Béluska (3/1. rész)
Gergő újabban egy nála négy évvel fiatalabb kisfiúval barátkozott. Illetve, hogy egész pontosak legyünk, inkább amaz barátkozott vele. Béluska, merthogy így hívták, megismerkedésük óta legszívesebben minden szabad percét Gergővel töltötte volna. Rövid idő elteltével szinte már bátyjaként tekintett az Almási fiúra, és mivel egyke volt, ez nála különös jelentőséggel bírt.
Gergő egyre nehezebben viselte a dolgot. Ha nagy ritkán egyedül volt otthon, már félt felvenni a telefont, és esze ágában sem volt ajtót nyitni, ha csöngettek. És olyankor is megpróbálta letagadtatni magát, amikor a családtagjai körülötte voltak. Úgyhogy lassacskán rendszeressé váltak az ilyesféle párbeszédek:
– Gyere, Gergő! Béci keres telefonon!
– Ákoskám, közöld vele, légy szíves, hogy házon kívül vagyok.
– Ne vágj fel, öcskös, nem vagy te vezérigazgató! Különben is, már azt mondtam neki, hogy rögtön hívlak.
Az egyik délután nem Béluska tett látogatást Almásiéknál, hanem az édesanyja.
– Örülök, hogy megismerhetem – udvariaskodott a családfő, miközben bevezette a nappaliba, és hellyel kínálta. – Miben lehetek a szolgálatára?
– Jaj, nem is tudom, hol kezdjem – szabadkozott a fiatalasszony –, kissé kínos a dolog.
– No, csak ki vele bátran – biztatta a házigazda.
– Netán valami baj van? – kérdezte ijedten a hitvese.
– Hát, ahogy vesszük. Az történt ugyanis, hogy a gyerekeink szokatlan üzletet kötöttek egymással. Az én fiam odaadott a maguk Gergőjének néhány számítógépes CD-t, amik bizony elég nagy értéket képviselnek, mert természetesen nem valamiféle kalózkiadványokról vagy másolatokról van szó. Mindegyik eredeti példány, Béluskám névnapjára, szülinapjára meg karácsonyra kapta ajándékba tőlünk ezeket a játékokat.
– És mit adott cserébe a fiunk? – érdeklődött rosszat sejtve a családfő.
Válaszképpen a vendég elővett a retiküljéből néhány egyszerű kis műanyag autót, amikkel Gergő tulajdonképpen hátulgombolós kora óta nem játszott, évek óta porosodtak már a polcán.
Fölösleges lett volna minden további magyarázat, Almási Károly pontosan tudta, mi a kötelessége. Kihozatta a fiával a szóban forgó számítógépes lemezeket, hogy sűrű bocsánatkérések közepette visszaszolgáltassa azokat jogos tulajdonosuknak. Aztán alig várta, hogy hazainduljon Béluska mamája, és végre kérdőre vonhassa középső fiát.
– Nos, Gergő, nincs valami mondanivalód? – kérdezte jelentőségteljesen, amikor visszaült a fotelbe a nappaliban.
Gergő úgy érezte, nagyon is sok mondanivalója lenne, de félt megosztani a szüleivel azokat a gondolatokat, amik éppen a fejében jártak, mert attól tartott, hogy olyasmi történne, ami még soha: édesapja minden bizonnyal pofon legyintené. Úgyhogy inkább csöndben maradt, legfeljebb az arckifejezéséről lehetett leolvasni, hogy igencsak méltánytalannak érzi mindazt, ami az imént történt vele.
– Nem találod úgy, hogy hibáztál valamiben? – faggatózott kitartóan a családfő.
– Egyáltalán nem! – jelentette ki a kisfiú durcásan. – Nem loptam tőle azokat a játékokat. Cseréltünk. Ő is adott valamit nekem, én is adtam valamit neki. Hol itt a hiba?
– Ejnye, fiam! Ne tegyél már úgy, mintha nem tudnád, miről beszélek! Miféle arányosság áll fenn a legújabb számítógépes játékok, és egy marék műanyag vacak között? Legfeljebb akkor lennének egy súlycsoportban, ha maga Enzo Ferrari fröccsöntötte volna azokat a kisautókat, sajátkezűleg!
– De apa! Nem én akartam cserélni, Béci ajánlotta fel, hogy nekem adja azokat a számítógépes lemezeket! Először nem is akartam elfogadni, de annyira erősködött. Azt mondta, csupa olyasmi van azokon a CD-ken, amiket ő már rég megunt. Aztán eszembe jutott, hogy cserébe én is adok neki néhány kisautót, amikkel már úgysem fogok játszani soha életemben, mert kinőttem abból a korból.
– Az mindenesetre biztató – jegyezte meg szelíden anya –, hogy saját bevallásod szerint legalább kezdetben megszólalt a lelkiismereted. Csak az a kár, hogy később elnyomtad magadban ezt a hangot.
– Én nem találok ebben semmi biztatót – szólt közbe szigorúan apa. – Épp ellenkezőleg. Pont fordítva zajlott le benned ez a folyamat, mint ahogy kellett volna. Elhiszem, hogy megörültél Béci ajánlatának, de végül hallgatnod kellett volna a lelkiismeretedre. Te azonban ehelyett gyártottál egy tetszetős elméletet, amivel igazolni próbáltad a hibádat: ő is adott valamit, én is adtam valamit, akkor ez így rendben is van.