtély, amikor is a családfő visszaérkezett szerettei körébe, mégpedig másodmagával. Az új jövevény körülbelül ötven centi hosszú lehetett, súlyára nézve pedig mintegy három és fél kilót nyomott. Öltözékét tekintve fekete-fehér mintás bundát viselt, és egyelőre roppant bizalmatlanul pislogott ki egy füles kosárból.
– Nahát, egy kiskutya! – kiáltott fel boldogan Hugi.
– Mégpedig egy igazi alaszkai szánhúzó! – lelkendezett Öcsi is, és talán először életében azt kívánta, bárcsak a tél közelítene inkább a nyár helyett, hiszen lelki szemei előtt már látta, milyen jókat fognak majd játszani a kertnek azon a pontján, amelyet még decemberben kinevezett az Északi-sarknak. Azzal a gondolattal csillapította türelmetlenségét, hogy a kiskutyának minden bizonnyal sokat kell még erősödnie az első hó leeséséig, hogy el bírja húzni a szánkót, hátán a felszereléssel és a világhírű sarkkutatóval, Almási Öcsivel.
A virgonc jószágnak természetesen halvány sejtelme sem volt arról, milyen terveket forgat a fejében vele kapcsolatban új családjának legifjabb tagja. Ő ezenközben leginkább Gergő cipőjével volt elfoglalva, s nagyon úgy tűnt, hogy az ellentétek közte és a tornacsuka között egyelőre kibékíthetetlenek. A kiskutyának szemmel láthatóan eltökélt szándéka volt, hogy Gergőt záros határidőn belül megszabadítsa a jobb sorsra érdemes lábbelitől. Mivel a többiek ez idő alatt az új jövevénynek adandó néven vitatkoztak, a sportcipő riadt tulajdonosának máris támadt egy kézenfekvő javaslata:
– Azt hiszem, indokolt lenne, ha Suszternek hívnánk.
A család egyhangúan leszavazta a felvetést, s ugyanilyen sorsra jutott Hugi ötlete is, miszerint kegyeleti okokból a Brútusz nevet kellene örökölnie az új házőrzőnek.
– Brútusz egyszeri volt és megismételhetetlen. Akárcsak minden élőlény a földön – jelentette ki filozofikusan apa.
– Hívjuk Csibésznek – javasolta anya, és rövid konzultáció után egyhangúlag megállapították, hogy ez a név tagadhatatlanul kitűnően illik a pajkos kutyakölyökre.
Egyedül Öcsi nem vett részt a rögtönzött keresztelőn, fáradhatatlanul dögönyözte, simogatta és minden elképzelhető módon nyaggatta a derék ebet, s ez a túláradó gondoskodása, törődése az elkövetkező napokban is megmaradt. Úgy festett, a kisfiú egyszerre akarja elvégeztetni Csibésszel a kutyaiskola valamennyi osztályát. Nem elégedett meg azzal, hogy a kis jószág már úgy-ahogy hallgatott a nevére, szerette volna, ha vezényszóra ül és fekszik, kúszik, ugrik, pacsit ad és visszahozza az elhajított botot.
Anyának szombat éjjel arról kellett beszámolnia a szerkesztőségből hazatérő férjének, hogy Öcsivel egyszerűen nem lehet bírni. Ahogy hazaér az iskolából, rögtön Csibészt kezdi idomítani, mit sem törődve a fiatal jószág tűrőképességével és alvásigényével. Apa elgondolkodva hallgatta a panaszáradatot, azután – annak ellenére, hogy hajnali fél egyet mutatott az óra – beosont az ikrek szobájába, felébresztette Öcsit, majd a konyhába invitálta.
Az álmosságtól és meglepődéstől sűrűn pislogó kisfiút az asztalon egy vonalas füzet várta, no meg édesapja bejelentése, miszerint most ér rá, tehát most fognak tollbamondást gyakorolni. Öcsi próbálta könyörgésre fogni a dolgot, de Almási Károly ezúttal sem tűrt ellentmondást. Egy órán át diktálta fiának az ebtenyésztők lapjának egyik, kiskutyák neveléséről szóló cikkét.
– Most már értem, hogy miért ébresztettél fel – jelentette ki Öcsi, miután végeztek az írással –, de azt szeretném, ha inkább a holnapi ebédnél beszélnénk meg a tanulságokat.
Apa nagyokat ásítva elfogadta a javaslatot, azonban a történtek megtárgyalására másnap délben mégsem kerülhetett sor. A vasárnapi ebéd alatt Öcsi és Csibész békésen összebújva szunyókáltak a kerti hintaágyban.